December 5-én szavaz az ország a határon túli magyarok jövőbeni státusáról. A kormány egyértelműen a kettős állampolgárság elutasítása mellett áll ki, legitimációját Károlyi Mihály, a „vörös gróf,” mítoszának feltámasztásával igyekszik eszmeileg újraalapozni. Mind Károlyi kormányzati „sztárolása”, mind pedig a kettős állampolgárság ügye indulatokat kavart, s világossá tette: a trianoni traumát övező csaknem félévszázados elvtársias elhallgatás, kikényszerített csend és a történelemkönyvek lapjain intézményesített hazudozás lelki méreggé vált. A trianoni békediktátum következményeit tudományos igényességgel bemutató, feldolgozó múzeum csak az országcsonkítás után 84 évvel jöhetett létre, akkor is csak néhány lelkes megszállott hitének, erőfeszítéseinek köszönhetően. Mára kiderült, a „problémát” nem lehet örökre a szőnyeg alá söpörni:
– A tisztánlátás most sorsfordító erővé vált, s a Trianon Múzeum a tisztánlátást szolgálja – bizonyíték erre az is, hogy az alapítvány tanácsadó testületének tagjai között olyan elismert szakemberek vannak, mint Ormos Mária akadémikus, a korszak vezető kutatója – mondta el Szabó Pál Csaba történész, a Trianon Múzeum Alapítvány elnöke, aki szerint az 1918–20-as országvesztés legfájdalmasabb előzménye nem egyszerűen és kizárólag a régi ország nemzetiségi viszonyaiban, diplomáciai vagy katonai helyzetében kereshető, hanem mindezt drámai méretűvé egy torz világlátás növelte, melynek képviselői – tulajdonképpen a maguk számára is váratlanul – egyik napról a másikra totális döntési helyzetbe jutottak:
– Az 1918-as katonai vereség nemzeti tragédiába fordulását tehát mindenekelőtt ez az ön- és közösségfeladó mechanizmus, egy arra épülő, a mai napig folyamatosan erősödő, tagolt intézményrendszer és egy belőle élő, törpe, agresszív és kollaboráns klientúra tette lehetővé. Erre vonatkozólag önleleplező Jászi Oszkár 1918-as elképzelése a közösségi érdekek lehetséges érvényesíthetőségéről. Jászi szerint a „népek fejlődésének” kétféle „igazsága” lehet. Az egyik a – korszerűtlen – „restitutív igazság”, a valóságos nemzeti fájdalmak, hiányok, követelések igazsága, a másik – a követendő – az úgynevezett „fejlődési” igazság, amelyben a gazdasági liberalizmus, az emberi jogok kiskátéja, a kulturális érintkezés fokozása automatikusan és optimálisan feloldja a nemzeti különbözőségeket. Ez utóbbi igazság minden esetben magasabb rendű, minden körülmények között jogosan érvényesíthető. Nos, ennek a már-már barbár, primitív, üres közhelynek a bizonyítási eljárására dobták oda magyarok millióit a megszállóknak, hagyták elpusztítani a magyar kultúrkincsek pótolhatatlan részét, és rontották meg a Kárpát-medence nemzeteinek békés és hatékony együttélési kereteit. És nem utolsósorban ez az egyetlen közhely didereg a hideg tekintetű, „pénzünkért aggódók” érvei helyén ma is – szögezte le Szabó Pál Csaba, hozzátéve azt is: ne legyenek illúzióink, ez az érvelés – lásd a kettős állampolgárságról szóló népszavazást – ma is ugyanolyan elképesztő rombolásra képes, lélekben, hazában, közösségben.
– A kettős állampolgárságról szóló népszavazás váratlan, esetleges, de történelmi lehetőség arra, hogy a magyarság ismét birtokba vegye saját páratlan közösségi lehetőségeit. Ezzel kapcsolatban sem költségvetési, sem politikai szempont nem jöhet szóba – figyelmeztetett Szabó Pál Csaba. Mint mondta, a Trianon Múzeum léte az első komoly jele annak, hogy a hagyományos nemzeti értékekkel szembeni védekező magatartásmód ideje lejárt; a Kárpát-medencei tudat helyreállítható, ami kikerülhetetlen lépcsőfok a nemzeti gyógyulás felé. A Trianon Múzeum az első olyan Kárpát-medencei kulturális vállalkozás, amely teret biztosít e hatalmas közösségi fájdalmunkkal való szembenézésre. De a másik fontos küldetése, hogy terjessze és megerősítse a felismerést, magyarnak lenni azt jelenti: magunkénak valljuk a magyar kultúrát, és mindenütt otthon vagyunk – a hazánkban járunk –, ahol ez a kultúra él, lélegzik, Pozsonytól Brassóig. A múzeum ezt az alapvetést minden félelemtől és előfeltevéstől mentesen, okosan, higgadtan és egyértelműen artikulálja – megtörve a hosszú évtizedek elfojtását. Szabó Pál Csaba szerint már az is szimbólumértékű, hogy a világ első, a trianoni mészáros-békét és máig ható következményeit bemutató múzeum Várpalotán kapott helyett. Várpalota – Krúdy városa – a tipikus trianoni közép-európai sors megtestesítője. Hiszen a versailles-i béke ágyazott meg a második világháborúnak, ami aztán szabad utat engedett a bolsevista kísérlet borzalmainak Európa szívében, és perifériáin. Az egykor virágzó mezővárosból dózerokkal csináltak bányász-panelrengeteget.
