Manapság nincs olyan nap, hogy ne érné valamilyen bírálat Oroszországot a Putyin elnök által még szeptemberben bejelentett, a közvetlen kormányzóválasztásokat az elnök jelöltjeinek helyi parlamentek általi megerősítésével felváltani szándékozó, valamint a pártlistás rendszert a dumaválasztások egészére kiterjesztő reformok miatt. Miként fogalmazná meg ezen átalakítások szükségességét?
– Elöljáróban hadd szögezzem le, hogy javaslataival az elnök nem lépi át az alkotmány adta kereteket, és az állam elé kitűzött célokat tekintve nagyon is logikusak. Egyrészt a mai helyzet legfeljebb formai szempontból demokratikus. Vegyük például a kormányzókat, akiket szélsőséges esetben már a szavazatok 11 százalékával meg lehet választani. Így aztán nem csoda, hogy sok esetben bizonyos helyi, nemegyszer a kriminális szférához kötődő érdekcsoportok által trónra emelt politikusok lettek kormányzók, akik aztán a kampánybeli támogatásért posztokkal és gazdasági előnyökkel fizettek. Ezzel a jelenséggel valójában akkor szembesült élesen a központi hatalom, amikor különösen az ország déli területein új kihívással, a terrorveszéllyel találkozott. A helyi vezetés ugyanis teljes mértékben felkészületlen volt a veszély elhárítására, de a kormányzók ugyanígy tehetetlenül tárták szét a karjukat, ha természeti csapás, például árvíz érte a régiót. Ami pedig az arányos választási rendszert illeti, erre sok nemzetközi példát találhatunk, ráadásul Oroszországban hozzájárulhat a jelenleg finoman szólva is gyenge pártrendszer megerősödéséhez.
– Sokan összefüggésbe hozzák e reformokat azzal, hogy az alkotmány szerint 2008 után az ereje teljében lévő Putyin nem töltheti be újabb ciklusra az elnöki posztot. Ön szerint Putyinnak 2008 után is a politikában kell maradnia?
– Megint csak meg kell nyugtatnom mindenkit, hogy Vlagyimir Putyin nem fehérorosz forgatókönyvben gondolkozik, és az alkotmány előírásának megfelelően nem kíván elnök maradni egy harmadik ciklusra. Tény azonban, hogy erős, energikus, fiatal politikusról van szó, akinek korai lenne még visszavonulnia. Ezért a társadalom nagy többségéhez hasonlóan én is úgy vélem, hogy a politikában kell maradnia. Erre adódik a miniszterelnöki poszt, a parlament valamelyik házának elnöki széke, de szerintem vezethetné a jelenlegi kormányzó pártot, az Egységes Oroszországot is. Sokat beszélnek mostanában az utód személyéről. Én természetesnek tartom, hogy Putyin elnök szeretné, ha az általa megkezdett reformok nem törnének meg 2008-ban sem. Ezért aztán egyáltalán nem zárom ki, hogy négy év múlva majd visszatérhet a Kremlbe, ha nem az elképzelései szerint alakulnának a dolgok.
– Említette a lehetséges forgatókönyvek között a kormányfői posztot. Sokak szerint ez együtt járna azzal, hogy az ország az elnöki rendszerről áttér a parlamentire…
– Ez nincs napirenden. Putyin is nagyon jól tudja, hogy Oroszországban már csak a hagyományok miatt is néhány évtizedig még maradnia kell az elnöki rendszernek.
– Ezt sokan gondolják így, ezért az elemzők egy része nem is az utódlással, sokkal inkább az ország előtt álló reformok – gondoljunk csak a szociális rendszer átalakítására – fájdalmas voltával hozza összefüggésbe az említett átalakításokat, mondván, a hatalom minden eshetőségre be akarja biztosítani magát. Melyek ön szerint az ország előtt álló legsürgetőbb teendők?
– Nézze, az elnök nagyon jól tudja, hogy 2008-ban át kell adnia valakinek a székét. Megtehetné, hogy csak a népszerűségével törődve elhalasztja ezeket a reformokat, ő azonban nem hátrál meg a felelősség elől. Ami pedig most a legfontosabb, úgy kell átalakítani a gazdaságot, hogy az ne függjön egészségtelen mértékben az olajártól. Ehhez képest minden másodlagos, mert ez automatikusan reformok sorát vonja maga után.
– Sokakat érdeklő kérdés a Jukosz-ügy után az is, miként alakul Oroszországban a hatalom és az üzleti szféra kapcsolata.
– Normálisan, hiszen immár a biznisz is megtanulta, hogy a törvényeket tisztelve kell élni, dolgozni és ennek megfelelően adózni is. A törvény ugyanis mindenkire egyaránt vonatkozik.
– Ez így van, de akkor magyarázza meg, miben különbözik egymástól Roman Abramovics és Mihail Hodorkovszkij?
– Elsősorban abban, hogy amikor a Jukosz fölött megjelentek az első felhők, Abramovics azonnal észbe kapott, és rendezte összes adóhátralékát. Egyébként ehhez kapcsolódónak érzem, és morális okokkal magyarázom azt is, hogy futballklubot vett. De ha a törvény szerint fizeti az adót, arra költi a pénzét, amire akarja. S ha már itt tartunk, egy focihasonlattal úgy fogalmaznék, hogy az állam sárga lapot mutatott fel az üzleti szférának, amely megértette, a második sárga már piros lappal jár együtt. Ők pedig játszani akarnak.
