(ki a legpártszerűbb…)

Én nem tudom, hogy az a lendület, amely kétségkívül jellemzi a kissé szögletes Gyurcsány Ferencet és tekervényes mozgású csapatát, meddig tart még, s ami a legfontosabb: az MSZP népszerűségének növelésén túl (ami kizárólag a párt érdeke) hoz-e valami hasznot az országnak. Az kétségtelen, hogy a szocialisták népszerűségi mutatói javulnak, önbizalmuk megnőtt, önhittségük (ha ez egyáltalán lehetséges) felülmúl minden várakozást. Az is világos, hogy a gyurcsányi attak átgondolt és gondosan tervezett, felhasznál minden eszközt, amelyet a modern reklámstratégia alkalmaz, a miniszterelnök pedig speciális habitusát és tehetségét nagy fegyelemmel és tudatossággal rendeli alá a távoli célnak: a 2006-os választási sikernek. Ez a megtervezettség kelti azt a látszatot, mintha Gyurcsány marionettbábuként mozogna (enyhe rángásokkal, bizonyos merevséggel). Egy koreográfiát követ, s annak rendeli alá magát még a mosolya is. (Ha jellegzetes arcmimikáját mosolynak nevezhetjük.) Minden gesztusa mesterséges és célszerű, nem érzelmet, hanem szándékot tükröz. Rendkívül fegyelmezett személyről van szó tehát, aki indulatait csak belső hajtóerőként engedi szabadjára. Különös ember, mondhatnánk, ha ezt a nagy elődök nem mondták volna el önmagukról. Maga a párt pedig kétségkívül az egyneműségre törekszik, és így – miként ezt megszoktuk több nemzedéken át – minden párt közül a legpártszerűbb.
Valószínűleg tévedtem, amikor Gyurcsány antropológiájában karvalyszerű elemeket véltem felfedezni. Most inkább arra hajlok, mivel számos esetben láttam mozogni a képernyőn, hogy (több mint icipicit) egy gúnárra emlékeztet. (Ez természetesen semmit sem von le emberi értékeiből.) De ha már a gúnár eszembe jutott, sajnos agyam, természete szerint, egy mesefigurára, Gőgös Gúnár Gedeonra asszociál, minden olvasónktól és az érintettől is elnézést kérve. (Mindez persze nem bír semmifajta politikai jelentőséggel, nem több futó benyomásnál.) Ugyanis az a véleményem: ha valóban fészkel gőg miniszterelnökünk szívében, az sem egészen valódi, hanem ahogy ő maga mondta: baloldali büszkeség. Ennek viszont már van jelentősége.
Így annak is értelmét láthatjuk, hogy Gyurcsány Ferenc a Himnusz éneklésekor jobb kezét – már-már reformkori mozdulattal – a szívére helyezi. Ez üzenetként értelmezhető, s mintegy előrevetítése a szocialisták nemzeti irányban teendő fordulatának. Miniszterelnöki eskütételekor viszont nem mondta ki – az egyébként nem kötelező mondatot –, hogy „Isten engem úgy segéljen”. Tehát ilyen irányú (klerikális) fordulatra nem kell számítanunk; mondjuk, az amerikai elnökök szakralitások iránti vonzalma nem jellemző a szocialisták által elképzelt köztársaságra.
Még komolyabbra fordítva a szót: bár az előbb marionettfiguráról beszéltem, kötve hiszem, hogy Gyurcsány Ferencet a párt rángatja dróton. Az az igazság, hogy inkább a miniszterelnök rokonai és üzletfelei rángatják és fegyelmezik a pártot. (Elnézést a Micimackóból kölcsönzött kifejezésekért.) A párt ugyanis – érdekszövetségi mivoltában – 2004 nyár végére elveszítette önbizalmát, és nagyon beijedt. A katasztrófahangulatot Gyurcsány jöttével eufória váltotta fel, a széthúzást összetartás és feltétel nélküli egyetértés. Nyomon követhettük és tanulmányozhattuk például szegény Medgyessy Péter magatartását: annak ellenére, hogy a játék az ő bőrére ment, s a bőr oda is veszett, szinte gazsulál az új Messiásnak. (A be nem hódoltakat pedig nagyon nem szereti a párt.)
Mindezzel együtt a polgári oldal politikusainak meg kell találniuk azt a magatartási formát, amely éppenséggel a gőgös gúnárság ellentéte is lehet, meg kell találniuk azt a módszert, amely feltartóztatja Gyurcsány elszánt és képzett csapatát. Ez nem lesz könnyű, hiszen az új szocialisták nem válogatnak az eszközökben. Kommunikációjuk megújult, kampánystratégiájukat nem zavarja az igazmondás kényszere.
Hogy mi várható a következő hónapokban, én nem tudom…