Bizonyos szempontból nehéz megvonni a magyar kormány 2004-es diplomáciai mérlegét. Ugyanis semmi maradandó nem történt. Az egyetlen komoly pozitívum, az európai uniós tagság ténye szerencsére nem a Medgyessy–Gyurcsány-kormányon múlott. Ha jobban belegondolunk, akkor az elmúlt év legemlékezetesebb eseménye Kovács László távozása és Gyurcsány Ferenc december 5-i népszavazással kapcsolatos nemzetpolitikai harakirije.
Kovács László távozásával a Külügyminisztérium egy komoly esélyt kapott. Esélyt, hogy véget érjen az a korszak, amikor egy külügyminiszter teljes mértékben pártelnöki, vagyis belpolitikai érdekeinek veti alá a diplomáciát. A rendszerváltás óta sohasem volt az országnak olyan külügyminisztere, aki nyíltan hirdette: minden, amit elődje tett, az rossz, minden, amit ő, az jó. Kovács László részéről ez méltatlan volt, különösen Martonyi Jánossal szemben, aki mind a mai napig komoly nemzetközi elismerésnek örvend. A felfelé bukó külügyminiszter hozzáállása komoly erkölcsi bénultságot okozott a Külügyminisztériumban. A meggondolatlanság, a koncepciótlanság és a sodródás szinonimájává vált Bem téri épületben talán az volt a leglehangolóbb, hogy a minisztérium 2002-ben hatalomra jutott vezetői mindent megtettek, hogy megalázzák azokat a külügyeseket, akik nem az MSZP-hez, de talán még sokkal inkább azokat, akik nem az MSZMP-hez kötődnek. Kovács László 2002 óta tartó külügyes regnálásának méltó befejezése volt biztosi kinevezése. Orcánk pirulásával átéltük, amint a magyar kormány áterőszakolt egy, a meghallgatáson szakmailag leszerepelt, a pártállami rezsimhez kötődő biztost. Gondoljunk csak bele: ilyen „tekintéllyel” mit fog tudni elérni a magyar biztos országunk érdekében?
Kovács László ugyan elment, de jött Gyurcsány Ferenc, és elutazott a Vatikánba. S egyből új színt vitt a magyar diplomáciába: a magyar miniszterelnök belpolitikai hasznot remélve már nemcsak a külpolitikai retorikát használja fel, hanem pártpolitikai megfontolásból veszélyezteti országa diplomáciai kapcsolatrendszerét. Gyurcsány Ferenc kihasználva azt a tényt, hogy a Szentszék hivatalból fogad minden magyar miniszterelnököt, a látogatást a vallásos emberek megalázására és egyházellenes indulatok gerjesztésére használta fel. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozva katolikus keresztségét parlamenti beszédében egyenesen a pártállam egyházellenes retorikáját idézte fel.
Rátérve az Európai Unióra, nem csak a biztos személye jelent hátrányt Magyarországnak. Kevesen figyeltek fel arra, de az új kormányfő a kormányváltástól egészen decemberig képtelen volt statútummal ellátni Baráth Etele hivatalát. Hogy a gyakorlatban ez mit jelent? Annyit, hogy a magyarországi szakapparátus hónapokon át nem tudta, mi marad a Külügyminisztériumban és mi kerül át a Miniszterelnöki Hivatalhoz és ki miért felelős. El tudjuk képzelni, hogy ilyen körülmények között milyen szakmai munka folyt? Nem is beszélve arról a rivalizálásról, ami a két, az Európai Unióval foglalkozó hivatali részleg között alakult ki. Ezek után talán nem csoda, hogy Brüszszelben nem érvényesíthetők a magyar nemzeti érdekek. Így fordulhatott elő, hogy Románia, amelynek EU-csatlakozását a Fidesz is támogatja, úgy zárta le a csatlakozási tárgyalásokat, hogy Magyarország nemzeti érdekei nem érvényesültek a legtöbb területen: a kisebbségi kérdésektől a gazdasági érdekeken át a környezetvédelmi veszélyekig. Ami a legszembeszökőbb: a verespataki aranybánya építkezéseit Romániának nem kell leállítania. A Tisza mentén élő magyaroknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy Gyurcsány Ferenc nem védte meg őket egy olyan potenciális veszélytől, amely jóval nagyobb károkat tudna okozni, mint a néhány évvel ezelőtti tiszai ciánszennyeződés. A kormány által hangoztatott védzáradékok ebből a szempontból semmilyen garanciát nem jelentenek. Arról nem is beszélve, hogy idáig egyetlen európai ország sem azzal az elvvel próbálta meg megvédeni nemzeti érdekeit, hogy azt majd „bent” könnyebb lesz, hanem azokat a csatlakozási szerződésben érvényesítette. Vagyis elmondhatjuk, hogy a szocialista-liberális kabinet egyedülálló lehetőséget szalasztott el nemzeti érdekeink védelmében.
