Akár harmadfokú árvízvédelmi készültséget is elrendelhetnek a következő napokban a Körösök vidékén, elsősorban Gyula, Békéscsaba és Körösladány térségében, mert a folyók romániai vízgyűjtő területén, a Bihar-hegységben húsz milliméternyi csapadék hullott – közölte Korompay András, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság vízkár-elhárítási főosztályának vezetője. Az olvadás miatt a Tiszán kisebb árhullám alakul ki a hét végén, tetőzése Vásárosnaménynál várható. A Duna szintje Budapestnél két méterrel megemelkedik a tegnapihoz képest, ami nem szokatlan márciusban. A Dráva, a Rába és a Mura szintje is magasabb lesz. A Dunán és mellékfolyóin a megnövekedett vízmennyiség nem éri majd el a készültség elrendeléséhez szükséges szintet az előrejelzések szerint. A Körösöknél sem számolnak a vízügyi szakemberek a gátakon szivárgással vagy átcsurgással.
A belvíz nem fenyeget újabb területeket, ha nem lesz jelentős csapadék, akkor a szivattyúkkal a védelmi szolgálat munkatársai győzik majd a munkát – tudtuk meg Dobson Tibortól, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjétől. Továbbra is százezer hektár föld áll belvíz alatt.
Ma hidegfront érkezik térségünk fölé, és ezzel átmenetileg megszűnik az olvadás a Kárpátokban – mondta Nadrai Attila, az Országos Meterológiai Szolgálat munkatársa. Szerdától fokozatos felmelegedésre lehet számítani folyóink vízgyűjtőinél. Az árhullám nem marad el, csak az intenzitása és levonulásának módja kétséges.
Bajban több ország.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!