– Ez a város országszerte híres volt csizmadiáiról, fuvarosairól, no meg a bakonyi szegénylegényekről. A XVI. században, a törökellenes harcok idején a maradék Magyarországot védő erős végvár, aminek később paraszt-polgárok, tisztviselők, kereskedők, főurak – a kastély urai – a lakói, ez a táj Krúdy Gyula gyermekkori élményeinek szeretett, feledhetetlen színtere, számos novellájának ihletője. És az a rombolás, amit a XX. század hozott a Kárpát-medencébe – az a foglalás, ami a lakótelepekben, felejtésben, süllyedésben manifesztálódott –, a legszélsőségesebb formájában itt jelenik meg, a mezővárosi tündöklés véletlenül megmaradt maradékának kontrasztjában – mondja Szabó Pál Csaba. – A Trianon Múzeum a Zichy-kastélyban talált otthont, az elpusztított belváros romjai felett, a bányászlakóteleppel övezett dombon, a Kárpát-medence szívében, egy szimbolikus kulturális törésvonal mentén, melynek lábánál a Thury-vár magasodik. Az, hogy mi hol születhet meg, hol tud gyökeret verni, sohasem véletlen, mondhatnánk, logikus szükségszerűség. Várpalota, a régi város, amit lakótelepek és a közelmúlt árnyai takartak el, ismét rákerülhetett az ország kulturális térképére. A múzeum azt is vállalta, hogy bemutatja a település emlékezetét, igazi arcát – magyarázza az elnök, hozzátéve azt is: maguk sem gondolták, hogy a Trianon Múzeum iránt ilyen elementáris lesz az érdeklődés:
– A nyitás óta eltelt szűk négy hónap alatt több mint háromezren váltottak jegyet. A határon túliaknak természetesen ingyenes a belépés, jöttek ők is szép számban annak ellenére, hogy a határon túl nemigen tudtuk hirdetni, hogy vagyunk. Ha csak a regisztrált látogatók számát tekintjük, akkor sem lehet mást mondani, mint hogy áttörés történt országos és helyi viszonylatban is. A Trianon Múzeum mindenféle költségvetési támogatás nélkül pillanatok alatt felküzdötte magát a látogatók számát tekintve az „erős közepes” múzeumi kategóriába – vélekedett Szabó Pál Csaba, aki szerint a látogatók megrendülése, visszajelzései igazolják: Várpalotán valami olyasmi „nőtt ki a földből”, amire szükség van, és olyan helyen, ahol addig csak „rettenetes hiányok” voltak:
– Sokan könnyekkel a szemükben járják végig a termeket, sokan jönnek vissza, és szinte naponta kapjuk a felajánlásokat: odaadnák a féltve őrzött keszkenőt a múzeumnak, amire még a nagymama hímezte a „Zombor visszatért” feliratot, van, aki fényképeket ajánl fel, van, aki kitüntetéseket, leveleket… Az alapítók nem térhetnek ki a feladat elől. A háromezer látogató olyan keresztet rakott a vállunkra, amit örömmel viszünk. Két idős férfival elegyedtem szóba a minap a múzeumban. Kiderült, hogy egyikük budapesti, a másikuk pedig Székelyföldön él. Összebarátkoztak – olyannyira, hogy összeköltöztek: fél évet Csonka-Magyarországon, fél évet Erdélyben élnek. Azt mondták, számukra a múzeum a feltöltődés, az erőgyűjtés helye, ahol emlékezhetnek, imádkozhatnak egy emberibb, jobb világért. Ez is reményt ad, hogy aki a magyar kultúrához tartozónak vallja magát, és használja azokat az áldásokat, amit ez a kultúra ad számára a születéstől a koporsóig, tudja, hogy milyen jelentősége van a múzeum létezésének – szögezte le az alapítvány elnöke, aki elmondta azt is, a kiállítás egyrészt magángyűjteményekből, másrészt pedig közgyűjteményi tárgyakból áll össze, valamint a múzeumnak van saját anyaga is.
A felajánlások folyamatosan érkeznek, így nemcsak új tematikus kiállításokat tudtak megnyitni, de már gyakorlatilag egyben van a tavasszal megnyíló, új állandó és időszaki kiállítások anyaga is. (Többek között Sajó Sándor-emlékszoba, A székely himnusz szerzői, Magyarok kitelepítése a Felvidékről, Kézzel festett magyar címertörténet, A visszacsatolás 1938–1941 című kiállítások.) A múzeum megnyitása után mutatták be például a Trianon és a magyar bélyegkiadás és A vármegyeházak a történelmi Magyarországon című kiállítást, egy másik, szakmai körökben is kevéssé ismert témát feldolgozó tárlat pedig a Lajtabánság történetét illusztrálja.
