Kozmetikázott papírforma

Néhányan máris Ukrajna-szindrómát kiáltottak a román parlamenti és államfőválasztások után, holott a két helyzet között nagyjából annyi a párhuzam, hogy a bukaresti ellenzék is narancssárga színekben kampányolt, a választások végén pedig csalást emlegetett. A fantáziálgató elemzések sorában az orosz Nyezaviszimaja Gazeta ment talán a legmesszebbre. A lap bukaresti tudósítója úgy véli, ha az ukrán forgatókönyv megismétlődik a jövő év elején esedékes moldovai választáson, akkor Románia EU-tagfelvétele halasztást szenvedhet az egyesülési felhívások közepette. Ez pedig az elkülönülés irányába tolhatja Erdélyt. A szerző ugyan hozzátette, hogy a kijevi forgatókönyv megismétlődésének csekély a valószínűsége a romániai választások után, de emlékeztetett Sabin Gherman publicista a Romániától és Magyarországtól egyaránt elkülönült Erdélyt felvázoló 1998-as kiáltványára, valamint a székelyföldi autonómiára irányuló, ez év elején benyújtott törvényjavaslatra. A távirati iroda által idézett lap megjegyzi: néhány hónapja szóba került Moldova egyesülése Romániával, a Dnyeszter menti oroszlakta régió függetlenségének elismerése árán, így ha az ukrán forgatókönyv megismétlődik a moldovai választáson, s azon az egyesülés hívei sikerrel szerepelnek, akkor a kiéleződő helyzetben Bukarestnek világosan állást kell majd foglalnia. Ez Románia (2007-re várt) EU-csatlakozásának elhalasztásához vezethet a Moldovával való egyesülési felhívás mellett. Erdély ugyanakkor elveszítheti a hitét abban, hogy Bukaresttel együtt bejuthat az egységes Európába. Elsősorban azért, mert az amúgy is szegény Romániának hatalmas árat kellene fizetnie a Moldovával való egyesülésért. Ennélfogva újra aktuálissá válna a Samuel Huntington amerikai politológus által felrajzolt térkép, amelyen csak Nyugat-Ukrajnát és Erdélyt tünteti fel az egyesült Európa részeként – fejtegeti az orosz lap.
Csakhogy Ukrajnával szöges ellentétben Romániában hűvös távolságtartás kísérte az 1989 utáni ötödik szabad választásokat. A hatvan százalék alatti szavazási részvétel, valamint az a tény, hogy a választók többsége az iskolázatlan és falusi környezetben élő állampolgárok közül került ki, az eddig öntudatosan szavazó értelmiségi réteg tüntető távolmaradását jelzi. Azokban a bánsági, nyugat-erdélyi megyékben volt a legalacsonyabb a szavazói részvétel, ahonnan talán a legnagyobb támogatottságra várhatott az ellenzék. Amint arra számítani lehetett, a déli és keleti megyékből (az egykori román királyságból) érkező szavazatok többsége – Bukarestet leszámítva – ismét Nastasét támogatta. Az 1996-os választásokkal ellentétben, amikor a Román Demokrata Konvencióba tömörült román ellenzék magabiztos győzelmet aratott az utódkommunista formáció fölött, ezúttal a liberális–demokrata szövetség programja, fellépése korántsem sugallta egy új kezdet hajnalát. A kampány élén álló ellenzéki politikusok – a választások előtt néhány héttel egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett Theodor Stolojan, vagy az elnökválasztás második fordulójában még versenyben lévő Traian Basescu – alig láthatóan újrakozmetikázott régi arcai a román politikának, korábban mindketten szerepet kaptak az Ion Iliescu nevével fémjelzett hatalmi garnitúrában is. Programjuk alig, retorikájuk egyáltalán nem különbözött a szociáldemokratákká vedlett Nastaseéktől, ez utóbbiak viszont győzelmi trófeaként emelték a magasba az ország NATO-tagságát, s a már beígért EU-csatlakozást. Egyetlen – de korántsem elhanyagolható – lényegi különbség a baloldali és a jobbközép–centrista szövetség között, hogy a második vagy harmadik vonalban ténykedő politikusaik alapvetően különböző szemléletet képviselnek. Míg a szociáldemokraták köreiben a volt Securitate alkalmazottaitól kezdve a Ceausescu-rendszer egykori buzgó kiszolgálóin, a magyarellenességet nyíltan propagáló nacionalistákon keresztül egészen a korrupt opportunistákig mindenki megtalálható, addig a liberális–demokrata ellenzék berkeiben tekintélyes arányt képviselnek az európai eszme és a demokrácia iránt őszintén elkötelezett értelmiségiek.
