Újra magyarok a Déli-sarkon

Másodszor jár önálló magyar expedíció a Déli-sarkon. A Fagyos Oázis Kutatócsoport tagjai a nyugat-antarktiszi King George-szigeten 1998-ban elkezdett munkát folytatják, a felmelegedés hatására jégmentes felszínűvé vált területek formakincsét, átalakító folyamatait, üledékképződését elemzik.

Ismerős volt a jármű és a hely. A Fagyos Oázis Kutatócsoport tagjai, Bugya Éva és Nagy Balázs geográfusok idén is a chilei légierő szállító repülőgépén jutottak el Punta Arenasból az Antarktiszra, a Déli-Shetland-szigetek legnagyobb szárazföldi részére, a King George-szigetre. Ugyanúgy, mint két évvel ezelőtt, az első önálló magyar expedíció tagjaiként. Azóta a körülmények megváltoztak: 2003-ban sátortábor, most pedig a koreai King Sejong Kutatóállomás a szállásuk a hideg antarktiszi nyárban. Bár a térség e kiváló konténercsoportja 25 kilométerre van az eredeti mintaterületektől, a jól működő háttérállomás mégis kárpótolja az Eötvös Loránd Tudományegyetem természetföldrajzi tanszékének munkatársait a hosszú síeléssel járó jégmezőátszelésekért, a szélviharos sátorozásokért. A koszt is kitűnő: az asztalon csípős levesek, szárított algalapok, kandírozott guppiszerűségek, sült medúzapüré, gin-seng tea, sőt, néha krumpli is előfordul.
Az út szakmai előzményeként Nagy Balázs 1997–98-ban egy nemzetközi kutatócsoporthoz társulva hét hónapos déli-sarki expedíción vett részt. Megfigyeléseket és helyszíni méréseket végzett a domborzatot alakító folyamatok és formák szerepének, összefüggéseinek feltárására. A szakemberek a mostani felfedezőúton folytatják és kiegészítik az 1998-ban megkezdett, majd a 2003-ban kiteljesedett alapkutatást. Céljuk, hogy a kezdeti állapotfelmérés után hosszú távú monitoringvizsgálattal meghatározzák, elemezzék a jelenleg zajló felmelegedés hatásait az antarktiszi környezetre.
– A vizsgálatsorozat alapján megállapítható, hogy a folyamatos örökfagy egyre inkább felszakadozik, fagyott talajú szigetekre korlátozódik – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a műholdas internetes kapcsolattal ellátott bázisról Nagy Balázs. Ismertette: a talaj nagy vastagságban felenged, az olvadással keletkező víz azonban csak ott tud megmaradni, ahol van örökfagyott aljzat, mivel ez a vízzáró réteg. Ahol ez már eltűnt, ott elszivárog a víz, és száradásnak indul az üledék. Ha kiszárad, akkor lelassulnak vagy megszűnnek azok a talajban zajló mozgásfolyamatok (áramlások, folyások, kúszások), amelyek az antarktiszi oázisok domborzatát a legerősebben formálják.
Mivel ez a nyár az átlagosnál csapadékosabb és viszonylag melegebb, a kutatók a jövőbeni átalakulások egyes sajátosságait is megfigyelhetik – folytatta a geográfus. Várhatóan csapadékosabbá és melegebbé válik az Antarktisz peremvidékének klímája, és a több csapadék egy ideig ellensúlyozni tudja a jégfogyás nyomán kialakult nedvességhiányt a talajban. Most még szinte ugyanúgy zajlanak a talajmozgásos folyamatok, mintha mindenütt örökfagy lenne. Ez azonban nem tart sokáig, mert tovább zsugorodik az örökfagy és csökken a kifejezetten jéghez kötődő talajáramlások kiterjedése, szerepe, ami lényeges felszínfejlődési változást eredményez. Ez néhány évtizedes, tehát gyorsnak mondható átalakulás. Az oázisok talaja helyenként nagyon elaprózódott, és erőteljes kémiai mállással is jellemezhető. Meglepően nagy az agyagmennyiség aránya. Kíváncsiak vagyunk arra – vázolta terveit Nagy Balázs –, milyen gyorsan megy végbe az agyagosodás, mert a nagy agyagtartalom sok víz megkötését és megtartását is jelenti, ez pedig alapvető hatással van az oázisok domborzatának fejlődésére.
Érdekli a földrajztudósokat az is, hogy mekkora az oázisokban zajló üledékképződés sebessége, vagyis milyen gyorsan pusztulnak, esnek szét a jég alól kikerülő sziklák, mi történik a keletkező üledékkel, milyen gyorsan töltődnek fel például a mélyedések, azaz hogyan alakul át a jégtakaró alól kikerülő felszín. A kérdésekre laboratóriumi elemzés adhat választ. Mivel a felfedezők most alaposan tanulmányozhatnak egy eddig számukra ismeretlen oázist, lehetőségük van egy sor összehasonlításra az előző két expedíción kutatott területekkel, amelyeket most is tovább vizsgálnak. Mindez azért érdekes – mutatott rá a tudós –, mert a különböző jellegű oázisok másként reagálnak az éghajlatváltozásra. Az egyes oázisokban eltérő intenzitással jelennek meg például a melegedés vagy a nedvesebbé váló klíma következményei, és így környezetváltozásuk üteme is eltérő lehet. Ez azt jelenti, hogy nem lehet egy oázis mintaterületeinek elemzéséből általánosítani az adott régióra. Előbb meg kell találni a helyi sajátosságokat, majd ezután vonhatunk le nagyobb léptékű következtetéseket – mondta a kutató.