Jó éjt, hercegnő!

Franciaországban a héten temették el Françoise Sagant. „Feltűnését Jó reggelt, búbánat! című vékonyka regényének köszönhette, amellyel világraszóló botrányt keltett. Eltűnését kellemes és lezárt élete és életműve végén csak ő tartja botrányosnak” – írta önmagáról jellegzetes humorával, mintegy sírfeliratként Jéroˆ me Garcin lexikonjába 1988-ban. Normandiában érte a halál hatvankilenc éves korában. Éppen ötven évvel azután, hogy berobbant a francia irodalomba.
Françoise Quoirez volt az igazi neve, de a Prousttól kölcsönzött néven lett világhírű. Sagan hercegnő Guermantes-ék szalonjában sétálgatott. Françoise, aki tizenéves korában végigolvasta Gide-et, Proustot, Rimbaud-t, Stendhalt, az ő nevét vette fel, amikor 1954-ben megjelent első regénye, a Jó reggelt, búbánat! Még kiskorú volt, jó házból való úrilány, ezért a család okosabbnak látta, ha íróként nem a saját nevét viseli. Sagan hercegnőét ő választotta. Ahogy könyve címét Éluard egyik verséből.
Elegancia, humor és irónia. Ezzel a három szóval lehet a legjobban jellemezni – írta róla az egyik francia lap kritikusa. Az a szellemi elegancia, kedves humor és irónia, illetve önirónia, amelynek legszebb megnyilvánulásait az Örök emlékül című kötetben magyarul is olvashatjuk. Soha nem akart szabályos emlékiratot írni, de ezekben az emléktöredékekben felvillantja a korabeli művészeti élet szinte valamennyi jelentős figuráját. Csodálattal, szeretettel, sznobizmustól mentesen.
Sagan a francia „új regény” művelőivel egy időben indult, de fütyült az irodalom megújítására. Érzelmekről, lelkiállapotokról írt. Szerelemről és magányról, boldogtalanságról és kiégettségről, unalomról és tehetetlenségről. Történeteket beszélt el csak rá jellemző stílusban. Forradalmat csinált a maga módján.
„Eredetiség. Hitelesség. Spontán tehetség. Legalább annyira költemény, mint regény. Sehol egy hamis hang” – lelkendezett a Julliard Kiadó zord lektora Sagan első regényét olvasva. A könyvet háromezer példányban adták ki. Egy év múlva 850 ezernél tartottak. A társadalmi kötöttségeknek fittyet hányó, hirtelen felnőtté váló kamasz lány históriája éktelen felzúdulást keltett azokban a körökben, ahova a regény kamasz lány írója születése folytán tartozott. De mindenki olvasta. Ahogy a következőket is sokáig, miközben a sznobok lenézően mondogatták: nincs bennük semmi különös.
De Françoise pontosan tudta, hova sorolja magát. Nem kellett önismeretből leckéket vennie. Imádta a filmet és a színházat. Bergman, Antonioni és Losey volt a kedvence. Dolgozott együtt többek között Otto Premingerrel, Jean Seberggel, David Nivennel (Jó reggelt, búbánat!), Chabrollal (Landru), Grécóval (akinek dalszövegeket írt), Anatole Litvakkal, Ingrid Bergmannal, Anthony Perkinsszel, Yves Montand-nal (Szereti ön Brahmsot?). Ő ismertette meg Párizsban Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című drámáját. Fiatalon megkapta, amire mások egy életen keresztül törekednek. Egyszerre zúdult rá hírnév, dicsőség és tömérdek pénz, de egyiknek sem hódolt be. Épp ellenkezőleg, mintha ő lett volna a szabadság, a függetlenség, a női emancipáció megtestesítője.
Azután mindent visszavett tőle a sors, csak a tartását nem tudta megtörni. Talán azért, mert képes volt rá, hogy soha ne vegye túlságosan komolyan önmagát, és mindig jobban figyelt másokra, mint önmagára.
