Kettős élet

A Balassi Bálint baráti kör döntése szerint az idei Balassi-kardot Ferenczes István csíkszeredai költő és Tuomo Lahdelma finn műfordító veheti át. A Makovecz Imre vezette kuratórium kilencedszer ítélte oda a rangos elismerést, az ünnepélyes díjátadás február 14-én, Bálint napján lesz a Gellért Szállóban.

Ady-versekkel kezdte, bölcsődalainkkal folytatta. Most Balassi Bálint költeményeiből állított össze egy kötetrevalót anyanyelvén a finn Tuomo Lahdelma, a jyväskyläi egyetem ötvenkét esztendős tanára, akit majd három évtizedes szerelem fűz a magyar nyelvhez, a magyar irodalomhoz. Ezt a tudományos dolgozatokban és műfordításkötetekben megtestesülő vonzalmát is jutalmazzák, amikor február 14-én, Bálint-napon Budapesten, a Gellért Szállóban a Balassi-család kardjának másolatát adják át neki.
– A finn–magyar irodalmi kapcsolatok szép múltra tekintenek vissza, de még így is hihetetlennek tűnik, hogy egy távoli nép gyermeke azzal a XVI. századi magyar költővel foglalkozzék, akinek, bizony, jó, ha minden ötödik honfitársa ismeri ma a nevét, az életművét. Hogyan talált rá Balassi Bálint költészetére?
– Ady Endre segítségével. Ady és a Biblia kapcsolatáról írtam a disszertációmat. Az anyaggyűjtés stádiumában gyakran találkoztam Balassi Bálint nevével, nemegyszer állították ugyanis párhuzamba az irodalomtörténészek a XX. századi és a XVI. századi költő Biblia-élményét. Ez még az 1970-es és az 1980-as években történt. Az 1990-es években azután sokat foglalkoztam az új historizmusnak nevezett kutatási irányzattal. Ez az irányzat elsősorban a reneszánsz költészetet vizsgálja, szinte természetes volt tehát, hogy az új historizmus is Balassi Bálintra irányította a figyelmemet. Ennek egyik emlékezetes következménye lett a 2001-es hungarológiai világkongresszus Balassi-szimpóziuma, valamint a tudományos tanácskozásnak az a kiadványa, amely Balassi és a hatalom viszonyával foglalkozik.
– Nem egy pályatársától hallottam, hogy olyan a műfordító élete, akár a gályarabság, ha nem fedez fel rokon vonásokat önmaga s a fordítandó mű szerzője között. Önt mi vonzotta leginkább Balassi Bálint költészetéhez?
– Azt hiszem, hogy a beszédmódja, a nyelvezete az, ami igazán érdekel.
– Ez különös, hiszen bennünket is zavarba ejt olykor egyik-másik régies kifejezése, pedig nekünk a poétával közös az anyanyelvünk. Milyen fordítási gondjai támadtak, amikor Balassi Bálinttal foglalkozott?
– A legfőbb gondot az jelentette számomra, hogy tudjam és merjem is kellően szabadon kezelni a költészetét. Hogy ne azon törjem a fejem, miként lehetne a sorait szóról szóra, szolgaian követni, hanem azon, hogyan tudnám költészetének hatalmas erejét a finn olvasók számára átmenteni.
– Milyen fogadtatásra talál Finnországban a mi Balassi Bálintunk? Milyen az ön szülőföldjén az érdeklődés a régi magyar irodalom, a magyar irodalom és a világirodalom iránt? Idehaza egyre nagyobb aggodalommal figyeljük, hogy fogyatkoznak az irodalomkedvelő emberek, a könyv, a költészet barátai. Világjelenséggel állunk szemben?
– A finn nyelvű Balassi-kötet éppen megjelenés előtt áll. Eddig egy nagy antológiában jelent meg néhány Balassi-vers, különösebb visszhang nélkül. Bele kell törődnünk, hogy mostanában az emberek nem tudnak a könyvekre annyi figyelmet fordítani, mint régebben. A kultúra elektronikus hordozói vonzzák mostanság a tömegeket. Ugyanakkor azt is észre kell vennünk, hogy a könyv mint tárgy mintha egyre érdekesebbé válna a modern kor embere előtt.
– Mi vezette el a magyar nyelvhez, a magyar irodalomhoz? Kiket fordít Balassi Bálinton kívül?
– Az egyetemen finn szakos voltam, a magyarral mint rokon nyelvvel ismerkedtem meg. Mint fordító, sokat foglalkoztam Márai Sándorral, Kosztolányi Dezsővel és Babits Mihállyal. Voltaképpeni szakterületem a magyar gyermekköltészet, a magyar gyermekversek legszebb darabjaiból antológiát állítottam össze finnül. Kiss Dénessel pedig gyerekhangra írt, kétnyelvű kis verseskönyvet jelentettük meg. Később, amikor Kiss Dénes barátom magyar nyelvű finn gyermekvers-antológiát szerkesztett, örömmel segédkeztem neki.
– A magyar irodalmi múlt nagy alakjai szinte kivétel nélkül foglalkoztak műfordítással is. Az általam ismert műfordítók legtöbbje pedig maga is költő. Az ön életét is ez a kettősség jellemzi?
– Természetesen folyamatosan írok én is, de a nyilvánosság előtt mint költő vagy író nem kívánok szerepelni. Egyetemi teendőim mellett a műfordítás jelenti számomra azt a területet, ahol „kitombolhatom” magamat.
– A Balassi-kard olyan szimbólum, amellyel európai s nemzeti kultúránk értékeire szeretnénk emlékeztetni azokat a tömegeket, amelyeknek február 14., a hagyományok nélküli Valentin-nap a fogyasztás örömünnepe. Mit gondol, milyen eséllyel működhetnek az ilyen szimbólumok?
– Szerintem nemcsak illő és kívánatos, de el is várható, hogy minden erőnkkel azokért a dolgokért munkálkodjunk, amelyeket értékekként ismertünk meg és tartunk számon. A szavak mestere, az értelmiségi, a tanárember nem dönthet másként, és ez a döntés független attól, hogy ki milyen esélyt jósol magának ebben a küzdelemben.