Az ember szinte mindig, minden kultúrában alkalmazott olyan szereket, amelyek átmenetileg oldották szorongásait, serkentették teljesítőképességét, fokozták örömérzetét. A különféle civilizációk más-más drogokat részesítettek előnyben, s a történeti kutatások szerint kultúránként egy-két drogféleség domináns. Európára például az alkohol elfogadottsága jellemző, az Ószövetség szerint „mint az élet vize, olyan a bor annak, aki mértékletes a bor ivásában. Mi az élet annak, aki bort nem ihat? Az ember örömére teremtetett a bor a világ kezdetétől. A bor vidámság és öröm a szívnek” (Sir 31., 27–28.). A bibliai bor legmagasztosabb szakralitását az utolsó vacsora jelenetében láthatjuk, amikor Jézus átnyújtja a kelyhet apostolainak. Ezzel a bor a megváltás eszköze lett, s Európában a mitológiának és a művészetnek is kedvelt témájává vált. Mivel Mohamed próféta az igazhitűeknek megtiltotta a borivást, iszlám területen nem fejlődhetett ki a kultúrája, helyette az ázsiai eredetű kender, a hasis fogyasztása, az ópium szívása terjedt el.
A mi alkoholunkéhoz hasonló szerepet töltött be például a dél-amerikai indiánok hajdani civilizációjában a kokacserje kokaint tartalmazó, teaillatú levelének rágcsálása is. A család, a törzs, a nemzetség kohéziós ereje, a helyiek évszázados kultúrája biztosíték volt arra, hogy felhasználása ne lépje túl azokat a kereteket, amelyek veszélyeztették volna a népesség egészségét. A hódítók megjelenése új típusú kábítószerekkel, például a „tüzes vízzel” (az alkohollal) ismertette meg a helyi lakosokat, súlyos morális és gazdasági károkat okozva. Az ópiumot is idegenek vitték be Kínába, és szívása olyan mértékben terjedt el, hogy veszélyeztette a lakosság munkamorálját, sőt egészségét. A császár ugyan betiltatta, az angolok csak 1919-ben szüntették meg a Kínába irányuló, nagy hasznot hozó ópiumkereskedelmet.
Amerika felfedezése után került Európába kábítószer (kokain, ópium). A gyarmatbirodalom kialakulása, a globalizáció kezdete további kedvező lehetőségeket biztosított a kultúrák számára, hogy az emberek gyógyszerként, majd élvezeti cikként fogyasszák az ismeretlen kábítószereket. Shakespeare – aki ismerte az ópiumot, hiszen akkortájt altatóként használták – számos drámájában tünettanilag nagyon pontosan írja le a kábítószert tartalmazó „varázsital” hatását. Állíthatjuk, hogy például a Rómeó és Júlia történetében Lőrinc barát ópiumot (!) adott a lánynak, amely morfint, kodeint és heroint tartalmazott.
Vajon pótolhatja-e a kábítószerek segítségével szerzett, rövid ideig tartó mesterséges örömérzés a természetes úton elért, az ember belső világából fakadó, megismételhető és tartós emléknyomokat hagyó boldogságot? A boldogságszerzés természetes emberi útjának tanulmányozásával az orvostudomány, az agykutatás egyre inkább választ tud adni a kérdésre. Az emberi agy kapacitása 1010 bit, az ideghálózat mintegy 300 milliárd idegsejtje kémiai ingerületátvivő anyagok segítségével létesít kapcsolatot, „beszélget” egymással. A külvilágból érkező ingereket, illetőleg az ember belső énjéből vagy a testében lévő jelfogókon keresztül jövő üzeneteket ez a hatalmas ideghálózat dolgozza fel és raktározza el, olykor társítva korábban szerzett élményekkel. Az agyban lévő kémiai ingerületátvivő anyagok – köztük a glutaminsav és a gamma-aminovajsav – biztosítják a kapcsolatot az idegsejtek között. Azok az idegpályák, amelyek a dopamin nevű ingerületátvivőt termelik – a középagy egyik részéről kiindulva –, eljutnak az érzelmi életért és reakciókért felelős agyterülethez, a limbikus rendszerhez. A legújabb kutatások szerint a limbikus rendszerben felszabaduló dopamin elégedettség- és boldogságérzetet vált ki, ezért ezt a területet boldogságközpontnak is nevezzük. Az itt felszabaduló dopamin más ideghálózatokra, azoknak is a dopaminra érzékeny jelfogóira, a D2-receptorokra hatva eredményezi ezt az érzetet.
