Puskapor házilag

Lapszéljegyzetek

Hogy mennyire igaz a közhely, „a tudás hatalom”, többek között korunk terroristái mondhatnák meg leginkább, akik mostanában hagyományos szakirodalom, régi könyvtárak tanulmányozása helyett egyszerűen a világhálóról gyűjtik be robbanóanyagokra vonatkozó ismereteiket. Ha egy mindenre elszánt bűnöző hadititkok tudójává válik, és céljait meg is tudja valósítani, tudása rögtön hatalommá válik. Pedig a hadiipar felfedezései mindig a legszigorúbban őrzött titkok közé tartoztak, de a technika szédítő fejlődése miatt a korábbiakhoz képest a mai titkok ijesztő gyorsasággal avulnak el és válnak hozzáférhetővé.
Annak idején a lőpor széles körű harcászati alkalmazásához a felfedezést követően fél évezrednek kellett eltelnie, hiszen Kínában már 700 körül is ismerték a kén, salétrom és faszén elegyéből álló robbanószert, Európában pedig legföljebb a XIII. század végén használták először, eleinte várfalak robbantásához, később már tűzfegyverekhez is, újabb háromszáz év elteltével békésebb, bányászati célokra. Roger Bacon ferences szerzetes, a XIII. század talán legeredetibb és legsokoldalúbb természettudósa sok egyéb zseniális találmánya mellett rájött a puskapor titkára is, de felfedezését nem akarta közkinccsé tenni. Leírt mindent – helyenként titkosírással –, hiszen kortársai védekezésre kényszerítették a vállalkozó szellemű tudóst, még a tanítástól is eltiltották Oxfordban, és az asztrológia és alkímia iránti érdeklődése miatt rendi felügyelet alá helyezték. Műveit, az Opus Maiust, az Opus Minust és az Opus Tertiust magának a római pápának, IV. Kelemennek ajánlotta, aki a Bacont ért vádakat hallva szólította fel a tudóst, küldje el a nézeteit tartalmazó írásokat.
Mindenesetre a puskapor Bacon titkolózása ellenére részint arab közvetítéssel, részint néhány tudós kortársának, például Albertus Magnusnak a jóvoltából elterjedt, és száz–kétszáz év alatt a tűzfegyverek teljesen átformálták a hadtudományt. A lőpor receptje többé már nem volt titok, bárki hozzáférhetett, használhatta boldog-boldogtalan. Megindult az ipari méretű előállítás is, hiszen a katonaság már nem elégedhetett meg kis házi lőporkotyvasztással.
Ezért aztán csak találgatni lehet, hogy Gáll Sándor nádasdi lelkész Paul-Gabriel Antoine (1678–1743) jezsuita hittudós Európa-szerte széltében-hosszában használt morálteológiai tankönyvének végére miért jegyezte fel az alábbiakat: „Lőpor készittése lőszerekből: Salétrombul – 80 rész. Kénkőbül – 12 rész. Szénbül – 14 rész. 106 az egész.
Igy áll e szerint a proportio egy font lőporra: Salétrom 0,755 font. Kénkő 0,113 font. Szén: 0,132 font. 1000/1000 egy fontra” Sajnos Gáll Sándor nem jegyezte föl sem azt, hogy melyik Nádasdon lelkészkedett, sem hogy mi célra kellett neki a puskapor receptje. A korabeli, XIX. század eleji sematizmusok szerint kereken öt Nádasdon is volt plébánia. Évszám nem szerepel ugyan a puskaporos feljegyzésen, de az íráskép és a tinta alapján valószínű, hogy az ezernyolcszázas évek első felében készült, talán közel egy időben azzal a tusrajzzal, melyet az előző oldalra készített valaki Pozsonyban 1838. július 23-án.
Gáll Sándor nádasdi lelkész még egy rövid feljegyzést tett a böjti fegyelem történetének kérdésében: „Aquisgrani gyulekezet 816 meg tiltotta a szerzetesekk Pénteken midőn Karácson napja esik, magokat a hustul tartoztatni. 6ik Gergely a Romai zsinatban elvegezte hogy ha karácson Pénteken vagy szombaton esik a hussal élés szabad.” A kérdés, hogy a karácsony ünnepe „erősebb” vagy a pénteki hústilalom, nyilván Paul-Gabriel Antoine morálteológiai könyvéből származik, amelynek végére a bejegyzés került. A szövegben szereplő Aquisgranum nem más, mint Aachen, Nagy Károly birodalmának központja, később temetkezésének helye, ahol a 816-os zsinaton valóban foglalkoztak a böjti fegyelem kérdésével. És nagyon valószínű, hogy VI. Gergely pápa, kinek uralkodása alatt zajlott a magyar történelem egyik igen válságos korszaka Szent István halála után, csakugyan rendelkezett a böjti fegyelem kérdéséről.
A nádasdi lelkésznek egyébként nem lehetett nehéz megszereznie a puskapor receptjét; kiírhatta számtalan korabeli kézikönyvből vagy folyóiratból. Sokkal érdekesebb lenne tudnunk, hogy mire kellett neki a robbanószer, de ez aligha fog valaha is kiderülni. Mint ahogy az sem, hogyan került Paul-Gabriel Antoine Theologia moralis universa című könyve Hermán Jeremiáshoz (1815–1899), vagy fordítva, miért adta oda azt Hermán Jeremiás Gáll Sándornak.