Kártékony busa

Woynarovich Elek halbiológus már második cikkével jelentkezik a Magyar Nemzetben. Cikkeinek lényege a régi, a pártállam idején a természetes vizek „népgazdasági érdekből” meghonosított tönkretételének és kifosztásának áltudományos érvekkel és a ma divatos „hatékonyságra” való hivatkozással történő felújításának ideológiai előkészítése, illetőleg kikényszerítése.
Ehhez természetesen először rehabilitálni kell mindazt a kártételt, amit a nem őshonos, fajidegen halak erőszakos betelepítésével okoztak, többek között az ő ideológiai támogatásával is.
Szerzőnk fájlalja, hogy a Balaton halászati felügyelete átkerült a Környezetvédelmi Minisztériumhoz (KVM), ahol szerinte, állítólag, nincsen halászati szakember. Ha cinikus lennék, azt mondanám: még szerencse… Nos, én nem vagyok ennek a kormánynak feltétlen barátja, de melegen üdvözöltem ezt az épeszű intézkedést, ami a vizek védelmét kivette a prémiumorientált „szakemberek” kezéből. Ha a KVM semmit sem csinál a Balatonnal, csak hagyja létezni, azzal is több hasznot hajt a tó és élővilága számára, mint amit egyes halbiológusok haszonorientált, katasztrofális ténykedése a múltban okozott.
Természetesen a cikkben a környezetpusztítás rehabilitációja érdekében a „tudományos” érvekből sincs hiány. Ám a busa az a hal, amelynek betelepítése természetes vizekben teljesen felesleges és szükségtelen. A Balatonba áltudósok és álszakemberek asszisztálásával telepítették be, az ökológiai szemlélet teljes mellőzésével. Jelenleg hatalmas, több tíz kilós egyedsúlyú busanyájak járják a Balatont, amelyek biológiai pokolgépként fenyegetik az üdülőkörzetet. Ezek a busák kifoghatatlanok, a drága pénzen külföldről behozott speciális busafogó eszközök is csődöt mondtak. Horgászati célra is alkalmatlanok, mert horoggal nem lehet kifogni őket, legfeljebb kézigránáttal.
Ezek a busák „hasznosak”, mert felzabálják „az apró élőlényeket… amelyek a szájukba sodródnak” (W. E.), vagyis egy normális természetes víz táplálékláncának azokat a láncszemeit próbálja pénzre váltani, amely többek között az ivadékhalak, így például a kis süllők, de még a kis keszegek táplálkozásához szükségesek. De a kagylók és más vízi szervezetek szempontjából is fontosak ezek a kis szervezetek. El lehet képzelni, hogy egyetlen több tízkilós súlyú busa mennyi kis szervezetet irt ki. És mennyit a busanyájak? Nem véletlen, hogy a halivadék a Balatonban éhezik. A cikkíró szerint a víz minősége a busák táplálkozása miatt csak javulhat. Nos: ami egy élőlénynél elől bemegy, az hátul, baktériumokkal bőven dúsítva, kijön? Mennyi ürülékkel szennyezik a kifoghatatlan busanyájak naponta a tavat? Tonnákkal?
Az amur szerinte a mocsári növényeket eszi, és mint ilyen, víztisztító haszna van. Ezek a növények nem mocsári növények (az más), hanem vízinövények, oxigéntermelő élőhelyek halak és az apró szervezetek részére. Helyük van egy természetes vízben. Kár, hogy az amur egyébként nem olvasta a cikket, és a gyakorlatban finynyás lett, fütyül a „mocsári” növényekre és kiirtja a nádat élővilágával együtt, ahol csak hozzáfér. Nyomában lehet betonozni…
Annak idején, amikor ezek az úgynevezett szakemberek általános támadást indítottak élővizeink ellen, esküdöztek, hogy nincs semmi veszély, mert ha kiderül, hogy mégsem volt jó választás ezeket betelepíteni, semmi baj, nálunk úgysem szaporodnak. Persze ez is úgy igaz, mint az összes többi érv. Szaporodnak…
A szemlélet is érdekes. Ha lemeztelenítem az érveket, az derül ki, hogy a busatenyésztés szempontjából az a jó, ha az élővizek szennyezése fokozódik, mert ez termeli az algákat, az pedig az „egészséges” busahúst. Ami ugyan a kutyának sem kell, még úgy sem, hogy a veszett fejsze nyelét mentendő kitalálták, hogy „jó az érbetegségek ellen”, meg úgymond „ez az egészséges táplálkozás”.
Ökológiai bűntettek helyett, amelyekkel a szennyezéseket kontár módon, némi haszonszerzéssel egybekötve egyesek kompenzálni szeretnék, az élővizek szennyezését kell megakadályozni. Ez lehetséges is, és a Balaton is kezd magához térni angolnák és busák nélkül is.
Egyébként a Balaton szennyezése sem lett volna olyan nagy probléma, ha a déli partot nem betonozzák ki. Ezt senki sem meri szóvá tenni, mert rengeteg érdek hatott ebbe az irányba. Még ma is hallgatnak, félnek a mindenható vízügytől. Hogy érthető legyek: aki már készített akváriumot és mosott homokot, az a következők szerint járt el: beletette a homokot egy lavórba, vizet öntött rá és felkeverte az egészet, majd leöntötte a homokról a vizet. Majd újra felöntötte a homokot, felkeverte, a vizet újra leöntötte. Csinálta ezt mindaddig, amíg a víz a felkeverés után is kristálytiszta, lebegő, szennyezés nélküli lett. A Balatonban ugyanez a folyamat játszódott le évszázadok óta. Hiába volt esetleg vízvirágzás, algavirágzás stb., az első vihar fenékig felkavarta a vizet, és a vihar a hullámokat kifuttatta a déli homokpartra. A víz pedig nem a parton folyt vissza, hanem a vizet a homok beitta, és a víz a homokban folyt vissza. Vagyis: a déli part egy 70 kilométeres homokszűrőként funkcionált. A Balatonban iszap nem volt, csak homok, és a víz is kristálytiszta maradt. A déli part kikövezésével ez a szűrő megszűnt funkcionálni. A viharok a lebegő anyagot most is kifuttatják a partra, ahol az a köveken szépen visszacsorog a vízzel együtt és tovább szennyezi a vizet, értelemszerűen főleg a parti zónát. És ami még rosszabb, megjelent a Balatonban az iszap is, mert a viharok tisztító hatása megszűnt.