– A Lajtabánság kikiáltása és története a mai napig nem szerepel kellő súllyal tankönyveinkben, noha az egyetlen olyan magyar politikai és katonai akciósorozat, kísérlet volt, amely eredményesen szállt szembe a trianoni békediktátummal. Többek között ennek volt köszönhető, hogy néhány településen, így Sopronban is, népszavazást írtak ki a terület hovatartozásáról, és az, hogy ők végül Magyarország részei maradhattak. Tárlatunk a nyugat-magyarországi katonai ellenállás eredményeit, katonai politikai előzményeit mutatja be, különös tekintettel Prónay Pál működésére. Terveink szerint jövő tavasszal a Rongyos gárda bemutatásának is egy új kiállítást szentelünk, annál is inkább, mivel az alapítvánnyal felvette a kapcsolatot egy idős úr, aki még részt vett a harcokban. De jelentkezett nálunk két soproni polgár is, akik terjedelmes anyagot őriznek a soproni népszavazásról. Prónay Pál életútja a XX. század hihetetlen politikai, nemzetiségi, katonai kényszereinek lenyomata. Ő volt az, aki a soproni polgárok tömegei előtt megesküdött, nem hagyja el a várost élve, ha elbukik a népszavazás. Sopron és környéke megmaradt. A magyar történelmi emlékezetnek újra, becsületesen szembe kell néznie önnönmagával. Meg kell találnunk, fel kell ismernünk, meg kell szeretnünk magunkat. Újra. Mindenkinek. Mind a tizenötmilliót. A Trianon Múzeum a maga eszközeivel ebben szeretne segíteni. A tervek készen vannak, de hogy túléljük-e a telet, egyelőre kétséges…
Mindazok, akik segítséget szeretnének nyújtani a Trianon Múzeum fennmaradásához, a nagyszabású bővítési tervek megvalósításához, az alábbi számlaszámon tehetik meg felajánlásaikat: Trianon Múzeum Alapítvány, 11748076-20024602. Az alapítvány fogadhatja az egyszázalékos adófelajánlásokat is. Bővebb információ a 06-30/360-5935-ös telefonszámon kérhető.
Bejegyzések a múzeum vendégkönyvében
„Apák! Anyák! Pedagógusok! Hozzátok el ide gyermekeiteket, hadd lássák a valóságot!”
H. J., Pilisvörösvár
„Torokszorítóan megható a kiállítás.”
Dr. T. A., Diósd
„Nagyon nagy hatással volt ránk a kiállítás, sajnos mindez megtörténhetett, de az Isten végtelen és irgalmas. Gratulálok a szervezőknek!”
Z. P. és családja
„Egy kiállítás melyre 54 évig kellett várnom, de kivártam!”
T. V., Los Angeles
„1972 óta ma látogathattam be a kastély épületébe szabadon, mivel én csak tisztes honvéd voltam Várpalotán 1972–1974-ig. Ha tárva lesz az ajtó ezután is, szeretnék többször is ellátogatni ide… Köszönöm, hogy bejöhettem, végigjárhattam az épület szobáit, emlékezhettem nyugodtan, meghitten.”
J. J., Várpalota
„Szívből jövő örömöt és könnyeket fakasztó emlékeket ébresztett bennem ez a nagyszerű, rendkívül magas színvonalú kiállítás. A Benes-dekrétum által internált családunk apró gyermeke voltam, vagyok. Emlékeim újra éledtek. Köszönöm!!!”
P. M.
„Magyarnak lenni pokolkín, de gyönyörű!”
T. Gy., Nagykanizsa
„Köszönet és egyben büszkeség tölt el, hogy itt Várpalotán egykori városomban, melynek lakója voltam, megvalósult ez a múzeum.”
B. I., Tököl
„Szinte páratlan kiállítás látható…”
B. M., Orosháza
„Felejthetetlen élmény volt!”
Zs. S., Tokod
„Ezt mindenkinek látnia kellene!”
E.
„Végre eszébe jutott valakinek, hogy kell egy ilyen múzeum. Nagyszerű kiállítás, nagyszerű mondanivalóval! Gratulálunk!”
K. P., Budapest
„Nagy öröm volt számunkra, hogy itt lehettünk! Köszönjük szépen! A trianoni diktátum szenvedő alanyai Felvidékről.”
23 aláírás
„Aki a mai fiatal generációból nem látta ezt a döbbenetes kiállítást, nem értheti meg Trianon tragédiáját!”
Dr. Sz. Z. és felesége, Pécs
„Köszönjük. Ez a kiállítás még jobban megerősített hitünkben!”
Dr. H. Gy., Sydney
„Roppant értékes, hézagpótló kiállítást láthattam, gratulálok a szervezőknek, a létrehozóknak! Fiatalságunk nevelésében is méltó helyet kell kapjon!”
H. A., Székesfehérvár
