December 5-én szavaz az ország a határon túli magyarok jövőbeni státusáról. A kormány egyértelműen a kettős állampolgárság elutasítása mellett áll ki, legitimációját Károlyi Mihály, a „vörös gróf,” mítoszának feltámasztásával igyekszik eszmeileg újraalapozni. Mind Károlyi kormányzati „sztárolása”, mind pedig a kettős állampolgárság ügye indulatokat kavart, s világossá tette: a trianoni traumát övező csaknem félévszázados elvtársias elhallgatás, kikényszerített csend és a történelemkönyvek lapjain intézményesített hazudozás lelki méreggé vált. A trianoni békediktátum következményeit tudományos igényességgel bemutató, feldolgozó múzeum csak az országcsonkítás után 84 évvel jöhetett létre, akkor is csak néhány lelkes megszállott hitének, erőfeszítéseinek köszönhetően. Mára kiderült, a „problémát” nem lehet örökre a szőnyeg alá söpörni:
– A tisztánlátás most sorsfordító erővé vált, s a Trianon Múzeum a tisztánlátást szolgálja – bizonyíték erre az is, hogy az alapítvány tanácsadó testületének tagjai között olyan elismert szakemberek vannak, mint Ormos Mária akadémikus, a korszak vezető kutatója – mondta el Szabó Pál Csaba történész, a Trianon Múzeum Alapítvány elnöke, aki szerint az 1918–20-as országvesztés legfájdalmasabb előzménye nem egyszerűen és kizárólag a régi ország nemzetiségi viszonyaiban, diplomáciai vagy katonai helyzetében kereshető, hanem mindezt drámai méretűvé egy torz világlátás növelte, melynek képviselői – tulajdonképpen a maguk számára is váratlanul – egyik napról a másikra totális döntési helyzetbe jutottak:
– Az 1918-as katonai vereség nemzeti tragédiába fordulását tehát mindenekelőtt ez az ön- és közösségfeladó mechanizmus, egy arra épülő, a mai napig folyamatosan erősödő, tagolt intézményrendszer és egy belőle élő, törpe, agresszív és kollaboráns klientúra tette lehetővé. Erre vonatkozólag önleleplező Jászi Oszkár 1918-as elképzelése a közösségi érdekek lehetséges érvényesíthetőségéről. Jászi szerint a „népek fejlődésének” kétféle „igazsága” lehet. Az egyik a – korszerűtlen – „restitutív igazság”, a valóságos nemzeti fájdalmak, hiányok, követelések igazsága, a másik – a követendő – az úgynevezett „fejlődési” igazság, amelyben a gazdasági liberalizmus, az emberi jogok kiskátéja, a kulturális érintkezés fokozása automatikusan és optimálisan feloldja a nemzeti különbözőségeket. Ez utóbbi igazság minden esetben magasabb rendű, minden körülmények között jogosan érvényesíthető. Nos, ennek a már-már barbár, primitív, üres közhelynek a bizonyítási eljárására dobták oda magyarok millióit a megszállóknak, hagyták elpusztítani a magyar kultúrkincsek pótolhatatlan részét, és rontották meg a Kárpát-medence nemzeteinek békés és hatékony együttélési kereteit. És nem utolsósorban ez az egyetlen közhely didereg a hideg tekintetű, „pénzünkért aggódók” érvei helyén ma is – szögezte le Szabó Pál Csaba, hozzátéve azt is: ne legyenek illúzióink, ez az érvelés – lásd a kettős állampolgárságról szóló népszavazást – ma is ugyanolyan elképesztő rombolásra képes, lélekben, hazában, közösségben.
