Egyszerre könnyű és lehangoló az Osztrák–Magyar Monarchia történetéről és benne hazánk szerepéről írni. Könnyű, mert immár lezárt, jól kutatható történelmi korszakot vizsgálhat a történész. Ráadásul a Monarchia országai közül egyik sem tekintette a dualista államot előzményének, így ellentétben a harmad-, negyedrangú kérdésekben is a levéltárakat kitakarító és aktahegyeket emelő Washingtonnal vagy Londonnal, a megmaradt források nálunk hamisítás nélkül, tárgyilagosan kutathatók. A manipulációk itt legfeljebb a Monarchia kárára történnek a számukra kedvező történelem „előállításán” fáradhatatlanul ügyködő utódállamok esetében. S azért lehangoló írni e témáról, mert a dualizmus kori Magyarország történetét olvasva válik igazán világossá, hogy mit is veszítettünk. Amint az Krámli Mihály könyvéből megtudható, 1914. január 17-én vízre bocsátották a Szent István csatahajót, s a magyar ipar eme ünnepét még a trónörökös tüntető távolléte sem keseríthette meg. Alig nyolc hónappal később azonban szétfoszlott az újabb csatahajó-megrendelések reménye, majd öt év múlva véget ért a magyar tengerihajó-gyártás rövid története.
Az első pillantásra hadtörténetinek látszó cím ellenére a szerző köz- és gazdaságtörténeti művet írt, amely elsődlegesen a hadiipari megrendelések kvóta szerinti – ez az az arány, ahogyan Magyarország hozzájárult a közös kiadásokhoz – elosztásának kérdéseivel foglalkozik. Talán itt található a könyv egyetlen említésre méltó hiányossága is, nevezetesen: hasznos lett volna a tárgyalt 1890 és 1914 közötti időszak európai flottaversengéséről, különösen a várható ellenfélről, az olasz haditengerészetről némileg részletesebben írni. Az ugyanakkor nyilvánvalóan nem a szerző hibája, hogy szinte teljesen hiányzik a hazai szakirodalomban az első világháború előzményeinek és hadtörténetének magyar szempontú feldolgozása. Ennek ellenére talán kiemelhető lett volna, hogy az állandóan az olasz flotta után kullogó Monarchia történelmi valósága mennyire nem felel meg a kardcsörtető központi hatalmakról kialakított és terjesztett torzképnek.
A magyar politikatörténet érdekes fejezetébe nyerhetünk bepillantást, amikor a szerző azt mutatja be, miként igyekezett a haditengerészet a magyar politikai elitet megnyerni a flottafejlesztések ügyének. Rendkívül tanulságosnak nevezhetők azok az oldalak, amelyek az 1906 és 1910 között regnáló Wekerle-kormány „áldásos” tevékenységéről egészítik ki eddigi ismereteinket. Az eredetileg függetlenségi párti alapokról induló koalíció nemcsak hogy feladta minden elvét a hatalom megszerzése érdekében, de Bécs néhány látszatgesztusát rendkívül drágán – többek között a kvóta felemelésével – vásárolta meg. Ráadásul a kialakult politikai bizonytalanságban számos, a hadseregnél, illetve a haditengerészetnél régóta aktuális beszerzést is el kellett halasztani. Többek között ezért késett évekig a Szent István csatahajó megépítése.
De a könyv olvasója arról is képet kaphat, hogy milyen kiemelkedő szerepet játszott megbízásain keresztül az állam egyes csúcstechnológiák meghonosításában a magyar ipartörténelem egyik legdinamikusabb, leggyorsabb fejlődést mutató korszakában.
(Krámli Mihály: A császári és királyi haditengerészet és Magyarország. Pro Pannonia Kiadó, Pécs, 2004. Ára: 2200 forint)
origo.hu
Súlyos baleset történt Bükkösdnél, három teherautó ütközött - fotó
