Mátyás király zugligeti Fácánosa

A Magyar Nemzet nem először foglalkozott a zugligeti Fácános sorsával. Fekete Judit Disznóólak Mátyás király fácánoskertjében című írása 1996 decemberében jelent meg, míg Stefka István a 2005. január 21-i számban ír az újból feltámadt veszélyről, arról, hogy a Fácános eladása, beépítése ismét napirendre kerülhet. Miután 1996–97-ben kidolgoztuk a Fácános és környéke részletes rendezési tervét, úgy véljük, hogy szakmai véleményünket a nyilvánosság előtt is vállalnunk kell.
A Fácános területe egyike volt azon munkáinknak, ahol a megbízó, a XII. kerületi önkormányzat támogatta a tervezők javaslatát, miszerint a külterületi, természetvédelmi oltalom alatt álló, erdőövezetbe tartozó ingatlan a jövőben is változatlanul erdőterület maradjon, miközben a fenntartásához és városi szerepköréhez szükséges – mértéktartó – fejlesztések megvalósulhassanak. E – hangsúlyozzuk: korlátos – fejlesztésekre azért van/volna szükség, hogy a területnek legyen olyan gazdájuk, aki felel érte, aki az ingatlan hasznából költ rá, és gondozza azt. A hivatkozott két cikk számos történelmi adatot, ismeretet említ, amely ezen kivételes adottságú hegyorom és környezete fontosságát segít megismerni. Nem ismételjük meg ezeket, csak kiemeljük azt, hogy a terület Mátyás király fácánoskertje volt valaha – innen a név –, majd a környék a következő évszázadokban Pest és Buda kiránduló- és mulatóhelye volt. A budai hegyeket a XIX. század végéig mindenütt szőlő borította, és a szőlő között számos nyaraló és vendéglő létesült. Az 1856-ban épült Fácán étterem és üdülőszálló a XIX. század második felében a legkedveltebb kirándulóhelyek közé tartozott. A Fácán épülete a XX. század első felében szanatórium volt, majd a Horthy család pihenőhelye lett. 1950-ben a Fácánost államosították, körülkerítették, és tisztképző intézményként (Belügyminisztérium Kiképzőközpont) működtették. 1990 óta a kincstár tulajdona.
Ez a tervezői levél azért született, hogy szakmai oldalról is támogassuk azt a célkitűzést, hogy a Fácános legyen kulturális központ, legyen újra a budapestiek szabadon használható kiránduló- és mulatóhelye. Látható ugyanis, hogy az eltelt tizenöt év folyamán a fővárosban számtalan sportterület, közpark, közösségi célú zöld felület szűnt meg kereskedelmi, lakó és gazdasági tevékenységek térfoglalása miatt. Igen gyenge a helyi közösségek érdekérvényesítő ereje az ilyen irányú folyamatokkal szemben. Sajnos bármennyire megvolt is a szakmai összhang és a látszólagos egyetértés a megbízó és a tervező között, az 1997-ben elkészült szabályozási tervből nem lett önkormányzati rendelet, s így ma nincs részletesen szabályozva, hogy mit lehet fejleszteni, mekkorát lehet építeni, és mit nem szabad a területen csinálni. Az akkor elkészített rendelettervezet továbbra is külterületként szabályozta a területet, csak átépítést, felújítást, kisebb bővítést engedélyezett, s tiltotta a földrészletek megosztását, az erdőterület csökkentését. Ez a terv a közösségi használat érdekében a kerítést bontásra javasolta, és a turistautat ismét a régi zarándokútra helyezte. Sokat segíthetne most a terület védelmében a meg nem alkotott helyi rendelet, amely egyértelmű és világos helyzetet teremtett volna mind a tulajdonos, mind a leendő vevők, mind pedig a hegyvidéki polgárok számára.
Stefka István a cikk utolsó bekezdésében Salamin Andrást találóan Zugliget őrének nevezte. Lehetséges, hogy tudta, hogy Párkányban amióta újjáépült a Mária Valéria híd, minden évben nemzetközi pályázaton választják ki a „hídőrt” – azt a lehetőleg nyugat-európai értelmiségi személyt, aki tevékenységével állandó szellemi és fizikai védelmet biztosít a hídnak. Míg a tervezési folyamat tartott, mi, tervezők a helyi civil szervezetekkel együttműködve egyengettük a „hídőr” útját. Mindmáig nem született meg azonban az a felelős döntés, amely segítené a több mint nyolchektáros pusztuló-gazdátlan erdőterület és épületállomány őrének, gazdájának munkáját. Legyen hát – a párkányi hídőr mintájára – Zugliget-őr vagy Fácános-őr, s áldozzunk rá, tegyünk érte, hogy legyen minden értékünknek olyan figyelő őre, aki jelzi, ha ezeket veszély fenyegeti.
A Fácános területe adottságai folytán igen korlátozott mértékű fejlesztésekre alkalmas. Domborzata, értékes növényállománya, nehézkes megközelíthetősége, a kapcsolódó területek fokozott érzékenysége és védettsége miatt számos túlfűtött fejlesztői szándék elfordult a vonzó telektől. Meggyőződésünk, hogy korábbi tervünk mentén lehetséges és szükséges lenne végre kialakítani az ingatlan konszenzuson alapuló fejlesztési programját, amely megfelelően tiszta helyzetet teremtene az érintettek számára, és megállítaná a pusztulás folyamatát.

Koszorú Lajos, dr. Laposa József, a részletes rendezési terv készítői, Budapest