Ismét felvetődött a Fidesz vezetői körében, hogy a pártelnök és a miniszterelnök-jelölt posztját szétválasszák. Az utóbbi időszakban a párt elnökségi ülésein is szó volt erről a kérdésről – ezt több, a Szövetség szűkebb irányítói köréhez sorolt személy is megerősítette, sőt egy tegnapi nyilatkozatában Orbán Viktor pártelnök is utalt arra, hogy folynak beszélgetések a párton belül a két funkció esetleges szétválasztásáról. – Spekulációk léteznek. Tárgyalni nem tárgyaltunk, de beszélgettünk a jövőről, és ennek egyik fontos kérdése ez – mondta Orbán kérdésre válaszolva. Hozzátette azonban, hogy döntés nincs, és még sokáig nem is lesz, főként, mert még nem határoztak a párt kongresszusának pontos forgatókönyvéről sem. Navracsics Tibor, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke egy televíziós interjúban a két pozíció szétválasztása mellett szóló érvként említette, hogy a párt mozgósítása, a pártkampány Magyarországon „kezd egy kicsit más műfajjá válni”, míg a miniszterelnök-jelöltek küzdelme hasonlít egy kicsit az amerikai elnökjelöltek kampányára.
Orbán Viktor kormányfő-jelöltségével ellentétben az korántsem eldöntött azonban, ki is vehetné át tőle a párt irányítását. Lapunknak nyilatkozó vezető fideszesek úgy vélekedtek, ugyan kézenfekvő megoldásnak tűnik Pokorni Zoltán jelenlegi alelnök pártelnöki jelölése, ám többen kétségesnek tartják, hogy a politikus vállalná a feladatot. Ugyanezt valószínűsítik Kövér László választmányi elnök esetében, míg a másik alelnök, Schmitt Pál jelölése ellen szólhat, a politikus európai parlamenti megbízatása. A legtöbben Áder János jelenlegi frakcióvezetőt, illetve Kósa Lajos debreceni polgármestert tartják esélyesnek a pártelnöki poszt betöltésére.
A Fidesz jövőbeni tervei kapcsán Orbán Viktor tegnap arról is beszélt, hogy nem újabb megújulásra van szükség, hanem a Szövetséggé való átalakulást kell tovább vinni, kiteljesíteni. Indokoltnak nevezte a további taglétszám-növekedést, valamint a választókerületi elnökök munkájának megerősítését. Megjegyezte, hogy szükségesnek látja a tagozatok munkaszínvonalának javítását, esetleg újabb tagozatok létrehozását. – Mindenképpen a szélesítés, a bővítés, a tágulás, a még inkább a Szövetség, semmint a párt irányába szeretnénk terelni a folyamatokat – fogalmazott Orbán.
Több szóvivő?