Az esetek döntő többségében a „boldogsághormon”, a dopamin a sejtek közötti térben messzire diffundálva akkor is kifejti hatását, ha finom ételeket eszünk. Az inger a nyelv ízérzékelő sejtjein keresztül jut a középagyba, s ha azt kellően izgalomba tudta hozni, továbbfut és örömérzetet okoz. Az érzéki öröm – például a szexuális gerjedelem – szintén aktívvá teszi ezt a „jutalmazási hálózatot”: dopamint szabadít fel, amitől valódi boldogságot érzünk. Ez a mechanizmus azt a célt is szolgálja, hogy ismételt vágy keletkezzen a táplálkozásra és a szaporodásra. Az előbbi a lét-, az utóbbi a fajfenntartás elemi feltétele, saját létünk és fajunk fenntartása tehát egy jutalmazási rendszerrel van összekapcsolva agyunkban. Ez az élet igenlésének neurokémiai magyarázata.
A legújabb kutatási eredmények szerint azonban nem csupán a létfenntartást szolgáló belső ingerek (a táplálkozás), hanem a különböző illatok szintén a limbikus rendszerben fejtik ki hatásukat. Vizi professzor és munkatársai 2004-ben bizonyították, hogy az agynak azon a részén, ahol a szagérzékelés területéről befutó idegpályák végződnek, szintén dopamin szabadul fel elektromos ingerlés és kábítószer, például ecstasy hatására. Az egykor kellemes érzésekkel társuló emlékképeinknek csupán a felidézése (egy szép festmény vagy táj megtekintése, a szeretett személy fényképének látványa vagy kedvesünk megsimogatása) is a boldogságközpont ismételt izgalmát váltja ki, igaz, az egykor észlelt boldogságérzés később kisebb intenzitású. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy a dopamin jelfogóin gátlóként ható gyógyszerek (például a fenotiazin típusú nyugtatók) az életjelenségekhez kapcsolódó reakcióinkat tompítják, gátolják. Csökkentik az egy-egy élményhez kötődő örömérzés erősségét és időtartamát, végső soron az érzelmi élet elsivárosodásához vezetnek. Ma már tudjuk, hogy ez a boldogságközpont felelős a különböző kábítószerekkel kapcsolatos függő viszony és hozzászokás kialakulásáért is.
Az ópium kifejezetten kábítószerként, élvezeti szerként való használata kontinensünkön nem öltött olyan méreteket, mint Angliában, ahol járványszerűen terjedt el. Amerikában az első jelentősebb fogyasztási, hozzászokási időszak a polgárháború (1861–1865) idejére tehető: ekkor az ópium a sérült katonák szinte kizárólagos gyógyszere volt. A XVI–XIX. században néhány híres ember (Ronsard, Richelieu), később számos író (Baudelaire, Cendrars, Colette, Apollinaire, Cocteau) nemcsak munkásságával tiltakozott kora társadalma ellen, hanem ópiummámorba merülve is el akart különülni a polgári élet unalmától. Franciaországban – főként Párizsban és a kikötővárosokban – 1840 körül már több százra tehető a félig-meddig titkos ópiumbarlangok, a fumerie-k száma. Baudelaire igen meggyőzően ír a hasis-, valamint ópiumfogyasztás gyönyöreiről és borzalmairól A mesterséges mennyországok című könyvében. Világosan látja, hogy az ópium hatása alatt nincs többé összefüggés az érzékszervek és a megélt érzetek között.