– A putyini Oroszország céljai között szerepel, hogy a nemzetközi porondon is visszaszerezze megkopott tekintélyét, megtartsa, illetve lehetőség szerint növelje befolyását. E szempontból kiemelkedő fontosságú a posztszovjet térség, ebben is Ukrajna. Miként értékeli a most lezajlott viharos választásokat, amelyekre többen a Nyugat és Oroszország kapcsolatainak vizsgájaként tekintenek?
– Oroszország nem kisdiák, akit vizsgáztatni kellene. Hadd idézzem Gribojedov egyik szállóigévé vált sorát az Ész bajjal jár című, ismert művéből, amely azt veti fel, hogy ki lesz a bíró. Miért gondolhatja bárki is, hogy döntőbírónak jelölheti ki magát? Nekünk megvannak a saját elképzeléseink a világról, vannak törvényeink, amelyeket tiszteletben tartunk, mint ahogy a szomszédos Ukrajna alkotmányát is. A jelenlegi helyzetben egyébként teljesen érthető, hogy Ukrajna két részre szakadt – de miért nem voltak annyira felháborodva akkor, amikor négy éve Amerikában történt mindez? A választásokat is lehet bírálni, de kíváncsi vagyok, megteszik-e ezt majd Irak esetében, ahol minden jel szerint háborús körülmények között fognak voksolni. Persze igaz, Ukrajna fiatal demokrácia, de a törvény szerint fog cselekedni, és nem kell sem Kijevet, sem pedig Moszkvát tanítgatni és vizsgáztatni. A legfontosabb most, hogy az ukránok a törvényes kereteken belül találják meg a megoldást. Így senki ne tegyen például esküt idő előtt. Bízom benne, hogy a józan ész győz az indulatok felett.
– S mit szól azokhoz a kijelentésekhez, miszerint Ukrajna most Oroszország és a Nyugat között választ?
– Én azt hiszem, hogy Ukrajna a törvényesség, a valódi demokrácia és a káosz, a tömeg törvényei között választ. Ukrajnának egyébként megvannak a saját érdekei, s azok alapján határozza meg kapcsolatait mind Oroszországgal, mind pedig a Nyugattal.
– Ukrajna árnya azért rávetődött a minapi hágai orosz–EU csúcsra is. Az utóbbi időben egyébként enélkül is némi feszültség érződött Oroszország és az Európai Unió viszonyában. Milyennek látja e kapcsolatok jövőjét?
– Én nem látok nagyobb zavarokat e viszonyban. Nézze, akarjuk, nem akarjuk, egyikünk sem tud megélni a másik nélkül. Így aztán együttműködésre vagyunk ítélve, ami persze részünkről egyelőre korántsem tagságot jelent.
– S mivel magyarázza, hogy Moszkvának érezhetően jobbak a kapcsolatai például Párizzsal, Berlinnel, Rómával, mint magával az Európai Unióval?
– Ez esetben nagyon fontosak a személyi tényezők. Tudjuk, egy évtizeden át voltak bizonyos problémák az ország első emberével. Ma az oroszoknak már nem kell szemlesütve járniuk, s büszkék elnökükre. Egyenrangú tárgyalópartnerként ismerik el Putyint az európai országok vezetői is, és ebből fakad egyfajta kompromisszumkényszer.
– Immár Magyarország is az unió tagja. Mennyiben változtatott ez a kétoldalú kapcsolatokon?
– Különösebb problémák nem terhelik kapcsolatainkat, s Magyarország euroatlanti integrációja sem nagyon változtat ezen. A sárospataki könyvtár kérdését is meg fogjuk oldani, úgy, hogy azzal mindkét fél megelégedjen. Ezt támasztja alá, hogy ígéretesen kezdte meg munkáját a kétoldalú szakbizottság.
– Milyen téren lát lehetőséget az együttműködésre Budapest és Moszkva között a nemzetközi porondon?
– Kézenfekvő, hogy együttműködjünk például az Európa Tanácsban, mégpedig olyan területeken, ahol érdekeink találkoznak. Ilyen lehet a terrorizmus elleni harc vagy például a kisebbségek jogainak biztosítása. Mi ugyanúgy aggódunk a Baltikumban élő oroszokért, mint önök a határaikon kívül élő magyarokért. Érdeklődéssel figyelem ezért a kettős állampolgárságról szóló magyarországi referendumot is.
– Majd másfél évtizeddel a rendszerváltozás után érzi-e még a két ország közelmúltbeli, korántsem dicső közös történelmének terhét a kapcsolatokban?
– Nézze, közös történelmünknek természetesen voltak szomorú időszakai is. Ilyen például 1956, amely enyhén szólva nem javította kapcsolatainkat. Történelmünknek olyan lapja ez, amelyre egyáltalán nem vagyok büszke. De megjegyzem, ugyanilyen igazságtalan volt, hogy oroszok milliói szenvedtek a Gulagon. Egyébként nekem rokonaim is vannak Magyarországon. Keresztanyám ugyanis, akit Valentyina Stikovának hívnak, egykor egy, a leningrádi katonai akadémián tanuló magyar tiszthez, Tapagyi Sándorhoz ment feleségül. Lányuk is született, Gabriella, aki így harmad-unokatestvérem.
origo.hu
Kiderült, hogy ki a rejtélyes lottónyertes, aki óriásplakátot vett az Oktogonon