Ami a jövő évet illeti, érdemes két olyan területet megemlíteni, amelyben Magyarországnak meg kell nyilvánulnia. Egyrészt az EU egyik legfontosabb intellektuális kihívása Törökország esetleges csatlakozása lesz. Érdemes elgondolkodni azon, hogy Törökország milyen formában válhatna Magyarország stratégiai partnerévé a Balkánon. És azt se zárjuk ki, ha Ankara képes lenne elismerni az egységes Ciprust, akkor talán hozzáállása saját kisebbségeihez, leginkább a kurdokhoz is megváltozhat. Magyarország számára a másik fontos érdek, hogy az elkövetkező időszakban az EU alkotmányát ratifikálják a tagállamok. Ez leginkább azért érdekünk, mert az alkotmány elmélyíti az integrációt, aminek köszönhetően kisebb esélye lenne a többsebességű Európa kialakulásának.
Az elmúlt év egyik legfontosabb külpolitikai eseménye az ukrajnai elnökválasztás volt. Döbbenetes volt a magyar kormány passzivitása. Sőt rögzítsük azt a tényt is, hogy a Gyurcsány-kormány a csalással élő Viktor Janukovics sikerét tartotta kívánatosnak szemben a demokratikus világgal. Ebben a helyzetben különösen fontos volt, hogy a két forduló között Orbán Viktor találkozott Viktor Juscsenkóval. A Fidesz sem naiv. Tudjuk, hogy teljesen feketére és fehérre nem oszthatók Ukrajna belpolitikai szereplői. Azt is tudjuk, hogy az eufóriát csalódások szokták követni. De a jelenlegi helyzetben Ukrajnában az volt a legfontosabb, hogy az emberek megtapasztalhatták: az állam elnöke választások útján leváltható. És ha ezt el akarják csalni tőlük, azt meg tudják gátolni. Ennek megtapasztalása hihetetlen mértékben beindította legnagyobb szomszédunknál a demokratizálódás és a nemzeti öntudatosodás folyamatát, ami az egyetlen út a tartós stabilitáshoz. Ezt fel nem ismerni, ebben a helyzetben outsiderként viselkedni nem más, mint Somogyi Ferenc új külügyminiszter eredendő bűne. Mindezt tetézi az az ámokfutás, amivel a kormány támogatja és pénzeli azt a Gajdos Istvánt Kárpátalján, aki bizonyíthatóan nemzetbiztonsági kockázatot jelent, aki választási csalással lett képviselő, aki teljesen összefonódott a kárpátaljai maffiával és a korrupt megyei vezetéssel, illetve aki el akarja venni a beregszászi magyarságtól főiskolája épületét. Mindezt csak azért, mert a baloldali kormány nem tudja megbocsátani a kárpátaljai magyarság legitim képviselőjének, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek azt a tényt, hogy az utóbbi kiállt az eredeti státustörvény és a kettős állampolgárság mellett.
