Békeháború

A cím pontosabban így hangzana: „A béke háború”. Az indiai írónő, Arundhati Roy (1961), a „létező demokráciák” talán legnagyobb kritikusa e szavakkal vette át november 3-án Sydneyben a város békedíját.
Roy előadása elején megfogalmazta közhelyszerű tételét: a demokratikus társadalomban nem lehet valódi béke igazságosság nélkül, és ellenállás nélkül nincs igazságosság.
Kifogásolta, hogy a világ számos demokratikusnak nevezett országában az erősek kisajátítják a demokráciát és annak kötőelemét, az igazságosságot. Hiába garantálják szavakkal az igazságosságot, ha az erősek, a gazdagok magukhoz kaparintják a fogalom értelmezését. Igazságosság a gazdagoknak, a nagyvállalatoknak, emberi jogok a szegényeknek, az áldozatoknak, a „munkavállalóknak”. Az emberi jogot igazságosságnak tartó aktivisták ily módon akaratuk ellenére fönntartják az igazságtalan viszonyokat.
Mit jelenthet a társadalmi béke azokban az országokban, ahol politikusok a demokráciára hivatkozva saját gazdagodásuk szolgái? Az új korszak laza mozgású ifjú menedzsere valamelyik politikai párt holdudvarához csatlakozik, lehetőleg egy-két hatalmas tányérnyalójaként. Sikerül neki birtokosi jogokat gyakorló állami intézménybe kerülnie, ahol az adófizetők pénzével kiszolgál néhány „magángazdát”. Ezután pártfogói és lekötelezettjei segítségével átvált a magángazdaságba, ahonnan átvesz bizonyos birtokosi jogokat attól az államtól, amelynek nemrégen még hű ajtónállója, elemózsiaosztogatója volt. Gyors mozgású, kidobja az ablakon az elemózsiát, és már ő az, aki el is kapja odakint. Néhány tranzakcióval politikamentes nagytulajdonos lesz, aki nemsokára teljes anyagi függetlenséggel térhet vissza a politikába, hogy a hozzá hasonló, törvényt nem sértő ifjú embereket támogassa, hogy azok is megalkossák a maguk igazságos társadalmát.
Arundhati Roy megkérdezi, mit is jelent a béke ebben a vad, nagyvállalati, militarizált világban. Amikor az egykori gyarmatosító kölcsönöz áldozatának, adósává, hűbéresévé téve? Mit jelent a béke azoknak, akiket a tervezett vízi erőmű miatt elüldöztek otthonukból, akiket megfosztottak vagyonuktól, létfenntartásuktól, önbecsülésüktől és talán még a méltóság látszatától is? Az ilyenek számára a béke háború.
Tudjuk, ki profitál a háborúból, de meg kell kérdeznünk, ki húz hasznot a békéből. A háborúra uszítás bűntett, de nem kevésbé az, ha békességre biztatunk ott, ahol nincs igazságosság. Az igazságtalan demokrácia elfogadhatatlan. Arundhati Roy polgári engedetlenségre biztatja Sydney és a világ polgárait. A törvényeket betartva rá kell mutatni az igazságtalanság gyökereire: azokra a nagyvállalatokra és azokra a fürge nagypénzűekre a világon mindenütt, akik egykori és jelenkori, külföldi és belföldi, meleg- és hidegháborúkból, gyarmatosításokból húzzák ma is hasznukat.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung viszont nem kis iróniával jegyzi meg, hogy az írónő sem ad választ arra a kérdésre: mi van akkor, ha a béke kárvallottjai ugyanazok, mint a háborúé?

A szerző filozófus