A munkájából eredően önnek számtalan lehetősége adódik a pedagógustársadalom gondjainak feltérképezésére személyesen is, de egy, a Független Pedagógusfórum szervezésében tartott konferencián is megfogalmazták aggályaikat a közoktatásban zajló folyamatokkal kapcsolatban. Melyek a legégetőbb problémák?
– Az Oktatási Minisztérium az előző években elgáncsolta a hagyományos magyar pedagógiai kultúrát. Ennek jegyében fogant a tavalyi oktatási törvény és a Nemzeti alaptanterv (NAT) is, amelyet köztudomásúan nem támogat a szakma többsége. Az utóbbi hetekben több pedagógiai továbbképzésen megfordultam, szót váltottam több száz pedagógussal, akik mind arról beszéltek, milyen nagy az ellenállás, az elkeseredés és a bizalmatlanság a köreikben. Elvárnák, hogy a kormányzat ne kérdőjelezze meg a szakértelmüket azáltal, hogy törvényben írja elő: milyen módszereket kell alkalmazniuk.
– Amit eddig mondott, gondolom, csak a jéghegy csúcsa. Mi van még a felszín alatt?
– Hiányzik a közoktatás tartalmi szabályozásának a megerősítése, amelyet a NAT szétzilált. A liberális szellemiség ihlette NAT semmiféle kötelező ismeretanyagot nem határoz meg, és még minimális mértékben sem írja elő azokat az ismereteket, amelyeket minden magyar gyermeknek el kellene sajátítania. Ebből következik, hogy ettől kezdve az iskolák szabad elhatározásán múlik: tanítják-e például Arany Jánost és Petőfit vagy sem. Amikor az Európai Unióban minden nemzet az identitását erősíti, mi kiengedjük a kezünkből a lehetőséget, hogy fiatalságunk nemzeti öntudatát erősítsük, és műveltségét gyarapítsuk. Egy eljövendő új kormánynak első lépései egyikével korrigálnia kell ezt a súlyos hibát.
– Addig is mit tehetnek a pedagógusok?
– Azt teszik, amit mindig is tettek, amikor ellenükre alakult az oktatáspolitika: formailag teljesítik az elvárásokat, a gyakorlatban pedig saját belátásuk szerint végzik a dolgukat. Felelős szakemberek csoportjának kellene összeállítania a minimálisan kötelező nemzeti ismeretcsomagot, miközben az iskolák szakmai autonómiája is érvényesülhet egy meghatározott sávban.
– Más kifogásai is vannak az alaptantervet illetően?
– Fontos értékek, mint például a tisztesség, a becsületesség, a szolidaritás vagy a mások javára való lemondás, meg sem jelennek vagy háttérbe szorultak benne. Így nem nyújt elegendő támaszt az erkölcsi neveléshez, miközben – látva a világban felhalmozódott problémák gyökereit – épp erre volna egyre növekvő igény. Az már viszont nem a NAT, hanem az oktatáspolitika rovására írható, hogy a szaktárca intézkedései mindinkább ellehetetlenítik a nevelőmunkát azáltal is, hogy csökkentették a kötelező óraszámokat, és forrásokat vonnak ki az oktatásból. Sorozatban szűnnek meg szakkörök, szabadidős foglalkozások, megnehezültek az osztálykirándulások. Pedig ezek pótolhatatlan pedagógiai lehetőségek, hogy tantárgyi kötöttségek nélkül gyarapodhassanak a gyermekek. A szakma derékhada olyan értékőrző oktatásirányításért és pedagógiáért kiált, amelyben az erkölcsi nevelés ismét középpontba kerül, és amelyben ismét követelményeket támasztunk a gyermekekkel szemben. Súlyos következményekkel fog járni annak az értéksemleges pedagógiának a kötelezővé tétele, amely szerint a tanulónak nincsenek kötelességei. A pedagógia évezredes tapasztalatai mutatják, hogy valóban „teher alatt nő a pálma”. A mai kisiskolások ezzel szemben azt hallják, hogy „nem baj, kisfiam, ha nem tanulsz, akkor is boldogulhatsz, ugyanúgy, mint azok, akik leckeírással töltik a délutánt. Hisz nem buktathatnak meg”. Ez a pedagógia öntörvényű, a kötelességet nem ismerő, a normáknak fittyet hányó fiatalokat eredményez tömeges méretekben.
– Ezt mi támasztja alá?
