A Köztársaság téri pártház titkai

Valaha Baromvásártér volt, majd Széna piac, később Lóvásártér, 1902-ben lett Tisza Kálmán tér. 1946-ban, az őszirózsás forradalom idején tartott népgyűlés emlékére kapta a Köztársaság tér nevet. A Rákóczi úthoz közeli oldalon terpeszkedő, lomha épület volt a Volksbund központja, 1945-ben itt rendezkedett be az MKP, később MDP és MSZMP budapesti pártbizottsága. A rendszerváltozás után az MSZP székháza lett. A nyomasztó és esetlen építmény az egyszerű földi halandó számára mindig félelmetes és idegen maradt, akár egy kísértetek lakta várkastély. A hétköznapi elme sosem volt képes felfogni mindazt, ami a téren s főleg a rejtélyes házban történt, miként az 1956. október 30-i események is megfejthetetlenül értelmetlenek és titokzatosak maradtak. Mintha a felkelők célja az lett volna, hogy elveszítsék a nemzetközi közvélemény szimpátiáját, ürügyet szolgáltassanak a szovjet beavatkozásra azzal, hogy a pártházat nemcsak elfoglalták, hanem a magukat megadó védők és pártalkalmazottak egy részét brutálisan kivégezték. A kommunista propagandának 33 évig kedvenc témája volt a „Köztársaság téri vérengzés”. A tér, az épület kommunista zarándokhellyé vált, mint az ellenforradalom kegyetlenségének mementója. A bejárat előtt felállították Kalló Viktor vaskos szobrát, a házban pedig vörös márványból készült emléktábla őrizte az elesettek, a kivégzettek és a más módon elhunytak nevét.
A rendszerváltozás után az MSZP is érezte, a kegyhellyel nincs minden rendben. A kiprovokált ostrom, a mentősök tudatos levadászása, Mező Imre hátba lövése nem felelt meg a 33 évig harsogott egyoldalúságnak, ezért jobbnak látták, ha nem erőltetik tovább a témát. A szobrot elszállították, az emléktábla elé diszkrét függöny került, az arra tévedő idegeneket ne emlékeztesse semmi arra a szörnyű napra. Az MSZP új székházba költözne, a Köztársaság téri hodályt eladná. A téren metróállomás épül majd, talán még ebben az évszázadban. Mindkét terv biztosíték arra, hogy a pártház titkaira soha ne derüljön fény. Voltak-e a pincében börtönök és kínzókamrák, húzódtak-e a mélyben távoli utcákra nyíló menekülőutak, ezeket soha nem sikerült egyértelműen feltárni, s ezután sem sikerülhet.
Az idén az emléktábláról lekerült a függöny. Nemcsak óvatosan félrehúzták, hanem leszedték és elvitték. Talán mosásba került, de az is lehet, hogy a lendületbe jött pártvezetés nosztalgiázni akart, esetleg így kívánta demonstrálni, a múltjukat – pillanatnyi érdekeiknek megfelelően – letagadják olykor, de soha nem tagadják meg.
Mindenesetre a karnis és a függönykarikák a helyükön maradtak. Nem árt, ha a sejtelmesen takaró drapériát bármikor sebtében visszaakaszthatják. Majd a vevő, bank, biztosító, ki tudja, miféle cég eldönti, hogy az emléktáblát büszkén mutogatja-e, vagy szemérmesen elrejti. Igazi szocialista marketing. Mindent a vásárló kívánsága szerint! Bár gyanúnk szerint a függöny, a karnis és a féltucatnyi karika benne lesz az árban.