Blunkett búcsúja

David Blunkett Tony Blair egyik legodaadóbb, legmegbízhatóbb, mondhatni, leglelkesebb szövetségese a kormányban. Részben ez az oka, hogy annyi ellensége van a Munkáspártban: sokan régóta szeretnék, ha a miniszterelnöki posztot nem Blair, hanem Gordon Brown pénzügyminiszter töltené be. Szép számmal vannak olyanok is, akik helytelenítik Blunkett kemény, kompromisszumképtelen magatartását a bűnüldözés terén, ragaszkodását a személyi igazolvány bevezetéséhez, radikális eszközeit a terrorizmus elleni harcban.
Mindezek az ellenfelek már annak is örültek, amikor egy-két hete kiderült, hogy az erkölcsileg feddhetetlennek vélt belügyminiszter – aki egyébként elvált ember – viszonyt folytat egy asszonnyal, és saját állítása szerint egyik gyermekének ő az apja. Az angolszász országokban a társadalom többsége a mai, enyhén szólva elnéző erkölcsi normák ellenére rossz szemmel nézi politikai vezetői erkölcsi gyarlóságát, szigorúbban ítéli meg őket, mint önmagát. Sok házasságtörő miniszter karrierjébe került már ez a szigor.
A házasságtörés vádja azonban meg sem közelíti a korrupcióét. Blunkett belügyminiszteri pályáját nem azért fenyegeti veszély, mert egy asszony vele csalta a férjét. Az ügy új fejleményeként egy régi szerető állt elő azzal a közléssel, hogy amikor a Fülöp-szigetekről háztartási alkalmazottat akart szerződtetni, a belügyminiszter hivatali hatalmával visszaélve felgyorsította a vízumkérelem megadását. Magyarán, soron kívül adatott ki beutazási engedélyt.
David Blunkett a nyerseségig szókimondó, nyílt ember, a szónoki emelvényen éppúgy, mint rádió- vagy televízióstúdióban. A belügyminiszter váltig hangoztatta, hogy a minisztereknek is lehet magánélete, amelyet tiszteletben kell tartani, és semmi mondanivalója sincs arról, hogy kivel tart fenn romantikus kapcsolatot. Most azonban, amikor a korrupció vádja is elhangzott, Blunkettnek nem volt sok választása: azonnal kérnie kellett a pártatlan vizsgálatot az állítólagos hivatali túlkapás ügyében. Ám az ellenzék vérszemet kapott, és nem elégszik meg holmi közigazgatási vizsgálattal, hanem teljes bírói eljárást követel egy tényleges bíró vezetésével. Blunkett rákényszerülhet a lemondásra, a miniszterelnök pedig arra, hogy az ilyenkor megszokott sajnálkozó és a miniszter érdemeit méltató nyilatkozattal elfogadja szövetségese lemondását. Ha pedig ez megtörténik, akkor könnyű lesz levonni azt a következtetést, hogy a miniszterelnök sem lehet éppen ereje teljében, ha kénytelen ölbe tett kézzel nézni, amint kettétörik egyik legfontosabb miniszterének és legközelebbi szövetségesének a politikai karrierjét. A Blunkett-ügy kimenetele tehát bizonyos fokig Tony Blair erejét is megmutathatja.