A mentők aligha felelősek mindenért

Mostanában sokat hallhattunk a Szigetvár–Pécs között mentőautóban meghalt kisfiú esetéről, aki előzőleg mandulaműtéten esett át. Az ügyből, természetesen, ismét a magyar egészségügy került ki vesztesen. Rezidens orvosként 2004 áprilisában és májusában vidéken mentőztem, így talán van némi rálátásom az ügyre.
Közvetlenül az EU-csatlakozás előtt és után mentőztem, így dolgoztam mindkét rendszerben. A csatlakozás után át kellett állni az EU-munkarend szabályozása szerint, bár ha Magyarország tudatosan nem tartotta volna be ezeket a szabályokat, nem hiszem, hogy megrótták volna érte. Hiszen a betegek érdekében a helyi magyar (vagy például lengyel) sajátosságoknak megfelelően nem volt kivitelezhető az új munkarend úgy, hogy a réginek megfelelő ellátásminőséget biztosítani lehetett volna. 2004 áprilisa végén nyilatkozati tilalmat rendeltek el a mentőknél, azzal a szóbeli kiegészítéssel, ha valaki nyilatkozik, attól megválik a testület. Erről be sem számolt a média.
Korábban egy több évtizede jól működő Országos Mentőszolgálat (OMSZ) volt Magyarországon. A rendszer lelke a mentőtisztek és mentőorvosok 24 órázása volt, amely a gyakorlatban hatékonynak bizonyult. De aztán létszámstopot vezettek be, és 2004. május elsejével megszüntették a 24 órázást, viszont a 12 órás munkarendhez több ember kellett volna (ezeket az embereket nem képezték ki, és a bérüknek megfelelő fedezet sem volt meg). Emiatt például kedden és szerdán este 6-tól reggel 6-ig nem volt mentőtiszt vagy mentőorvos az esetkocsin egy 30 ezres városban és vonzáskörzetében. Gondolom, Pécsett is hasonló a helyzet a roham- és esetkocsikkal. Ha valakit újra kell éleszteni, ki teszi meg? A mentőtiszteknek és mentőorvosoknak jobb a 24 órás munkarend, hiszen így sokkal több szabadidejük marad.
Csak kívülről tűnik jobb rendszernek a 12 órás munkarend, ha választani lehetne, nagyobb százalékuk a 24 órázást választaná. Nem csak ez a kisgyerek halt meg, ez csak a jéghegy csúcsa. Egyszer egy idősebb férfit hozott a mentő, amelyen csak két mentőápoló volt (mentőtiszt helyett). A férfi otthonában rosszul lett, kihívták a mentőt, az ápolók úgy látták, hogy neurológiai eset, de valójában belgyógyászati eset volt. Még a mentőben, a kórházba érkezés előtt leállt a férfi légzése, a mentőápolók intubálásra nem vállalkoztak, hiszen ők nem erre vannak kiképezve. Újraélesztésünk sikertelen volt, de nem a mentőápolók hibájából. Ha mentőtiszt lett volna azon a kocsin, a betegnek nagyobb esélye lett volna a túlélésre. És azért nincs (elég) rohamkocsi, mert egy Kökény-rendelettel tönkretették a teljesítőképessége határán levő mentőszolgálatot.
Tóth Márton
II. éves orvos rezidens, Pécs