Újvidéki emlékezés egy légi háborúra

Hat esztendővel ezelőtt, 1999. március 24-én este fél nyolckor hatalmas robbanás rázta meg Újvidéket. Ezzel a rakétabecsapódással – a tartományi székváros melletti laktanya elleni támadással – megkezdődött a 78 napig tartó légi hadviselés a milosevicsi Jugoszlávia ellen.

Másnap hadiállapotot hirdettek, s egy csapásra megváltozott a lakosság élete. Mozgósítások, katonák az utcákon, szigorú rendőri ellenőrzés, a férfiak előtt lezárt határok, sötét utcák, kihalt városok. Az önmagát gerjesztő félelem rátelepedett a lakosságra, és időnként irracionális tettekben is megmutatkozó hisztériába csapott át. Csak növelte a félelmet a légelhárító harci eszközök esti kerepelése, aminek semmi értelme nem volt, hiszen a gépágyúk csak véletlenül tehettek volna kárt a NATO harci gépeiben.
A falvak lakossága könnyebben vészelte át a bombázásokat, mert csak távolról figyelhette a nagyobb városok feletti villanásokat, amikor valamilyen hadászatilag fontos létesítményt lőttek szét. A városok polgársága szenvedte meg legjobban a milosevicsi expanziós politika következményeit. A óvóhelyek élete is külön fejezete ennek az időszaknak. Magyarnak ott menedéket keresni nem volt tanácsos. Jól járt, ha csak görbén néztek rá vagy csak felhánytorgatták, hogy Magyarország a NATO tagjaként éppen most segédkezik halált szórni Jugoszláviára. A harci gépek egy része ugyanis Magyarország felől érkezett, s ezt ki is használta a propaganda.
Hogy június 10-ig a harci gépek milyen pusztítást végeztek, eltérően számolnak be a háború krónikásai. Az áldozatok számát 1200-ra, de ennek több mint a duplájára is teszik. A légicsapások okozta anyagi kárról is eltérő adatok láttak napvilágot. Az akkori belgrádi hatóságok kerek százmilliárd dollárt számoltak ki, s ennyit kértek a NATO-országoktól kártérítésként, a G17 szakembereinek becslése 29,6 milliárdos kárról szólt.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozata vetett véget a légi háborúnak 1999. június 10-én. Előző nap a jugoszláv hadsereg a kumanovói megállapodással elfogadta a kivonulást Koszovóból. Milosevics beadta a derekát.
A NATO légi háborújának közvetlen diplomáciai előzménye a rambouillet-i és a párizsi Koszovó-tárgyalások kudarca volt. Az oka pedig, hogy akkor már csak katonai eszközökkel lehetett megelőzni a humanitárius katasztrófát. A légicsapások tették lehetővé, hogy a szerb erők által módszeresen elüldözött albán lakosság hazatérhessen. A fegyveres intervenció egyszersmind lehetőséget teremtett a politikai rendezés számára. Ám a rendezést jó esetben csak a következő hónapok hozzák majd meg.