A szóban forgó támfal a főváros beruházásában, a Főmterv Rt. által jóváhagyott tervek szerint épült meg. A technológia úgynevezett Permacrib-rendszerű máglyafal; a létesítmény műszaki átadása a hozzá csatlakozó két fedett lépcsővel egyetemben 1999 szeptember végén volt. Már a következő nyáron, 2000 júliusában látszott azonban, hogy baj lesz. Nemcsak a lépcső meghibásodásait tapasztalták, hanem félreérthetetlen jelek utaltak a támfal mozgására is: lenyíródott rovások, elszakadt kapcsolati elemek. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. felszólítására a Metróber Kft. mint lebonyolító el is végeztette a lépcsők stabilizálását a kivitelezővel garanciális munkaként, 2002-ben és tavaly pedig az autóparkoló burkolatának helyreállítására került sor; ám a támfalról az az állásfoglalás született, hogy a háttöltés stabilizálódásával egy-két éven belül a probléma magától megoldódik.
Nos, nem oldódott meg. A támfalmozgást és a szerkezeti deformációkat folyamatosan mérték, s azt kellett megállapítaniuk, hogy a mozgás sebessége állandó, azaz ha minden így megy tovább, a hatalmas építmény idővel garantáltan rá fog omlani a végállomásra. A szerkezet az eredeti tervek szerint befelé dől, azaz az alja kijjebb van, mint a teteje. A valóságban azonban már vannak olyan szakaszok, ahol a fal nem is csupán függőlegesbe állt, de már kifelé dől: a támfal tetején ékeskedő stílszerű kandeláberek jócskán belógnak a mélység fölé. Négy év alatt több helyszíni szemle is rögzítette az aggasztó folyamatot, az üzemeltetést végző Közterület-fenntartó Rt. vészkiáltásának azonban mindeddig nincsen foganatja.
A támfal ügyében legutóbb júniusban zajlott tárgyalás, ám a nyár folyamán semmi érdemi lépés nem történt a tömegkatasztrófa elhárítása érdekében. Ez annál is érthetetlenebb, mert a Magyar Geológiai Szolgálat már tavaly novemberben arról tájékoztatta a támfal tulajdonosát, hogy a parkoló területén földcsuszamlás van folyamatban, s a máglyafal mozgása kritikus értéket is elérhet. Tavaly decemberben ennek nyomán az érdekeltek már a lehetséges eljárásokról is szót ejtettek, amivel a szerencsétlenség megakadályozható, s a szükséges vizsgálati program elvégzésével meg is bízták a Főmtervet. A vizsgálati programot később ki kellett egészíteni, s további időveszteséget okozott, hogy a június eleji egyeztetésre a kivitelezőt nem sikerült időben meghívni. Közben a garanciális kötelezettség lejárt, a támfalmozgás okára pedig egyelőre széttárt karok adják a választ.
A generálkivitelező azzal érvel: ők az elfogadott kiviteli tervek szerint dolgoztak, s első osztályú minősítéssel vették át tőlük a beruházást. Ugyanakkor érthetetlen, hogy a temérdek vizsgálódás során senki nem tette fel az alapkérdést: egyáltalán alkalmas szerkezeti megoldást választottak-e a támfal megépíttetésére? Mivel pedig a kivitelezési hibát eddig senki nem bizonyította, a kivitelező arra sem lát okot, hogy a vizsgálatok költségét magára vállalja. Továbbra is elvégzik azonban a parkoló burkolatának esetleges kijavítását, akárcsak az elferdült kandeláberek helyreállítását.
Csakhogy az elferdült kandeláberek helyreállítása tüneti kezelés: mostani állapotukban legalább afféle szeizmográfként jelzik: baj van, a földcsuszamlás a terméketlen viták alatt zavartalanul folyik. A vizsgálati program költségeit mindenesetre a városháza közlekedési ügyosztálya sem óhajtja vállalni, mondván: fizessen a vállalkozó. A róka fogta csuka helyzetben a BKV a közlekedésiek mellé állt: ők úgy érvelnek, hogy a gondokat a garanciális idő lejárta előtt jelezték, ezért az időmúlás esete nem áll fenn. A közterület-fenntartó is azon a véleményen van, hogy ha a burkolatjavítás garanciális kötelezettségét elismerte a kivitelező, tartania kell a hátát a támfal miatt is, a két jelenség ugyanis nyilvánvalóan összefügg.
Miközben mindenki bizonygatja a maga igazát, az immár kilencedik mozgásvizsgálat azt mutatja, hogy a támfal dőlése nem állt meg: a legrosszabb szelvényben szép komótosan, havonta négy millimétert közeledik a végállomás felé. Vagyis a júniusi huzavonák óta immár egy centivel közelebb kerültünk a végzetes eseményhez. A vizsgálati program ugyan végre öszszeállt, csak az nincsen, aki a számlát állja. Ami bizony várhatóan borsos összeg lesz, hiszen a geotechnikai vizsgálatokon túl szükség van dinamikus szondázásra, továbbá talajfeltáró fúrásra, a fúrási helyeken meg a víztartalom mérésére. Igaz, ezáltal csökken a talajmechanikai laboratóriumi vizsgálatok költsége, a támfal háttértöltésének tömöríthetőségi vizsgálata azonban változatlan összegbe kerül. Szó van továbbá geodéziai mérésekről és anyagvizsgálatokról is. A zúzottkő-töltésanyag előirányzott vizsgálatai részben elmaradnak, viszont a program kiegészül a terhelés alatti várható nedvességtartalom mellett végzett fárasztásos műegyetemi vizsgálatokkal. Ezt már csak némi meteorológiai adathalmazzal kell megbolondítani, hogy minden világos legyen.
A laikus számára azonban semmi sem világos – főleg az nem, hogy ezt a rengeteg mérést és fárasztást miért nem a kivitelezés előtt kellett elvégezni, mielőtt a gyanútlanul közlekedő fővárosiak testi épségét veszélyeknek teszik ki. Az összképből az angol szakértők sem hiányoznak, ez a támfalépítési technológia ugyanis a szigetországban bevált. Nálunk viszont – mint Porkoláb Mátyás, a II. kerület alpolgármestere mondja – nincsen precedens ilyen méretű, tizenöt méter magas falra. A hétszázmilliós fővárosi beruházásnak annak idején érthetően a kerületiek is örültek – most azonban, dacára a hajdani avatási parádénak, mintha nem volna a bajnak felelős városházi gazdája, aki a vélhetően rosszul választott, megalomán támfalépítési technológia következményeit vállalná. Jönnek az őszi esők, a téli fagyok, de nem történik semmi: sem bontás, sem újjáépítés. A fal meg csak dől, dől szépen, csendesen…
origo.hu
Alapjogokért Központ: Lengyelország, a globalisták kísérleti terepe
