Túlzás nélkül állítható, hogy Nagy-Britanniában a közvélemény túlnyomó többsége és a média nagyobb része nemcsak számított John Kerry győzelmére, hanem őszintén kívánta is. A londoni napilapok többsége azért nem ment el odáig, mint a The Guardian, amely a választás előtti napokban Ohio állam szavazóihoz fordult, és számítógépes üzenetekben ösztökélte őket: minél nagyobb számban menjenek szavazni, és szavazzanak George W. Bush ellen. Igaz, a legnagyobb példányszámban megjelenő brit bulvárlap, a Daily Mirror a szó szoros értelmében lemarházza az amerikai választókat. Senki nem titkolja – még a jobboldal orgánumai, a Daily Telegraph vagy a Daily Mail sem –, hogy az amerikai szavazók döntése meglepte őket.
A legáltalánosabb vélemény az, hogy a demokraták félreismerték az amerikai választók hangulatát. Azt hitték, hogy nagy többségük osztozik gyűlöletükben az elnök személye iránt. Nem vették észre – a The Times magyarázata szerint –, hogy nem elég az elnök hibáit feltárni, politikáját ócsárolni, kecsegtető alternatívát is kell a választók elé tárni. John Kerry személyében hűvös, a mindennapi embertől távol álló, kissé arisztokratikus viselkedésű, alapjában véve zárkózott embert állítottak az impulzív, türelmetlen, konzervatív értékrendű Bushsal szemben azok elé a választók elé, akiknek többsége éppenséggel ugyanúgy impulzív, türelmetlen és konzervatív értékrendű, mint a republikánus jelölt. A Daily Telegraph rámutat arra: a demokraták és az ő győzelmükre számító megfigyelők három tekintetben tévedtek. A szavazók igen nagy hányadának saját konzervatív előítéletei fontosabbnak bizonyultak a gazdaságnál vagy a külpolitikánál; a republikánusoknak nem ártott és a demokratáknak nem használt, hogy többen szavaztak Amerikában, mint valaha; és a legfiatalabb szavazók nem tódultak nagy többségükban a demokraták zászlaja alá.
India
Döbbenetes, hogy mit találtak az orvosok a csecsemő hasában
