Molnár József, a szegedi egyetem részeként működő Szegedi Mikrobiológiai Intézet professzora több mint huszonöt éve foglalkozik rákkutatással. Kezdetben kémcsőkísérleteket folytattak, és azt próbálták megfejteni, hogyan lehetne a daganatsejtek gyógyszerekkel szembeni ellenálló-képességét befolyásolni. A ráksejtek ugyanis érzéketlenné (rezisztenssé) válnak a gyógyszerekkel szemben, így a betegség gyógyíthatatlanná válik. A kutatók felismerték: egy, a sejtmembránon lévő pumpa „löki ki” a ráksejt elpusztítása érdekében bejuttatott gyógyszereket, így ha valamilyen módon ezt a „kilökést” megakadályozzák, akkor a rendelkezésre álló, már alkalmazott gyógyszerek is hatásosak lehetnek a rákkal szemben. A Molnár professzor által vezetett csoport néhány éve arra a következtetésre jutott, hogy két szilíciumvegyület alkalmas lehet a ráksejtek rezisztenciájának megtörésére anélkül, hogy mérgezőek lennének az ép sejtekre. A két szilíciumszármazékra vonatkozó szabadalmat Berlinben nyújtották be, ahol 2001-ben – és azóta további 19 európai országban – be is jegyezték. A kémcsőkísérleteket követően kezdtek hozzá Szegeden az egérkísérletekhez, amelyek több mint biztató eredménnyel jártak. A kísérleti egerekbe oltott rákos tumorok egy részét a hagyományosan rendelkezésre álló gyógyszerek mellett a már említett szilíciumszármazékokkal is kezelték. Az eredmény: az új módon kezelt egerek jelentékeny részét sikerült életben tartani, bizonyos rákfajtáknál 80, míg másoknál 50 százalékos gyógyulási arányt tudtak felmutatni. Molnár profeszszor szerint az embereknél is hasonló eredményre lehet majd számítani, így legrosszabb esetben is megmenthető lenne a rákban szenvedő betegek fele. Ez komoly siker lenne, hiszen évente csak Magyarországon közel 33 ezren halnak meg rákban.
Hiába a kedvező kutatási eredmények, a folytatáshoz hiányzik a pénz. A rákkutató szerint ha az USA-ban élnének, és ott jutottak volna el ezekre az eredményekre, akkor mintegy nyolc-tíz év kellene a kutatás jelenlegi fázisában ahhoz, hogy megjelenjen az embereken tömegesen alkalmazható rákgyógyszer.
Idehaza azonban mindez teljesen bizonytalan. Kérdésünkre, hogy próbáltak-e állami segítséget igénybe venni, Molnár József lemondóan válaszol. Mint mondja, gyűltek a levelek, amelyben megírták számukra, hogy pályázatuk jó, pályázzanak legközelebb is, az állami szervekhez benyújtott támogatási kérelmeiket azonban rendre elutasították.
Ezért úgy döntött, állami forrásokra többé nem pályázik. Szerencsére azonban akadt, aki fontosnak ítélte a rák elleni harcot. Így a szegedi Rákkutatásért Alapítvány évi 2–2,3 millió forinttal támogatja a kutatást, a Szegedi Tudományegyetem pedig évente egymillió forintot fizet azért, hogy a magyar kutatók számára ne vesszen el a szabadalom joga. Sokat segít a nemzetközi együttműködés is: már megtörtént a rezisztenciakutatás európai összehangolása.
Jelenleg huszonnégy európai ország vesz részt az együttműködésben, hiszen a daganatos megbetegedések nem ismernek határokat még akkor sem, ha a tőlünk nyugatabbra élők jobb helyzetben is vannak a rákbetegség megelőzését tekintve. Ugyancsak sokat köszönhetnek a CanCure nevű amerikai cégnek, illetve magyar származású igazgatójának, Kiss Zoltánnak, aki a rákkutató csoport rendelkezésére bocsátotta a Szegedi Biológiai Központban általuk bérelt laboratóriumot, és távlati célként felmerült egy szegedi rákkutató intézet létrehozásának gondolata is.
Azonban pillanatnyilag tízmillió forint is komoly segítséget jelentene a szegedi kutatás folytatásához, egy komplex kísérletsorozat megindításához. Hiszen szükség van egerekre, vegyszerre, és a munkacsoportban jelenleg részt vevő kilenc doktoranduszt is meg kellene fizetni, hisz ellenkező esetben tanulmányaik végeztével kénytelenek lesznek más városban, illetve Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban elhelyezkedni. Az intézetben korábban végzett doktoranduszok közül hatan jelenleg is az USA-ban dolgoznak. Abban az országban, ahol a miénknél jóval nagyobb nemzeti össztermék tíz százalékát fordítják kutatásra, s két százalékot kifejezetten rákkutatásra (nálunk a GDP-nek 0,7 százaléka jut öszszesen kutatási célokra).
Molnár professzor még bízik abban, hogy meg tudják szerezni a következő kutatási fázishoz szükséges néhány millió forintot, és további sikeres kísérleteik után a nagy nemzetközi gyógyszergyárak figyelmét is felkeltik, hiszen ők is érdekeltek abban, hogy bekapcsolódjanak az emberi rákgyógyszer kifejlesztésébe. Előbb-utóbb ugyanis mindenképpen nemzetközi szinten kell folytatni a gyógyszer előállítása érdekében folytatott vizsgálatokat, hiszen dollárszázmilliókba kerülhet, amíg végre eljuthatnak a gyógyszer emberen történő kipróbálásáig.
– Ha itthon nem sikerül újabb anyagi forrásokat szerezni a kísérletekre, akkor egy-két év múlva tudományos folyóiratokban közöljük eredményeinket. A mi társadalmi felelősségünk is, hogy a gyógyszer minél hamarabb elkészüljön, ha idehaza nem léphetünk tovább a vizsgálatokban, akkor így segítjük más országok kutatóinak munkáját – hangsúlyozza Molnár József.
Pedig a magyar kutatók, akik a szegedi Dóm téri laboratóriumokban dolgoznak – mindössze néhány méternyire az 1937-ben Nobel-díjjal kitüntetett Szent-Györgyi Albert egykori szobájától –, megérdemelnék, hogy folytathassák a megkezdett munkát, s így egy évtized múltán valóban eljuthatnánk egy hatékony rákgyógyszer tömeges alkalmazásáig. A magyar államnak jelenleg mindössze néhány millió forintot kellene áldoznia több tízezer állampolgára életének megmentése és a kutatási sikerek révén szerzett nemzetközi elismerés reményében, melyek hosszabb távon anyagilag is megtérülő befektetést jelentenének a sugárzások, környezetszennyezések és az egészségtelen életvitel miatt egyre elterjedtebb daganatos megbetegedések elleni küzdelemben.
origo.hu
Kiderült, hogy ki a rejtélyes lottónyertes, aki óriásplakátot vett az Oktogonon