Meghatva olvastam azt is, hogy az angolna ártatlan, hiszen halbiológusunk szerint az angolna árvaszúnyogot eszik csupán (és ezzel is a vizet tisztítja!?). Ezek alapján pedig az csupán gaz rágalom, hogy az angolna tönkretette a Balaton élővilágát, kiirtotta az azonos élőhelyen tartózkodó süllőt, kősüllőt, sügért, paptetűt, megtizedelte a harcsaivadékot és sikerült majdnem kiirtania a Balatonból a küszt és „látott” halát, a gardát. Megtizedelte a keszeget és felzabálta valamennyi, még a Balatonban ívó hal ikráját ott, ahol és amikor hozzáfért.
Ezen megfontolások alapján haszonelvű világunkban immár semmi nem akadályozza, hogy az angolnatelepítés újra busás hasznot hajtson, egyrészt az angolnaivadék beszerzőinek, telepítőinek, a fél Balaton leeresztésének segítségével angolnacsapdázó halászoknak (az angolnák visszafogásához hetekre meg kell engedni a vizet a Sió-zsilipnél) és természetesen a német piacon az angolnát fél áron értékesítő cégeknek. A vastag prémiumok formájában hulló aranyesőből nyilván jutna a tanácsadóknak, a „tudományos kutatóknak”, azaz az angolnatermelés szükségességét „tudományosan” kimutatóknak és termelési ideológusaiknak, továbbá a „korszerű szemléletű”, értsd: angolnatelepítés-párti illetékeseknek is.
Ha cikkírónk szerint az angolna árvaszúnyogot eszik, és szerinte valószínűleg csak azt, akkor mit eszik a keszeg? Amit az angolna meghagy? Ugyanis a keszegnek fő tápláléka az árvaszúnyog lenne, ha a betelepített angolnaivadék nem zabálná fel előle. Ilyeneket egy halbiológusnak illik tudnia…. Ezért is csökkent és maradt el fejlődésében többek között a keszegállomány a Balatonban. Arról már ne is beszéljünk, hogy egy időben még az így megtizedelt törzsállományt is ritkították kilométeres kerítőhálókkal a „halászati szakemberek” a haszon reményében.
Az angolnák között általában megkülönböztetnek két formaváltozatot, a hegyes fejű angolnát és a tompa fejűt. A Balatonban a hegyes fejű, a ragadozó forma uralkodott el, az agresszív változat, amelyik gyakorlatilag természetes ellenség nélkül tizedelte a halállományt és az ikrát.
Azután jön a mindent elsöprő érv, amit már több helyen olvastam az angolnapártiak írásaiban. Mégpedig az, hogy mit ugrálunk mi az őshonos halak érdekében, amikor az angolna is őshonos… Nos, az angolna úgy őshonos a Balatonban, és mondhatnám, a magyar vizekben is, mint a kétfejű birka egy birkanyájban. Előfordulhatott az elmúlt két évszázadban, hogy egy életunt angolna betévedt magyar vizekre, de ha megfogták, az legalább olyan szenzációt keltett, mint egy kétfejű borjú. Olyan volt, mint a fiumei cápa… Nem emlékszem olyan receptre se, amelyben balatoni vagy tiszai halászok a halászlé feljavítása céljából angolnát tettek volna a bográcsba… Talán a nevét se tudták volna ennek az „őshonos” halnak, ha véletlenül, a sors valamilyen szeszélye folytán mégis eléjük kerül. Herman Ottó A magyar halászat kézikönyvében erről a következőket írja: „A Fekete-tengert s illetőleg folyóit kerüli, tehát a mi Dunánk hálózata is idegen tőle.” Mármint az angolna. Más helyen: „Az ercsi halász, Horváth azt mondta, hogy ő 27 év alatt csak két darabot fogott…” (idézett mű, II. 647. oldal). Szerintem minden halbiológusnak el kellene olvasni ezt a művet, mert sok hasznos ismeret van benne…Van még egy kitétel a cikkben, amit nem egészen értek, aminek valószínűleg korlátolt felfogóképességem az oka. Nem tudom, hogy a cikkíró által leírt kitétel, vagyis „az árvaszúnyogevő angolna határozott, vízi-környezetvédelmi, vízminőség-javító szerepe és haszna” mit jelent. Illetőleg a „haszna”, azt értem. Pénzt jelent. De honnan veszi a cikkíró, hogy az angolna javítja a vízminőséget (a busával és az amurral egyetemben)?
Nem tudom, hogy milyen érdekek vezérlik a hasonló szellemű cikkeket. Illetőleg el tudom képzelni. De erősen remélem, hogy a pénz csörgése többé már nem befolyásolhatja természetes vizeink regenerálását és megóvását az ilyen és ehhez hasonló szellemű beavatkozási kísérletektől, akármilyen szirénhangon szóljanak is képviselői.

Dr. Horváth Sándor
biológus, ökológus, környezetvédelmi szakmérnök