Uniós elvárások? Miről beszélünk?!

A neoliberális magyar koalíció és sajtója uniós tagságunk után is folytatja a valótlanságok terjesztését az EU-ról. Amire most már igazán nincs mentség. A tudatlanságé sem.
E valótlanságok közé tartozik az „uniós elvárás”. Amely fogalom egyszerűen nem létezik.
Uniós elvárás márpedig éppen úgy nem létezik, mint ahogy uniós boszorkány is legfeljebb a mesékben. Az uniós jogalkotás ezzel szemben négyféle kategóriát ismer, amelyet Magyarországnak is figyelembe kell vennie. Megjegyzendő: a rendeleteket („regulations”) kiadják, és azok attól kezdve kötelező jelleggel érvényesek mindenkire. Nem jegyzendő meg: a római szerződés 249. cikke értelmében a tanács, a bizottság és az Európai Parlament a tanáccsal együttműködve rendelkezik a rendeletalkotás jogával. A bizottság a tanács által átruházott hatáskörben alkothat szabályokat a tanács rendeleteinek a végrehajtására.
A második kategória az irányelv („directive”). Megjegyzendő: ezek is mindenkire kötelezőek, de csak az után, hogy átültették az adott ország jogrendjébe. Nem jegyzendő meg: az irányelv a kívánt cél elérése tekintetében kötelező azon tagállamok számára, amelyek az irányelv címzettjei, de végrehajtásának módozatait és formáját a címzett választhatja meg (EK- szerződés 189. cikke).
A harmadik kategóriába a döntések („decisions”) tartoznak. Megjegyzendő: ezek egyes ügyekben hozott egyedi határozatok. Nem jegyzendő meg: a határozat adminisztratív jellegű, tehát kevésbé jogszabály jellegű intézkedés, amely akkor lép hatályba, amikor címzettjeit tájékoztatják róla. Az EK-szerződés 191. cikkének (1) bekezdése szerint ezt a hivatalos lapban közzé kell tenni.
Végül a negyedik kategória az ajánlásokat („recommendation”) és véleményeket („opinion”) tartalmazza. Megjegyzendő: ezeknek nincs kötelező erejük. Nem jegyzendő meg: az EK-szerződés 189. cikke értelmében az ajánlásokkal szemben a vélemények valaki más cselekedetére vonatkozó válaszlépések, ami azt jelenti, hogy kiadásukra csak akkor kerülhet sor, ha valamilyen cselekmény megtörténhet.
„Elvárás” az unióban nem létezik. Ahogyan az úgynevezett „magyarkodás” veszélye sem, ugyanis ez is csupán beteg fantázia terméke. Mint a „luxemburgiaskodás” vagy a „belgáskodás” is az lenne, ha létezne. De az unió többi huszonnégy országában ilyen vagy ehhez hasonló fogalom fel sem merülhet. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ezen országokban e beteges fogalom terjedéséhez hiányzik a fogalmat terjesztő beteges hordozó közeg.
Az unió központjában viszont ennek pontosan az ellenkezője a veszélyes, vagyis az, ha nincs „magyarkodás”: Brüsszelben ugyanis annak örülnek, ha minden tagállam a maga sajátosságával gazdagítja az uniót. A hollandok a holland, az olaszok az olasz, a csehek a cseh sajátossággal. Ez az igazán „európai”.