Ahol édes az álom

Egészségükre váljék az éjszakai nyugodalom! – ezzel a köszöntéssel kopogtatott be hozzánk reggelente a szomszéd Csévári bácsi. Borzasan, borotválatlanul, pálinkára áhítozva. Kapott is egy kupicával, a mama megszánta.
Az öreg a konyhában aludt, ott volt a vacka az ajtó mögött. Ha napközben elfáradt, akkor is oda telepedett le csak úgy ruhástul. Egyszer azt mondta nekem valaki, az ember egész életére, viselkedésére hatással van az, hogy milyen a hálószobája. Hogy csak egy zug, vackolatlan ágy, netán istálló, szénakazal. Sok igazság van ebben. Mert az alvás, az álom is hozzátartozik a neveléshez. Mint például az olvasásra tanítás.
A szótól formálódik széppé vagy elviselhetetlenné az élet, nem mindegy, hogyan ejtjük ki először, hogy süt a nap, hogy illatos a virág vagy zöld a pázsit. A szavak formálják a lelkünket, az álom is az életünket, magyarázza bennünk a csendet.
A falusi gazdák házánál például a legidősebb fiúnak az istállóban ágyaztak meg, a barmok között aludt, velük élt. Egy béreslegénytől hallottam, nincs számára csodálatosabb fekhely az istállói ágynál. Ami nem is ágy, csak egy priccs, felpolcolt deszkákra fektetett szalmazsák és egy pokróc takarónak. Álmában is hallja az ilyen helyen alvó a lovak dobbantását, nyugtalan nyerítését, a tehenek mocorgását. Szuszogását, prüszkölését.
A nagyapa házánál is az istállóban szerettek aludni a gyerekei, apám is ott vackolt meg legénykorában. Összejöttek téli estéken a szomszéd legények, előkerült ilyenkor a kártya vagy a kocka. Szórakoztak. Néha énekeltek, mert italhoz jutottak. Csapatokba verődve lányos házakhoz jártak. Boszorkánymesékkel riogatták egymást.
Van, aki a szénakazalra esküszik. Nincs illatosabb vacok a száradó szénánál. A pelyvásban is azon lehet a legjobban elszundítani. De alkalmas erre a száradóban lévő hereszéna is, meg a frissen fattyalt kukorica, ami már kiment a divatból. Manapság nem kapálnak, nem egyelnek, van erre alkalmas gyomirtó szer.
A nagybátyámnál jártam egyszer a tanyán, ahol körbevezetett. Megmutatta az ólakat, a fészert, a pelyvást, és amikor a pufók szalmakazal mellett mentünk el, feltűnt nekem a kazal mögött egy vacoknak tűnő mélyedés. Ez meg mi?
A rokon bevallotta, hogy azt ő készítette titokban, hogy a felesége se vegye észre. Alvóhely. Vagy inkább csak pihenőhely.
„Tudod, néha mindenből elegem van, unom az egész világot, nem akarok embereket látni, s ilyenkor behúzódom a szalmakazalba, és jól kipihenem magam. Jobb az álmom itt, mint a szobában az ágyamban…”
A nagyapa is így volt a gang végében kihelyezett ággyal. Végigklattyogott papucsával a kockaköveken, aztán ledőlt az ágyra. Csak úgy ruhástul. Nem is aludni akart, hanem csak pihenni. És hol lehetne jobban pihenni, mint egy gangon, ahol szellő lebegteti a vadszőlőt, és csend van? Olykor este is kijött ide, ez volt a kedvenc ágya. Pali sógor meg legszívesebben az udvaron aludt, a nagy eperfa alatt a kocsiderékban. Egyszer én is megirigyeltem, s kényelmes vackot készítve, pokróccal letakarva kifeküdtem a kocsiderékba. Illatos széna volt a fejem alja. Néztem a fölöttem hunyorgó csillagokat, hallgattam a távoli kutyaugatást, aztán elnyomott végre az álom.
De kora hajnalban már fel kellett adnom a kényelmes fekhelyet, mert az ébredő baromfi egy része, a vén tollasok oda repültek a szekéroldalra kíváncsiskodni, és csipkedtek is felém az öreg tyúkok.
Az ember egész életén át keresi magának azt a helyet, ahol végre kipihenheti magát, ahol új erővel töltődik fel, ahol álmodozhat végre és megnyugodhat.
Nagy sokára én is megtaláltam. Volt egy kis tanyánk, ahová a mama is kijárt dolgozni a földre. Ebéd után leheveredtünk a nagy akácfa alá pihenni. A mama fogta a kezemet, és néha egy mozdulattal elhajtotta rólam a legyeket.
Azóta esténként oda járok aludni. És álmodom is ilyenkor. Mert a falum határában, a bácskai akácok alatt édesebb az álmom.