Apja annak idején azt tanácsolta, költse el az ölébe hullott pénzt, mert ez a hirtelen támadt gazdagság veszélyes az ő korában. Françoise erre meghívott vagy harminc embert Saint-Tropez-ba nyaralni, és öt évig ott maradt. Persze a sleppel együtt. Ő hozta divatba ezt a kisvárost, amely ma is a francia aranyifjúság egyik kedvence. Közismertek fényűző kedvtelései. Méregdrága kocsik, ruhák. Rulett, kártya, alkohol, cigaretta – majd egy életveszélyes autóbaleset és több súlyos betegség után a drog. Ezreknek adtak pletykatémát összekuszált kapcsolatai, botrányos mezítlábas megjelenései felsőbb körökben. Rezzenéstelen arccal tudott vagyonokat veszíteni órák alatt, és ugyanúgy tudott nyerni káprázatos összegeket.
Gyakran összetévesztették regényei hősnőivel. „Nyugodjanak meg a családanyák. Nem vagyok senkinek és semminek a zászlóvivője” – tiltakozott. De 1960-ban aláírta a 121-ek kiáltványát, követelve a jogot, hogy a franciák megtagadhassák az algériai háborúban való részvételt, és 1971-ben kiállt az abortusz mellett több száz asszonnyal együtt. A diáklázadások idején, 1968 májusában sportkocsin robogott az Odéont megszállva tartó diákokhoz. „Mi az, Sagan elvtársnő Ferrarin érkezik, hogy támogassa a forradalmat?” – kiáltotta oda neki az egyik öntudatos lázadó. „Téved, fiatalember, ez egy Maserati!” – hangzott a válasz.
Örök rejtély, hogy mi vitte Sagant Mitterrand-hoz, akivel állítólag kizárólag irodalomról beszélgetett, politikáról szinte soha, mégis támogatta a kampányát 1985-ben. (Hogy Mitterrand-nak jól jött az ország, sőt a világ egyik legismertebb írójának a barátsága, az nem kétséges.)
A Sagant körülvevő légkört hitelesen érzékelteti az a történet, amelyet az egyik francia napilap idézett fel a minap rá emlékezve. Az Apostrophes című televíziós műsor nagy hatalmú szerkesztője, Bernard Pivot egyszerre hívta meg az adásba Françoise Sagant és Roland Barthes-ot. Nyilvánvalóan azzal a hátsó szándékkal, hogy lejárassa Sagant, és bizonyítsa: nem több, mint bolondos nőszemély a tudós intellektuel mellett. Jókora meglepetésben volt része. Roland Barthes nagy tisztelettel méltatta Sagan műveit, majd a páros olyan virtuóz beszélgetést folytatott az emberi szenvedélyekről, hogy akármelyik irodalmi szalon megirigyelhette volna.
Françoise Sagan mintegy negyven kötetet hagyott hátra: húsz regényt, jó néhány forgatókönyvet és színpadi műveket. Népszerűségére jellemző, hogy csak Franciaországban harmincmillió példányban keltek el a művei, és számos nyelvre fordították le őket. Magyarra is jó néhányat (Jó reggelt, búbánat!, Egy hét, egy év, Csodálatos felhők, Halálos dallam, Múló bánat, Szereti ön Brahmsot?, Rejtekutak, Szerelem életre-halálra, Tükörkép, Örök emlékül).
Amerikai egyetemeken legalább olyan híres, mint Salinger. Szakdolgozatokat írnak róla. Orosz diákok az ő könyveiből tanulnak franciául. Japánban Sagan-klubok alakultak. Utolsó éveiben mégis egyedül maradt. Megpróbálták belekeverni a nagy hullámokat vert Elf-ügybe, adócsalással vádolták, zárolták művei honoráriumát, de mindez nem érintette igazán.
Magányosan, nagybetegen, szegényen ment el.