Ami a jövőt illeti, talán érdemes lenne röviden megemlíteni még két olyan területet, amelyben a polgári oldalnak is érdemes megszólalnia. Az egyik a közel-keleti válság. Az esetleges izraeli nagykoalíció és a palesztin választások új lendületet adhatnak a békefolyamatnak, legalábbis az első fázisának, a gázai kivonulásnak. Elvi álláspontunk azon kell hogy alapuljon, hogy egyrészt Magyarországnak történelmi okokból is kötelessége egy biztonságos Izrael létének a támogatása, másrészt a palesztin állam létrehozásában érdemi, konkrét lépéseket kell sürgetnünk. Időszerű, hogy az Európai Unió kezdjen érdemi tárgyalásokat a kérdésben a téma egyik kulcsszereplőjével, az Amerikai Egyesült Államokkal.
Az elkövetkező időszak másik slágertémájává válhat az iráni és észak-koreai atomprogram. Ebben a kérdésben nem zárható ki az Egyesült Államok határozottabb fellépése sem. Ismerve a két ország diktatúráját és az atomfegyverek elterjedésének veszélyeit, a Fidesz nem mondhat mást, mintsem hogy mindent meg kell tenni a két atomprogram megszüntetéséért. Ugyanakkor rögzítsük előre: bármilyen fellépésre csakis nemzetközi felhatalmazás alapján kerülhet sor, nehogy még egyszer az iraki csapdába essen az atlanti közösség.
Végezetül, de nem utolsósorban tekintsük át a nemzetpolitikai kérdéseket. A december 5-i népszavazás tanulságait már sokan elemezték. Külpolitikusként azt tudom rögzíteni: azzal, hogy a Gyurcsány–Hiller párosnak fontosabb volt a hazug kampányukkal megtéveszteni a magyar állampolgárokat, a Gyurcsány-kormány a határon túli magyarok szemében már nem az anyaország képviselője. Mit tehet a Fidesz? Nos, minden korábbi időszaknál egyértelműbben hangsúlyosan vállalni a határon túli magyarság kérdését. A Fidesznek ezt kell tennie, mert tartozik ezzel sok polgári és sok baloldali embernek, akik elvállalták az igen szavazat melletti kampányt. De ugyanezzel tartozunk a történelmi keresztény egyházaknak és számos zsidó hitközségnek is. Összességében ez kijár a választópolgárok többségének, az igennel szavazóknak. A Fidesznek kiállásával jeleznie kell: van politikai alternatívája a Gyurcsány-féle nemzetpolitikának. És az sem mellékes, hogy a Fidesz felelőssége, hogy a határon túli magyarság kérdése maradjon meg a polgári értékrend jellemzőjeként és semmilyen radikalizmusnak ne essen áldozatává, mert annak beláthatatlan következményei lennének. Mindezek alapján elvárjuk, hogy az elkövetkező évben a kormány működtesse a Magyar Állandó Értekezlet intézményét, szülessenek meg a konkrét lépések előkészítései a schengeni rendszer problémáinak kiküszöbölésére, a kettős állampolgárság megvalósítására és az autonómia intézményrendszerének a kiépítésére.
Az eredmény kevés, a külpolitikai kockázatok száma azonban gyarapodott 2004-ben, mégpedig a miniszterelnök személyével. Ne kerteljünk: Gyurcsány Ferenc egy képmutató pojáca. Egy olyan pojáca, akinél a szavak és a tettek kettéválnak. Ha ő azt mondja, hogy a katonák hazatérnek, az azt jelenti, hogy meg akarja hosszabbítani az iraki misszió mandátumát. Ha ő azt mondja, hogy felelős hazafiság, akkor a határon túli magyarok megalázásának kampányát hirdeti meg. A jelenlegi miniszterelnök európai uniós sikeres érdekérvényesítés alatt a nemzeti érdekek érvényesítéséről való lemondást érti. Gyurcsány Ferenc összekeveri a diplomáciát a képmutatással. Gyurcsány Ferenc egy képmutató, de profi KISZ-vezető, aki sok kárt tud okozni. Mégis törekedni kell a kármentésre.
A szerző az Országgyűlés külügyi bizottságának
fideszes elnöke
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
