Nógrád megyét kettévágja a trianoni országhatár. Az itthon maradt déli felét a Zagyva menti vasút és a 21-es főút osztja tovább: keletről a Mátra lejtői ereszkednek a folyó völgyébe, a nyugati oldalon, a Cserhát dombjai közt kis palóc falvak bújnak meg. Az elmúlt hetekben tucatnyi itteni helységet jártunk be, hogy felhívjuk a figyelmet középkori műemlékeikre és egyéb látnivalóikra. (Megköszönöm nógrádi olvasóink kedves leveleit, jókívánságait, amelyekkel a megjelent írásokra reagáltak, és a sorozat folytatására bátorítanak.)
Salgótarján határától alig öt kilométerre van Kishartyán. A hatszáz lelkes község útelágazásnál fekszik, s szinte egybeér a tőle délre lévő Sóshartyánnal. A két falu között folydogáló Ménes-patak mentén rövid út vezet a Kővölgybe, amelynek oldalát jó háromszáz méter hosszú, harminc–ötven méter magas homokkőfal képezi. A 30 hektáros, természetvédelem alatt álló, látványos földtani képződmény nevezetessége a keresztrétegek tövében ásítozó barlang, amelyben egészen a XIX. század végéig remeték lakoztak. Bél Mátyás geográfus (1684–1749) is megemlíti a „Kőlikat” 1730 táján papírra vetett leírásában, amint a szomszédos Sóshartyán határában fakadó jódos-sós forrás sem kerülte el a figyelmét. Ez utóbbi azért is érdekes, mert régebbi keletű adatok szerint Kishartyán egyike volt a jeruzsálemi Szent János-rend nógrádi birtokainak, az ispotályos lovagok pedig rendszerint gyógyvizek közelében építkeztek.
Azt csak sejtjük, hogy a Ménes-patak melletti dombháton lévő középkori Mindenszentek-templomnak köze lehetett a keresztesekhez, írott források ugyanis nem szólnak róla, az épület régészeti feltárása pedig egyelőre várat magára. Az 1950-es években készült megyei műemléki monográfia szerint a templom a XIV. század végéről vagy a XV. század elejéről származik. Bordás boltozatát 1712-ben leverték, helyébe sík mennyezetet készítettek, és ekkor toldották meg nyugati irányban a barokk stílusú, karzatos szakasszal. Az egyhajós, hosszúkás, torony nélküli épület keleti vége a nyolcszög három oldalával záródik. Szűkület nélküli, ablaktalan, sarkain támpilléres szentélyfalai kétségkívül középkoriak. A hajó gótikus mivoltát az ablakai tanúsítják: déli falán, a félköríves kapu fölött szabálytalan sorban helyezkedik el a négy különböző formájú ablaknyílás, amely mind a csúcsíves korszakban készült. A templombelső déli oldalán észrevehető az elbontott diadalív helye, az északi szentélyfalban pedig megőrződött a lapos kőprofilokkal keretezett, alul-fölül párkányos, egyszerű szentségtartó fülke. E többnyire a kései gótika idejére datálható részletek mellett azonban találunk a templomban két olyan kőfaragványt, amelyek jóval az 1400–1500-as esztendők előtt keletkeztek. A sokszögű szentély két boltozati gyámköve – bár számtalanszor átmeszelve és megkopva – koronás férfiarcokat ábrázol, a szakállas öreg királyban Szent Istvánt, az ifjabbikban Szent Imre herceget sejtjük. A XIV. századi újraboltozást túlélt kőszobrok közeli rokona, egy román kori arcképes konzol a sziráki templomon látható, márpedig Szirák bizonyítottan a johannita lovagok egyházas birtoka volt a XIII. században.
Kishartyán történetéről annyit tudni még, hogy 1548 előtt teljesen elpusztult, 1562–63-ban a szécsényi szandzsák összeírásában szerepelt, majd hosszú ideig a nevét sem említik. 1715-ben és 1720-ban öt magyar háztartását jegyezték fel, lakossága a XX. század derekáig gyarapodott, végül néhány évtizede gyorsuló tempóban fogyatkozik.
origo.hu
Gulyás Gergely tételesen megcáfolta Magyar Péter hamis állításait