– A kettős állampolgárságról szóló népszavazás váratlan, esetleges, de történelmi lehetőség arra, hogy a magyarság ismét birtokba vegye saját páratlan közösségi lehetőségeit. Ezzel kapcsolatban sem költségvetési, sem politikai szempont nem jöhet szóba – figyelmeztetett Szabó Pál Csaba. Mint mondta, a Trianon Múzeum léte az első komoly jele annak, hogy a hagyományos nemzeti értékekkel szembeni védekező magatartásmód ideje lejárt; a Kárpát-medencei tudat helyreállítható, ami kikerülhetetlen lépcsőfok a nemzeti gyógyulás felé. A Trianon Múzeum az első olyan Kárpát-medencei kulturális vállalkozás, amely teret biztosít e hatalmas közösségi fájdalmunkkal való szembenézésre. De a másik fontos küldetése, hogy terjessze és megerősítse a felismerést, magyarnak lenni azt jelenti: magunkénak valljuk a magyar kultúrát, és mindenütt otthon vagyunk – a hazánkban járunk –, ahol ez a kultúra él, lélegzik, Pozsonytól Brassóig. A múzeum ezt az alapvetést minden félelemtől és előfeltevéstől mentesen, okosan, higgadtan és egyértelműen artikulálja – megtörve a hosszú évtizedek elfojtását. Szabó Pál Csaba szerint már az is szimbólumértékű, hogy a világ első, a trianoni mészáros-békét és máig ható következményeit bemutató múzeum Várpalotán kapott helyett. Várpalota – Krúdy városa – a tipikus trianoni közép-európai sors megtestesítője. Hiszen a versailles-i béke ágyazott meg a második világháborúnak, ami aztán szabad utat engedett a bolsevista kísérlet borzalmainak Európa szívében, és perifériáin. Az egykor virágzó mezővárosból dózerokkal csináltak bányász-panelrengeteget.
– Ez a város országszerte híres volt csizmadiáiról, fuvarosairól, no meg a bakonyi szegénylegényekről. A XVI. században, a törökellenes harcok idején a maradék Magyarországot védő erős végvár, aminek később paraszt-polgárok, tisztviselők, kereskedők, főurak – a kastély urai – a lakói, ez a táj Krúdy Gyula gyermekkori élményeinek szeretett, feledhetetlen színtere, számos novellájának ihletője. És az a rombolás, amit a XX. század hozott a Kárpát-medencébe – az a foglalás, ami a lakótelepekben, felejtésben, süllyedésben manifesztálódott –, a legszélsőségesebb formájában itt jelenik meg, a mezővárosi tündöklés véletlenül megmaradt maradékának kontrasztjában – mondja Szabó Pál Csaba. – A Trianon Múzeum a Zichy-kastélyban talált otthont, az elpusztított belváros romjai felett, a bányászlakóteleppel övezett dombon, a Kárpát-medence szívében, egy szimbolikus kulturális törésvonal mentén, melynek lábánál a Thury-vár magasodik. Az, hogy mi hol születhet meg, hol tud gyökeret verni, sohasem véletlen, mondhatnánk, logikus szükségszerűség. Várpalota, a régi város, amit lakótelepek és a közelmúlt árnyai takartak el, ismét rákerülhetett az ország kulturális térképére. A múzeum azt is vállalta, hogy bemutatja a település emlékezetét, igazi arcát – magyarázza az elnök, hozzátéve azt is: maguk sem gondolták, hogy a Trianon Múzeum iránt ilyen elementáris lesz az érdeklődés:
– A nyitás óta eltelt szűk négy hónap alatt több mint háromezren váltottak jegyet. A határon túliaknak természetesen ingyenes a belépés, jöttek ők is szép számban annak ellenére, hogy a határon túl nemigen tudtuk hirdetni, hogy vagyunk. Ha csak a regisztrált látogatók számát tekintjük, akkor sem lehet mást mondani, mint hogy áttörés történt országos és helyi viszonylatban is. A Trianon Múzeum mindenféle költségvetési támogatás nélkül pillanatok alatt felküzdötte magát a látogatók számát tekintve az „erős közepes” múzeumi kategóriába – vélekedett Szabó Pál Csaba, aki szerint a látogatók megrendülése, visszajelzései igazolják: Várpalotán valami olyasmi „nőtt ki a földből”, amire szükség van, és olyan helyen, ahol addig csak „rettenetes hiányok” voltak:
– Sokan könnyekkel a szemükben járják végig a termeket, sokan jönnek vissza, és szinte naponta kapjuk a felajánlásokat: odaadnák a féltve őrzött keszkenőt a múzeumnak, amire még a nagymama hímezte a „Zombor visszatért” feliratot, van, aki fényképeket ajánl fel, van, aki kitüntetéseket, leveleket… Az alapítók nem térhetnek ki a feladat elől. A háromezer látogató olyan keresztet rakott a vállunkra, amit örömmel viszünk. Két idős férfival elegyedtem szóba a minap a múzeumban. Kiderült, hogy egyikük budapesti, a másikuk pedig Székelyföldön él. Összebarátkoztak – olyannyira, hogy összeköltöztek: fél évet Csonka-Magyarországon, fél évet Erdélyben élnek. Azt mondták, számukra a múzeum a feltöltődés, az erőgyűjtés helye, ahol emlékezhetnek, imádkozhatnak egy emberibb, jobb világért. Ez is reményt ad, hogy aki a magyar kultúrához tartozónak vallja magát, és használja azokat az áldásokat, amit ez a kultúra ad számára a születéstől a koporsóig, tudja, hogy milyen jelentősége van a múzeum létezésének – szögezte le az alapítvány elnöke, aki elmondta azt is, a kiállítás egyrészt magángyűjteményekből, másrészt pedig közgyűjteményi tárgyakból áll össze, valamint a múzeumnak van saját anyaga is.
A felajánlások folyamatosan érkeznek, így nemcsak új tematikus kiállításokat tudtak megnyitni, de már gyakorlatilag egyben van a tavasszal megnyíló, új állandó és időszaki kiállítások anyaga is. (Többek között Sajó Sándor-emlékszoba, A székely himnusz szerzői, Magyarok kitelepítése a Felvidékről, Kézzel festett magyar címertörténet, A visszacsatolás 1938–1941 című kiállítások.) A múzeum megnyitása után mutatták be például a Trianon és a magyar bélyegkiadás és A vármegyeházak a történelmi Magyarországon című kiállítást, egy másik, szakmai körökben is kevéssé ismert témát feldolgozó tárlat pedig a Lajtabánság történetét illusztrálja.
– A Lajtabánság kikiáltása és története a mai napig nem szerepel kellő súllyal tankönyveinkben, noha az egyetlen olyan magyar politikai és katonai akciósorozat, kísérlet volt, amely eredményesen szállt szembe a trianoni békediktátummal. Többek között ennek volt köszönhető, hogy néhány településen, így Sopronban is, népszavazást írtak ki a terület hovatartozásáról, és az, hogy ők végül Magyarország részei maradhattak. Tárlatunk a nyugat-magyarországi katonai ellenállás eredményeit, katonai politikai előzményeit mutatja be, különös tekintettel Prónay Pál működésére. Terveink szerint jövő tavasszal a Rongyos gárda bemutatásának is egy új kiállítást szentelünk, annál is inkább, mivel az alapítvánnyal felvette a kapcsolatot egy idős úr, aki még részt vett a harcokban. De jelentkezett nálunk két soproni polgár is, akik terjedelmes anyagot őriznek a soproni népszavazásról. Prónay Pál életútja a XX. század hihetetlen politikai, nemzetiségi, katonai kényszereinek lenyomata. Ő volt az, aki a soproni polgárok tömegei előtt megesküdött, nem hagyja el a várost élve, ha elbukik a népszavazás. Sopron és környéke megmaradt. A magyar történelmi emlékezetnek újra, becsületesen szembe kell néznie önnönmagával. Meg kell találnunk, fel kell ismernünk, meg kell szeretnünk magunkat. Újra. Mindenkinek. Mind a tizenötmilliót. A Trianon Múzeum a maga eszközeivel ebben szeretne segíteni. A tervek készen vannak, de hogy túléljük-e a telet, egyelőre kétséges…
OFA Nonprofit Kft
Munkabérek: program indul az elmaradt járandóságok kifizetésére
