A hét végét a Camp David-i elnöki rezidencia nyugalmában töltő George W. Bush elnök személycserékről szóló spekulációk és fellángoló belső küzdelmek közé érkezik vissza a Fehér Házba.
A legújabb nevet a lehetséges személycserék listáján a The Washington Post szivárogtatta ki. Ezek szerint lemond posztjáról Robert Blackwill, aki a Fehér Házban az iraki újjáépítéssel kapcsolatos ügyek felelőse volt, és aki ilyen minőségben döntő szerepet játszott a megszállt országgal kapcsolatos döntések, valamint a jövőre megtartandó iraki választások előkészítésében.
Elemzők egyébként úgy kalkulálnak, az iraki választások előtt nem lehet arra számítani, hogy az adminisztrációban folyó csatározások Irak és általában a külpolitikai irányvonallal kapcsolatban nyugvópontra jutnának.
Mindenesetre az AP hírügynökség jelentése arra figyelmeztet, hogy Blackwill távozásával némileg megrövidült az a lista, amely – képletesen szólva – a Condoleezza Rice, Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyére pályázók névsorát tartalmazza. Korábbi sajtóértesülések szerint ugyanis Rice a választásokat követően szeretne viszszatérni a katedrához. Hogy ki kapja majd ezt a posztot, az jól jelzi majd, hogy milyen irányba mozdul majd George W. Bush politikája a következő terminusban – ha mozdul egyáltalán.
John C. Hulsman, a konzervatív Heritage Foundation befolyásos elemzője még a választások előtt úgy nyilatkozott lapunknak, hogy republikánus győzelem esetén olyan paradigmaváltás várható majd Amerika kül- és nemzetbiztonsági politikáját illetően, mint annak idején Reagan második hivatala ideje alatt, amikor is az elnök a Szovjetunióval szembeni korábbi, konfrontatívabb politikája a konszenzuskeresés felé mozdult el. Philip H. Gordon, a Brookings Institute elemezője a tegnapi Washington Postnak nyilatkozva ugyanakkor elvetette az analógiát, és azt hangsúlyozta, Bush nem fog változtatni nézetein csupán azért, hogy Európa és szövetségesei kedvében járjon.
Kérdés, hogy a hadügyi tárcát vezető Donald Rumsfeld és a külügyben békülékenyebb hangot megütő miniszter, Colin Powell – akiknek párharca az apparátusban végigkísérte Bush első hivatali idejét – meddig marad posztján; leginkább Powell távozásáról röppennek fel hírek.
Korábban szinte biztosra lehetett venni, hogy az úgynevezett vallásos jobboldal által (is) támogatott John Ashcroft igazságügy-miniszter lemond majd posztjáról, ám legújabban olyan hírek jelentek meg, hogy felbátorodva az elnök és a republikánusok sikerén, most azt fontolgatja, mégsem adja föl pozícióját. Mivel azonban Ashcroft túl széles támadási felületet jelentett a Bush-adminisztráció számára, az ő távozását változatlanul sokan szívesen látnák a Fehér Házban.

Tornóczky Anita nem titkolja, ennyit szedett fel várandóssága alatt