Utcára vonulnak a gazdák

A Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma – amely a februári gazdatüntetést is szervezte – úgy döntött, hogy november 24–26-a között az ország több pontján, beleértve Budapestet is, félpályás útlezárást tart. A szaktárca képviselője a tervezett tüntetésekkel kapcsolatban közölte: a jogszerűséget nem a célszerűséget azonban vitatja.

2004. 11. 05. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre tájékoztatást sem kaptak a gazdák arról, hogy mikor juthatnak hozzá az uniós 25 százalékos támogatáshoz tartozó 30 százalékos nemzeti kiegészítéshez – közölte lapunkkal Hanó Miklós, a szervezet elnöke. Nemzeti kiegészítésként hektáronként 35-40 ezer forintos támogatást ígértek, de ez a költségvetésben sem szerepel. A búzáért a kereskedők tonnánként csak 18 ezer forintot adnak, a kukoricáért pedig csak 15-16 ezret. A gondot az jelenti, hogy a gazdák nem rendelkeznek tárolókkal, ezért az integrátorok, kereskedők viszik el a hasznot – tette hozzá az elnök, aki szerint a sertéságazatban másfél éven keresztül csak veszteséget könyveltek el. A februári demonstrációt követő megegyezésben elérték, hogy állatjóléti támogatásként a sertésre darabonként kétezer, a baromfira pedig kilenc forint ötven fillért kaptak, október 15-től viszont pénzhiányra hivatkozva a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) ezeket megszüntette. Szintén a februári megállapodás részeként a tejért 68 forintos irányárat ígértek, ehelyett a termelők 58-60 forintot kapnak.
– Követeljük a nemzeti támogatás azonnali kifizetését – fogalmazott Hanó –, a megállapodásban foglalt sertésenkénti és a baromfi kilója utáni állatjóléti támogatások viszszaállítását. A termelők szeretnék elérni a tej irányárának hatvannyolc forintra emelését, és hogy a gázolaj ára jelentős mértékben csökkenjen. Fontosnak tartják, hogy a fogyasztók egészséges magyar élelmiszerekhez jussanak. Ezért továbbra is tiltakoznak az ellen, hogy a különböző külföldi áruházláncok lepik el az országot. Követelik továbbá, hogy tej- és tejtermékutánzatokat és az egyéb kétes eredetű alapanyagokból készített élelmiszereket szigorúbban ellenőrizzék a hatóságok. Hanó hangsúlyozta: ha november 24-e és 26-a között nem tudnak érdemi tárgyalásokat kezdeni, tovább folytatják a demonstrációt.
Dékány András, az FVM szóvivője lapunknak a tervezett tüntetésekkel kapcsolatban elmondta, hogy a jogszerűséget nem, a célszerűséget azonban vitatja. Az állatjóléti támogatásokra az e célra elkülönített tízmilliárd forinton felül hatmilliárd forintot fizet ki a tárca, így teljesítik korábbi vállalásukat. Dékány András hozzátette: mivel ennél több pénzt nem fizethetnek ki a költségvetésből, ebben a konkrét ügyben nincs miről tovább tárgyalni.
n
Mintegy 150 meggytermelő tegnap Lajosmizsén megalakította a Magyar Meggytermelők Érdekvédelmi Szövetségét. A szövetség megválasztott vezetője, Zsigó Viktor kertészmérnök, egyben Lajosmizse polgármestere úgy vélekedett: 3-4 év múlva elsorvadhat az ágazat, mert nem lehet folyamatosan az önköltség alatt megtermelni a meggyet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.