Bebetonozták a BA Rt. telekszerződését

Egyre több furcsa körülményre derül fény a Budapest Airport (BA) 4,7 milliárdos telekvásárlásával kapcsolatban. Úgy tűnik, a vitatott adásvételt mindkét fél bebetonozta: a szerződésben külön kikötötték, hogy feltűnő értékaránytalanság miatt később nem lehet megtámadni a kontraktust.

Szabó Eszter
2005. 02. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintha a szerződő felek előre tudták volna, hogy az állami tulajdonban lévő Budapest Airport (BA) Rt. telekvásárlásának 4,7 milliárd forintos vételára többeknek feltűnik majd. Kikötötték: lemondanak a kontraktus feltűnő értékaránytalanság címén való megtámadásának jogáról. A húszhektáros terület egyik eladója, Szani János kijelentette: e kitétel „biztonsági klauzulát” jelent, ami elsősorban azért szerepel a megállapodásban, mert az eredeti vételi, majd a továbbadási áruk között jelentős a különbség, ezt az indokolja, hogy a földterületet a két tranzakció közben „továbbfejlesztik”.
A többmilliárdos telekvásárlás bebetonozásáról a Pénzügyminisztérium nem kívánt nyilatkozni, Kőszegi Márk, a tárca sajtóosztályának helyettes vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a földvétel ügyében múlt héten megkezdett pénzügyminisztériumi vizsgálat jelenleg is folyik, tájékoztatást csak az ellenőrzés lezárulása után nyújtanak. Az ÁPV Rt. nem válaszolt megkeresésünkre, hogy mi indokolta a szóban forgó kitétel szerepeltetését a szerződésben.
Az ügyletet ismerő jogi szakértők elmondták: a feltűnő értékaránytalanság címén való lemondás miatt a szerződést kötő felek valóban nem tudják később megtámadni a szerződést, az ügyészség hivatalból viszont megtámadhatja a kontraktust, sőt: fel is függesztheti az adásvételi eljárást.
Eközben az ügyben szintén vizsgálódó ÁPV Rt. úgy tájékoztatott, hogy Kamarás Miklóst, az ÁPV Rt. korábbi vezérigazgatóját delegálják a BA igazgatósági testületébe. Érdekes egybeesés, hogy a vitatott telekvásárlásra korábban a Kamarás Miklós vezette vagyonügynökség adta áldását. Tovább bonyolítja az ügyet, hogy a 4,7 milliárdos földvásárlás, kiváltképp az adásvétel 23 500 forintos négyzetméterára óriási felháborodást okozott a reptér környéki földtulajdonosok körében, akik azt nehezményezik, hogy a reptéri áruszállító központ területfejlesztésére alkalmas telkeik esetleges megvásárlása miatt a BA vezetése egyetlen esetben sem kereste meg őket közvetlenül. A ma közgyűlést tartó tulajdonosok azt is kifogásolják, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt. a környéken a BA által jóváhagyott négyzetméterár mintegy tizedéért vásárolt telkeket a Ferihegyi reptér közelében, és az igazságügyi szakértői vélemények is kétezer forint körül árazzák be a környékbeli földek négyzetméterét.
Megírtuk, a többmilliárdos adásvételnél nemcsak a vételárral, hanem a megvásárolt telekkel kapcsolatban is felmerültek kérdések, ha ugyanis a most megvett ecseri földterületen tényleg megvalósul a reptér áruszállítási központja, akkor – a telek fekvése miatt – kifutópályát kell keresztezni a rakománnyal, amely jelentősen leszűkíti a reptér mozgásterét. Beszámoltunk arról is, a vitatott ügyletben a szocialista párthoz erősen kötődő személyek bábáskodtak: a szerződés aláírásában az eladó Carion csoport oldaláról ifj. Pongrácz Tibor és Répászky Miklós, a BA részéről pedig Tuller András, az Andeas Neocleous & Co. ciprusi ügyvédi iroda képviselője működött közre. Répászky Miklós több személyiségi jogi perben képviselte Keller László volt közpénzügyi államtitkárt, az MSZP és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság közötti jogvitákban pedig az MSZP-t képviselő ügyvédként mutatkozott. A Carion másik jogásza, ifj. Pongrácz Tibor az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága MDF-es delegáltjának fia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.