A kismértékben egyébként korántsem elképzelhetetlen csalások miatt a választások megismétlését sikertelenül sürgető Traian Basescu a jelenlegi hétszázalékos hátránya ellenére sem esélytelen a választások második fordulójában, annál is inkább, mivel az eredmények meghamisításának vádjával nem maradt egyedül. Több kis párton kívül a Nagy-Románia Párt sem hisz a hivatalos végeredményeknek, így a több mint tíz százalékot kitevő nacionalista szavazótábor vélhetően Basescut támogatja majd december 12-én. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői még nem döntöttek a koalícióról, de Markó Béla pártelnök nyilatkozatai, az elmúlt négy esztendő alatt kialakult gazdasági összefonódások, érdekközösségek azt jelzik, hogy az erdélyi magyarok érdekképviseletét ellátni hivatott szövetség továbbra is a román utódkommunisták hatalmon tartását véli üdvözítőnek. Ebből következően eget rengető meglepetés lenne, ha Markó Béla nem Adrian Nastase támogatására szólítaná fel magyar híveit. Jelen állás szerint tehát bekövetkezik az, amire egyébként az RMDSZ parlamentbe kerülése esetén már korábban számítani lehetett: az Európai Néppárt sorait erősítő magyar szervezet az erdélyi magyarság körében immár tizennégy év óta ellenszenvnek „örvendő” Iliescu és Nastase fémjelezte baloldallal lép koalícióra. Természetesen a másfél milliós magyar közösség érdekeire hivatkozva.
Amennyiben először a posztkommunista román történelemben létrejön az úgynevezett politikai társbérlet – azaz a szociáldemokrata–humanista szövetség az RMDSZ-szel alakít kormányt, s a demokrata Basescu nyeri az elnökválasztás döntő fordulóját –, annak gyakorlati következményei az erdélyi magyarság, a romániai demokratizálódás szempontjából jók és rosszak egyaránt lehetnek. Ez esetben az ellenzék soraiból érkező államfő aligha nézi tétlenül az általa antidemokratikusnak vélt kormányzati lépéseket (például olyan törvényi módosításokat, amelyek más kisebbségi szervezeteket távol tartanak a megméretéstől). Ugyanakkor az sem kizárt, hogy éppen az RMDSZ utódkommunisták melletti lojalitását igyekezne megtörni olyan jogszabály-módosítások megakadályozásával, amelyek a kisebbségi kérdésekben jelenthetnének előrelépést.
A román választások kapcsán egy fontos fordulóponthoz érkezett az erdélyi magyarság képviselete is. Az eredmények azt mutatják, a romániai magyar közösség Bukaresttől való félelmei jóval nagyobbak, mint a belső demokrácia és választás igénye. Bár az RMDSZ-re mintegy százezerrel kevesebben szavaztak, mint négy évvel ezelőtt, s Markó Béla államfőjelölt is százhatvanezer vokssal rontott Frunda György 2000-es eredményéhez képest, a szövetség sikeres szereplése aligha kérdőjelezhető meg. A kérdés most inkább az, hogy az RMDSZ milyen következtetéseket von le ebből az újra megelőlegezett bizalomból. Folytatja-e a cinikus erőpolitizálást, és a bukaresti és budapesti utódkommunisták elnéző tétlenségétől kísérve igyekszik véglegesen leszámolni az alternatív magyar szervezetekkel (az utóbbi napok megnyilatkozásai ezt valószínűsítik), avagy békejobbot nyújt, s új lapot nyit az erdélyi és anyaországi kapcsolatrendszerét illetően.