Az ópiumfogyasztás népszerű szenvedélye megteremtette a maga ideológiáját is. Timothy Leary amerikai tudós dolgozta ki a hatvanas években a tudatmódosító szerek filozófiáját, a pszichedelizmust. Úgy gondolta, hogy a hétköznapi észlelést és észjárást meghaladó „kitágított tudat” méltó igazán az emberhez, és a szabadság eufóriájától visszahőkölő józanság csupán az ember elidegenedettségének, a tudat eldologiasodásának jele. Akkoriban sokan vélték úgy, hogy a kábítószerek hatékony eszközei lehetnek a fogyasztói társadalom manipulációja elleni felszabadító törekvéseknek. Az 1868-as gyógyszerészeti törvény aztán véget vetett az ópium- és ópiumtartalmú készítmények gyógyszertáron kívüli árusításának Európában és Magyarországon is. A század végére előírták az ópium- és morfintartalmú gyógyszerek méregként való kezelését, így nagyon megnehezült a hozzájutás, viszont megjelent az illegális beszerzés.
A szervezet tartós megterhelésével (hosszútávfutással, teniszezéssel, fizikai munkával) is elégedettségérzést, örömet okozhatunk magunknak. A hosszútávfutó vagy a kocogó agyában nagy mennyiségben szabadulnak fel a morfinhoz hasonló hatású endogén vegyületek, az opioid peptidek. Ezek az agyban jelen levő, morfinra érzékeny µ-receptorokon fejtik ki hatásukat, ami a középagy jelfogóin keresztül fokozza a dopamin felszabadulását, és kellemes érzést okoz a tartós edzésben lévők számára. Maga a morfin a legfontosabb fájdalomcsillapítók egyike. Hatását szintén a µ-receptorokban fejti ki. Ilyen jelfogók nemcsak az agyban, hanem számos perifériás szövetben is találhatók. Amíg nem ismertük ezeket az agyban előforduló endogén peptideket, arra a kérdésre, hogy egy növényi alkaloid számára miért vannak az állati és emberi agyban sztereospecifikus receptorok, nem tudtunk válaszolni. Az opioid peptideket Hughes és Kosterlitz fedezték fel 1972-ben, és endorfinoknak („endogén morfinnak”) nevezték el őket.
A legszélesebb körben használt illegális ópiát egy félszintetikus morfinszármazék: a heroin. Használata a hatvanas években terjedt el. Ekkoriban a nyers ópiumot a korzikaiak Törökországból Marseille-be vitték, és ott heroint készítettek belőle, majd a szert Amerikába szállították: 1970-re 750 ezer főt ért el a heroinfüggő amerikaiak száma, 1971-ben a Vietnamban harcoló katonák 42 százaléka élt heroinnal.
A heroin jóval gyorsabban éri el az agyat, mint a morfin. A kezdő heroinisták szívással vagy injekcióval juttatják szervezetükbe a drogot, s később térnek rá az intravénás adagolásra. Talán az AIDS-től való félelemre vezethető vissza, hogy a heroinszippantás és -inhalálás (szívás) aránya ismét nő. A heroin és a morfin intravénás alkalmazását azért kedvelik mégis sokan, mert az így beadott drog hatására az agyba sok vér tolul, s azonnal fellép az általános melegérzet, a szexuális orgazmushoz hasonló állapot, a mámor, a gyönyör. Ez azonban mindössze 45 másodpercig tart, amit eufória, majd végtelen nyugalom, álmosság követ.
A kábítószerezés sajátos területe az amfetamin és származékainak használata. Amerikai orvosok a második világháború után publikálták, hogy a Luftwaffe amfetamint használó pilótái körében tetemesen megnövekedett a pszichózisok száma. Az amfetamint a pilóták repülési idejének növelésére használták – így próbálták pótolni az emberveszteségek miatt kieső személyzetet.
