Egy kormányválság hordalékai

Csisztu Zsuzsát a politikába! A méltán népszerű képernyővédő olyan húzást csinált, amilyen a legtöbbet próbált öreg politikusnak sem jutott volna az eszébe. Talán még haza sem ért Athénból, amikor már harcias írást tett közzé az interneten az olimpiai közvetítések jövendő kritikusainak címezve. A csisztui világkép szerint a nyomtatott sajtó munkásai napokig rágódnak egy őt kritizáló jelzőn, miközben neki két nyelven beszélnek a fülhallgatójába, a képernyőn meg más csatorna megy: nyilván ezért fecseg elképesztő sületlenségeket. A Magyar Televízió sztárgázsit fizet e harmatos produkcióért az extornász kereskedelmi külsősnek, miközben a Petőfi rádiós különítmény szakmailag lekörözi a tévés kollégákat. Ez a megelőző csapás azonban valóban remek fogás Csisztutól: már jó előre megsemmisíteni a potenciális kritikusokat. Úgy látszik, például Gyurcsány Ferenc médiaemberei rögvest a magukévá tették a módszert.
Kemény csaták jönnek; a varaderói puha ágyakat elfeledhetjük. Orbán Viktornak kihívója akadt: egyelőre csak a kocsmaudvarra, de már gyűlik mögötte a slepp. A kihívó legnagyobb erőfeszítése most az, hogy ellen-Orbánként határozza meg magát (a friderikuszi lojális média ebben feltétel nélkül segíti); a párhuzam féloldalasságát mutatja azonban, hogy fordítva ez elképzelhetetlen lenne. Viszont a párviadal előtt időzzünk el még kicsit a kormányválság langy pocsolyájában: a felkavarodott víz kommunikációs hordalékai derűs percekkel ajándékozhatnak meg bennünket.
„Az első útkereszteződésen túl vagyunk” – nyilatkozta például az örökifjú Lendvai Ildikó, úgy is, mint puccsista frakcióvezető. (Bár neki a megpuccsolt kormányfő azt mondta, hogy a puccsista nem is puccsista, s ez őt megnyugtatta.) Ebben a kereszteződésben többek között Lendvai akart lenni a közlekedési rendőr, de nem egyedül, ezért kaotikus hadonászás kezdődött. Hogy mégis sikerült Medgyessyt megzavarni, az csakis annak tulajdonítható, hogy a külföldön otthonosabban mozgó miniszterelnök útkereszteződés helyett útelágazódásra számított.
Lendvai azonban alighogy elhagyta az útkereszteződést, máris meghirdette az MSZP-ben a morális fordulat szükségességét. Ettől persze mindjárt meg is ijedt kissé, mert gyorsan hozzáfűzte: „Ezzel nem azt mondom, hogy a kormány vagy az MSZP bármiféle bűnöket követett volna el.” Itt viszont már mi érezhetjük magunkat egészen eltévedve. Hiszen ha a kormány meg az MSZP ártatlan, mint a ma született Gyurcsány, akkor a morális fordulattal le fognak térni a jó útról, s könnyen ott találhatják magukat megint annál a fránya útkereszteződésnél. Szerencsére a frakcióvezető asszony már nyújtja is a mankót: „Nem tettük világossá normáinkat, hogy mit szabad és mit nem szabad. Ezért az elején olykor túl szigorúnak, majd később néha túl elnézőnek tűntünk.” Most már értjük. A világossá nem tett normák nevében korábban morálisan túl szigorúak voltak az Orbán-kormánnyal szemben (megjegyzem: közpénzügyi Keller László a nagy kavarodásban mind a mai napig hivatalban maradt), később meg morálisan túl elnézőek voltak a saját kormányukkal szemben.
Nem osztom azokat a véleményeket, hogy Lendvai a királyválasztó kongresszuson serkentőszerek hatása alatt állt volna: nála eleve magasabban van az alapjárat. Ám ahogy elnéztem orcáján a falevelek játszin mozgó árnyékát, hirtelen ráéreztem a pancserpuccsisták bizonytalan jövőképére. Csoda-e, hogy most túlkompenzálva biztosítja az új főnököt a frakció egyöntetű parlamenti támogatásáról? Sőt bizakodva mondja: „Akkor cselekednék helytelenül, ha úgy gondolnám: az új miniszterelnökünk csak a régi híveivel akar dolgozni. Ismerem őt, nem ilyen ember.” Mi is ismerni véljük, de a világért sem szeretnénk előírni, mit gondoljon szegény ideges Lendvai Ildikó.