– Pedagógustársaim az utóbbi hetekben sorban arról számoltak be, hogy a negatív hatás már érződik. A szülők itt-ott már kifogásolják a házi feladatokat. Laikus létükre sokszor durván beleszólnak a pedagógusok szakmai munkájába. Nagyon rossz tendencia indult el, amit a vissza kell fordítani.
– Ha jóhiszeműen viszonyulunk a dolgokhoz, azt kell feltételeznünk, hogy az oktatási tárcát nem vezeti rossz vagy mögöttes szándék e folyamatok beindításával.
– A probléma az lehet, hogy másfajta emberkép és világnézet áll a szaktárca szándékai mögött. Ezek a liberalizmus gyümölcsei, amely eszme középpontjában az egyén semmi másra tekintettel nem levő boldogulása és sikeressége áll. Mi ebben a felfogásban nem hiszünk: azt valljuk, hogy az egyén boldogulásának arányban és harmóniában kell állnia a közösség szempontjaival, a közjóval.
– Ezzel szemben tehát önök egy konzervatív emberképet mutatnak fel. Leírná ezt?
– Tanítványainkat olyan emberekké szeretnénk nevelni, akik egyéni boldogulásukat a családjukat, a nemzetüket és az emberiséget szolgálva tudják elérni, önmagukat és a környezetüket fejlesztve, jobbítva. Ez nem maradiság, hanem azoknak a szilárd értékeknek a megőrzését jelenti, amelyekre Európa évezredeken keresztül felépült.
– Eddig elméleti kérdésekről beszélgettünk. Melyek a kézzelfogható és a leginkább orvoslásra szoruló gondok?
– Az ország iskolaépületeinek kétharmada felújításra szorul. Málló vakolatú, egészségtelen épületekben tanul a gyermekek sokasága. Ma, amikor bemennek egy csillogó bevásárlóközpontba, majd utána a leromlott iskolájukba, nagy kérdés, hogy milyen tekintélyt sugároz a penészes falú intézmény, és mennyire vonzó az a tudás vagy értékrend, amelyet ott közvetíteni igyekeznek. Súlyosan romlik a gyermekek egészségi és lelkiállapota, ezen is radikálisan változtatni kell.
– Milyen a mai magyar pedagógus életpályája?
– Az értelmiségiek megtűrt személyeknek számítottak a kommunizmusban. A megalázott pedagógustársadalom reménykedve várta a rendszerváltozást, de nem került vissza az őt megillető helyre. Jóllehet voltak emelkedő időszakok is. A nevelők ma pluszmunkát kénytelenek vállalni a megélhetésükért, ami miatt képtelenek teljes energiájukat a gyermekekre fordítani. Holott társadalmunkban, ahol a családok megroggyantak, teljes értékű pedagógusokra lenne szükség.
– Hogyan élik meg a tanárok mindezt? Nem mellékes az sem, hogy egy százötvenezres közösségről van szó.
– Életpályájukba jelenleg nincsenek beépítve az egészséges haladást és az ambicionálást szolgáló lépcsőfokok. A kezdők sokszor kiszolgáltatottak, nem törődnek velük, a mély vízbe dobva kezdik pályájukat. Az anyagi megbecsülésük rendkívül alacsony foka sokakat visszatart a tanítástól, és rengeteg a pályaelhagyó is. Sok a megfásult, a munkahelyére csak nagy erőfeszítésekkel bejáró pedagógus.
– Hol van itt a kiút?
– Hál’ istennek nagyon sokan vannak, akik ellenálltak minden kontraszelekciónak, a mindenkori kurzusok őrült ötleteinek, és viszik vállukon az iskolákat. Nekik köszönhető, hogy nem omlott még össze az oktatásügy. Őket kellene helyzetbe hozni, és akkor látványos javulás következhetne. De ehhez szükség volna a szakma és a hatalom közötti párbeszédre. Elkerülhetetlen a pedagógusok szakmaiságának erősítése, ami együtt jár egy korrekt szakmai ellenőrzéssel is, így garantálva a minőséget. Ha egy eljövendő kormány valóban figyel majd a nevelők szavára, akkor kijutunk a mélypontról. Fontos lenne a mindenkori hatalomgyakorlóknak tudomásul venni, hogy az iskolákban mindig az fog történni, amivel a pedagógusok az értelmükkel és az érzelmeikkel azonosulni tudnak.
origo.hu
Luxusautók és egymillió euró sparos szatyorban: felszámolták a baloldali számlagyárat – videó