A diszkókban sokan nem alkoholt fogyasztanak, hanem a gátlásokat jobban oldó amfetaminszármazékokat, elsősorban ecstasyt vesznek magukhoz, mivel ezek fokozottan felerősítik a testek szavak nélküli kommunikációját, serkentő hatásuk következtében pedig a résztvevők megállás nélkül tudják révületben végigtáncolni az éjszakát. A szexuális gerjesztés és a gátlások teljes oldódása következtében sokszor előfordul, hogy a gyakori szeretkezések alkalmával a legelemibb elővigyázatosságokat sem veszik figyelembe, ezért az ecstasytabletták fogyasztásának gyakori következménye a HIV-fertőzés vagy a nem kívánt terhesség. Maga az ecstasy szó már a Hamletben is megjelenik: Arany János fordításában Polonius „szerelmi önkívüllétnek” („the very ecstasy of love”) nevezi a királyfi bolondnak tűnő viselkedését Opheliával szemben.
A XX. század hatvanas éveiben a fiatalok között elharapódzó droghasználatra, a sárga kapszulákban kapható divatos amfetaminkészítményekre utalt a híres Beatles-szám, A sárga tengeralattjáró, a Yellow Submarine. E különös világról szólt a Szelíd motorosok című film, Jack Kerouac Úton című regénye. Az ebben az időben elterjedő hippi életformában a hallucinogén hatású vegyületek élvezete szinte a csoporthoz tartozás egyik legfontosabb megnyilvánulásánál, az öltözködésnél is fontosabb volt. Az egyik leghíresebb Beatles-szám, a Lucy in the Sky with Diamonds nemcsak a kezdőbetűk játékában, hanem zenéjében és szövegében is tükrözi azt az állapotot, amelyben íródott.
Magyarországon az utóbbi tíz évben szaporodott meg a fogyasztók és terjesztők száma: hazánk immár nemcsak tranzit-, hanem célország is. A beszerzők, szállítók, dílerek között is növekszik a fiatalok számaránya. A könnyű és gyors meggazdagodás reménye miatt egyre többen vállalják ezt a kockázatot. Hazánkban a lefoglalt kábítószerek közül a kokain, a marihuána, az LSD és az ecstasy mennyisége 1996 és 2002 között megsokszorozódott, igaz, a hasisé csökkent. Az ecstasy terjedését bizonyítja, hogy 1994 és 2002 között százszorosára (!) nőtt a lefoglalt mennyiség. E számok ismeretében joggal kérdezhetjük: elkerülhető-e a helyzet további romlása, illetve fiatalságunk áldozattá válása? Az állam a maga eszközeivel próbál küzdeni, elsősorban a megelőzést szolgálva. Nagy a felelősségük az írástudóknak, az írott és elektronikus sajtónak, a tudósoknak, akik ismerik a kábítószerek egyénre és társadalomra kifejtett romboló hatását. A civil társadalomnak pedig ennél is nagyobb a felelőssége. A családon belül kell (és lehet igazán!) elejét venni a drog terjedésének, amely – Baudelaire szavaival – „csökkenteni igyekszik az emberi szabadságot és a vele járó nélkülözhetetlen fájdalmat”.
A fenti szöveg a március 7-én elhangzott előadás rövidített változata. Megtekinthető 12-én (szombaton) 9.40-kor a Duna Televízió és 13-án (vasárnap) 13.10-kor az MTV, valamint 23 órakor az M 2 műsorán. A következő előadást március 21-én 19.30-kor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kozma László termében (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2.) Fodor Zoltán tartja A világ keletkezése és az elemi részek fizikája címmel. A részvétel ingyenes, az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
Tornádó tarolta le Soltvadkertet: tetőket tépett le, jég verte szét az ablakokat – videó