A frakcióvezető asszony csak akkor nyugszik meg kissé, amikor hazai vizekre téved. A szocialisták egyetlen összekötő kapcsa pedig pillanatnyilag Orbán Viktor kultikus gyűlölete. (Amit a szabad demokratáktól vettek át, úgyhogy ez sem eredeti szellemi termék.) A morális fordulat erre nyilván nem vonatkozik, különben a reaktivált Kovács László sem azzal jött volna a kongresszusuk előtt, hogy „aki nem nyomja meg a gombot, az Orbán Viktorra szavaz”. Kovácsot helyesebb lett volna az Európai Bizottságban energetikai helyett orbanológiai biztosnak kinevezni: ő ugyanis az a Móricka, akinek mindenről a Fidesz elnöke jut az eszébe. A kór azonban korántsem elszigetelt, hiszen arra a felvetésre, hogy egyesek Kiss Pétert, mások pedig Gyurcsány Ferencet tartották volna jobb választásnak, Lendvai Ildikó is úgy reagált: „Mindkettejüket jobbnak tartjuk azonban Orbán Viktornál.”
És itt lényegében vissza is értünk a kályhához. Elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferencről is Orbán Viktor tehet? Úgy látszik, nemcsak a kihívó szeretné párba állítani magát vele – a sajtó jelentős része is fóbiaszerűen ebben a dichotómiában gondolkodik, holott a világ ennél változatosabb és sokszínűbb. Kovács Zoltán például azt írja az Élet és Irodalomban, hogy Orbán akkor beszélt gazdasági válságról, amikor a BUX index történelmi csúcsot döntött. Ez tényleg tetszetős érv – csakhogy a válság diagnózisának megerősítése később épp onnan jött, ahonnan a legkevésbé vártuk: a szabad demokraták szabad tanácskozásáról. (S ez még akkor is figyelemre méltó, ha Fodor Gáborékat a végtelenül szellemes Magyar Bálint – oldalán Gyurcsánnyal – szabad lakiteleki tanácskozásként igyekezett megbélyegezni a párton belüli demokrácia nagyobb dicsőségére.) Kovács Zoltán szerint a legnagyobb zavar mintha nem a kormányoldalon lenne, hanem mégiscsak a jobboldalon. Ez már-már annyit tesz, hogy nem is palotaforradalom formáját öltő kormányválság van, hanem ellenzéki válság. Ez legalább olyan nagyvonalú gondolat, mint hogy az ellenzéknek azért lett volna jobb kormányfőjelöltként inkább Kiss Péter, mert „mégiscsak Medgyessy Péter folytatása más eszközökkel, ráadásul abból a kormányból jön, amelyik megbukott. Sokkal nagyobb kihívást jelenthet a jobboldalon Gyurcsány kormányfői kinevezése”. Tiszta sor, kristályos logika: Gyurcsány azért jelent nagyobb kihívást a jobboldalon, mert nem abból a kormányból jön, ami megbukott. Ja, hogy a bukott kormánynak a minisztere, sőt miniszterelnök-helyettese mind a mai napig? Kicsire ne adjunk! A jobboldal amúgy sem gondolkodik racionálisan. Elég csak a legdivatosabb vádat idézni vele kapcsolatban, miszerint „balról előz”. Ez magyarra fordítva annyit jelent, hogy nem halt ki belőle teljesen a szociális érzék, mint az állítólagos szociáldemokratákból. Igaz, az egyik lap Gyurcsány erényei között sorolta fel az „új szociáldemokráciát”. Erről egyelőre nem tudhatni, hogy micsoda, de az előzmények ismeretében baljós sejtéseim vannak.
Kovács Zoltán zárójelben azt is megjegyzi: „És nem mellékesen, talán eltűnik az a folyton Medgyessy mögött alamizsnázó firkászhad, amelyik tevékeny szerepet játszott a kormányfő amúgy sem sziklakemény erkölcsiségének lepusztulásában.” Jelentem, a morális fordulat megtörtént: a folyton Medgyessy mögött alamizsnázó firkászhad immár Gyurcsány mögött alamizsnázik. Hogy ez mennyire tevékeny szerepet játszik majd az új kormányfő amúgy sem sziklakemény erkölcsiségének lepusztulásában, egyelőre a jövő zenéje. Szili Katalin házelnök asszony dupla fenekű kijelentése mindenesetre elgondolkoztathat bennünket: „Talán nem túlzás azt mondanom, hogy a kovácsizmusnak vége.”