A hatalom ugyanis mindent egy lapra tett fel, semmilyen eszköztől és módszertől – köztük a választókerületi bizottságok és a voksolók megvesztegetésétől, megfélemlítésétől, az eredmények manipulálásától – nem riadt vissza. A sárdobálásba maga a jelenlegi államfő, Leonyid Kucsma is beszállt, jóllehet egyfolytában semlegességét hangoztatta, ám még a második forduló előtti kampánycsendet is megszegve alaposan ráhúzta a vizes lepedőt Juscsenkóra.
A kampányt a hatalom részéről megnyilvánuló szennyes technológiák, a képtelenebbnél képtelenebb rágalmazások, a nyilvánvaló hazugságok és botrányok jellemezték. Nem véletlen tehát, hogy elemzők már a kezdet kezdetén arról cikkeztek, hogy Ukrajna eleve minden esélyét eljátszotta a tisztességes, áttekinthető, demokratikus és igazságos választások lebonyolítására. Amint ugyanis az egyik legismertebb ukrán politológus, Volodimir Polohalo kifejtette, a hatalom brutalitása már a kampány során olyan mértékű károsodást okozott az emberekben, ami eleve megkérdőjelezte szabad akaratnyilvánításukat.
A választás ugyanis nem arról szólt, hogy valójában ki kerül majd a 48 milliós lélekszámú Ukrajna kormányrúdjához, hanem mindenekelőtt arról, hogy merre is haladjon tovább az ország szakítson a Kucsma-rezsim által megtestesített „oligarchikus kapitalizmussal, az autoritárius irányítás módszereivel, nem utolsósorban pedig Moszkva és a Nyugat között egyensúlyozó diplomáciájával” és a demokratikus fejlődés útjára lépjen.
Az első forduló végeredménye azonban mégis felcsillantotta a reményt azokban a milliókban, akik kezdettől fogva bizakodtak a változásban, mivel ha nehezen és szinte jelentéktelen előnnyel is, de mégis Viktor Juscsenko vághatott neki a második fordulónak a győztest megillető lélektani fölénnyel. Növelte Juscsenko és az őt támogatók bizakodását az is, hogy a két forduló között jelentősen bővítette a vele rokonszenvezők táborát is. Neves politikusok, közéleti személyiségek, értelmiségiek, művészek és sportolók csatlakoztak hozzá, erre szólítva fel mindazokat, akiknek nem másodlagos kérdés, hogy hova és merre halad a jövőben Ukrajna. Mellette tört lándzsát például a kárpátaljai magyarok legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a mintegy negyvenezer tagot egyesítő Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is.
Ezzel szemben Viktor Janukovics egyedül az ultrabaloldali Haladó Szocialista Párt fölöttébb harcias elnök asszonyára, Natalija Vitrenkóra számíthat. Mindez azonban egyáltalán nem szegte a kormányfő és stábja kedvét, éppen ellenkezőleg: még inkább fokozta elszántságukat, ami többek között a választókra gyakorolt nyomás erősödésében, munkahelyi elbocsátásokban, kilakoltatásokban, egyetemi diákok kizárásában nyilvánult meg. Mindemellett az egész országban szabad kezet adtak a milíciának és a különböző bűnbandáknak, amelyek tették is dolgukat. Okuk erre volt is több mint elegendő, hiszen a milícia munkatársainak maga Mikola Bilokony belügyminiszter ígérte meg még az első forduló előtt, hogy ha biztosítják a választáson a megfelelő eredményt, jutalomként háromnapos ivászatban lesz részük. Az ellenzék jelöltje ellen indított egész pályás letámadás jellemzőjévé vált a „grúz forgatókönyv” ukrajnai megismétlődésének veszélyével való riogatás is.
Szégyenteljes tévévita. Elemzők szerint a kormányfő brutalitásának szemléletes megnyilvánulása volt a második forduló előtt megrendezett nyilvános tévévita is, amely egyrészt Juscsenko szellemi fölényét, szakmai felkészültségét és magas fokú intelligenciáját bizonyította, másfelől pedig azt, hogy Janukovics nem csupán a tények és hazugságok manipulálásától, hanem az övön alóli ütésektől sem riad vissza, ha érdekei úgy kívánják. Juscsenko ugyanis nem hozakodott elő a kormányfő börtönviselt múltjával, Janukovics viszont a Kucsma-rezsim minden bűnével a korábban a nemzeti bank elnökének és egy évig a kormány vezetőjének tisztségét is betöltő Juscsenkót tette felelőssé. (Sz. G.)
