Popzene

K U L T Ú R S O K K

Bár meghívták, a nemzet stricije nem volt ott a George W. Bush elnök beiktatása alkalmából adott ünnepi rockkoncerten. Pedig Kid Rock, a detroiti rapper, aki így hívja magát ország-világ előtt, ízig-vérig republikánus még akkor is, ha a konzervatív szavazók egy része nem szívesen tartózkodik vele egy légtérben.
Kid Rock sokat tett tavaly Bush elnök győzelméért. Egyebek mellett fellépett a republikánusok New York-i országos konvencióján, és az Irakban harcoló amerikai katonák mellett is kiállt. Szokás őt az amerikai szórakoztatóipar Kerryt támogató sztárjainál sokkal kevesebb lelket számláló Bush-párti zenészek között emlegetni.
Most mégis persona non grata lett a washingtoni beiktatási ünnepség előestéjén fiatal republikánusoknak megrendezett koncerten, amelynek fő szervezője Bush egyik leánya volt. Barbara Bush bármennyire szerette volna is a színpadon tudni kedvencét, Kid Rockot – gyaníthatóan nem volt egyedül ezzel az óhajával az ifjú republikánusok között –, az ötletet megfúrták bizonyos konzervatív családvédő csoportok. Nagy zajt csaptak a sajtóban, hogy Kid Rock, aki finoman szólva durva szövegeiről híresült el, nem való az ifjú republikánusok rockkoncertjére. Felrótták például, hogy a sztár első lemezét az orális szexről szóló nótáknak szentelte, színpadon rendszeresen pornósztárokkal lép fel, a Music Television pedig 1999-ben a „leglotyóbb” férfi hírességnek járó díjat adományozta neki. Az sem számított jó pontnak, hogy korábban a kebleiről híres modell-színésznő, Pamela Andersson barátja volt, legújabban pedig egy pornószínésznő oldalán tűnt fel.
A tiltakozások tehát elérték céljukat, és Kid Rock kiszorult a keddi koncertről, amelyen így Bush elnök és felesége is teljes biztonsággal részt vehetett. Igaz, Kid Rockkal a rock and roll szelleme is száműzetett a washingtoni show-ról: zene volt, de valami más.
Popzene.
Ott volt Hilary Duff, aki „pozitív gondolkodású” balladáját a hadseregben szolgálóknak ajánlotta. Fellépett a 3 Doors Down, egy másik MTV-sztár banda is, amely a búcsúról énekelt (a szám videoklipjében búcsúzó katonák láthatók), valamint a Fuel, amelynek frontembere „kib...ott jó országnak” nevezte Amerikát. Ezt aztán sokan sérelmezték, mondván, hiába sikerült megszabadulni Kid Rocktól, úgy tűnik, ma már kiirthatatlan a vulgaritás egy koncertről.
A slágerek között önzetlenségükről tanúbizonyságot tevő tinédzserek számoltak be jó cselekedeteikről a színpadon és a videokivetítőkön. Elmondták, hogy köszönőleveleket küldtek az Irakban szolgáló amerikai katonáknak, parkokat tisztítottak meg a szeméttől, vagy éppen cipőt juttattak el Afganisztánba. A koncert vége felé érkező elnök az önkéntes áldozatvállalás nagyszerűségét hangsúlyozta ifjú hallgatóságának, és „a könyörület hadseregének katonáiként” emlegette a fiatalokat.
Kid Rock nem volt ott a választások éjszakáján a washingtoni Ronald Reagan Buildingben sem, a republikánusok választási főhadiszállásán, ahol főként countryzenekarok nyomták a talpalávalót a földszinti arénában tomboló ifjaknak.
– Milyen zenét szeretsz? – kérdeztem akkor hajnali egy óra tájt a mellettem álló magas, szőke, húsz év körüli sráctól, akinek megígértem, hogy soha még a keresztnevét sem írom le egyetlen lapban sem. – Keresztény rockot – mondta büszkén, és azt is elárulta, hogy az itt némi malíciával csak „Biblia-övezetként” emlegetett déli államok egyikéből, Tennessee-ből való, de most épp a Fehér Házban gyakornok. (Az amerikai sajtó liberálisnak mondott felében akkoriban elég sokat cikkeztek arról, miként nyernek teret és befolyást különféle fundamentalista keresztény csoportok az államigazgatásban – értettem tehát ezt az óvatosságot.)
Nagyot változott a világ Bill Clinton óta! – mondhatnánk, hiszen a Fehér Ház egyik gyakornoka akkoriban egészen más miatt került az újságok címlapjára: Monica Lewinski a szaxofonozó Clinton elnöknek oboázott a Fehér Ház ovális irodájában.
Azt mondják, hogy az unokák nemzedéke hajlamos visszatérni a nagyapák értékeihez. Így van ez most Amerikában is, ahol valóban érzékelhető valamiféle konzervatív nekibuzdulás az ifjak körében, sőt egyesek vallási reneszánszról beszélnek.
A zene azonban más. Onnan nem lehet kitörölni ötven évet, és hiába erősödik ismét a konzervatív szellem, ha zenéről van szó, kibékíthetetlenné válhatnak az ellentétek. Magyarországon is megfigyelhetünk hasonló jelenséget, és vélelmezhető, hogy a Fidesz szervezőinek szintén sok fejtörést okozott 2002-ben, a nagy tömegrendezvények idején. Hogyan lehet „trendi” sztárokat felvonultatni a színpadon anélkül, hogy elriasztanánk a közönség egy részét? Pataky Attila a színpadon „megtáltosodott”, de a ma már zálogházbizniszben utazó Edda-sztár ma már nemigen hozza lázba a fiatalokat. Tolcsvay Béla is inkább az apukáknak és anyukáknak énekelt a Műszaki Egyetem előtt 2002-ben, és láthatóan nem nagyon kötötte le az ifjabb korosztályt. Talán a magát „a nemzet csótányaként” aposztrofáló Nagy Feró? Talán. De ma már az általános iskolákban is sokan – keresztény és konzervatív értékektől függetlenül – inkább lelkesednek mondjuk a Tankcsapdáért, amelynek szókimondó, de sokszor igen obszcén, kiábrándult és cinikus szövegei aligha bukkannak fel majd egy ilyen eseményen. Mert bármennyire érthetetlen, e punkzenekar szövegei sokszor jól megférnek a lázadást elutasítók fejében is. Hiszen az ifjú konzervatívok szüleik, a „nagy generáció” lázadását lázadásból utasítják el, és bizony, ez az „igen” éppúgy dac, mint korábban volt a „nem”.
Magyarországon, Amerikától eltérően, nincs vallási reneszánsz, tehát aligha lehet választási kampányt építeni rá. Ennek legfőbb oka, hogy a vallási életben hiányzik az a mobilitás, amely Amerikát e téren is jellemzi, és amely végső soron az ott meghatározó presbiteriánus, evangéliumi keresztény hagyományokból fakad. Európában egyházat legfeljebb odahagyni szokás, újat alapítani évszázadok óta igen gyanús tevékenység. Ha tehát „keresztény rockkal” próbálkozna valaki, a hallgatóság nagy része garantáltan futva menekülne.
Kérdés hát, mi lesz majd itt az a szöveg, az a dallam, amelynek szirénhangjaival a szavazóurnákhoz csalogatja a politikailag nem túl aktív ifjabb generációkat egy magát konzervatívnak mondó párt.