Hatalom, manipuláció, szex, hazugság, videó, erőszak, a negyedik hatalmi ág, befolyásolás, cézárok, bulvár, politika, botrány, sztárhegyek. Szavak, amelyekkel már egy hatéves is képes jellemezni a médiát. Ez úgy tűnik, nemcsak mifelénk működik így, de valószínűleg Hongkongban is, amely megihlette az arrafelé jobban ismert Johnny To rendezőt is. Lövöldözés, élő közvetítés, rendőrségi leégés, a kamera előtt könyörög kegyelemért a pisztolyát csak ritkán használó járőr a golyózáporban. Egy hihetetlen nyitó jelenettel indul az Adásunkat megszakítjuk című film, közel ötperces rabló-pandúr játék vágás nélkül, nem rossz ötlet, a kamera emelkedik, süllyed, forog, igaz, néha mintha már szegény operatőr nem is tudná, merre lendítse műszerét, így meg-megáll néha érthetetlen helyeken, döccen, miközben az akció pörög. A rendőri leégés lavinát indít el, a tiszteletet vissza kell állítani: bármi áron. El is indul a hajsza a rablóbanda ellen, míg a derék rend őrei a nyílt utcán és megszámlálhatatlan emeletű panelban űzik a gonoszt, addig az ambiciózus rendőrlány, illetve nyomozó, alias Rebecca Fong (Kelly Chen) kamerákat szereltet a sisakokra, majd igényesen, kellemes zenét a képi anyag alá húzva összeállítja az akcióról a sikeres klipet. Közben Heng felügyelő (Nick Cheung) se rest, maroknyi egységével a rendőrségtől eltérő praktikákkal ugrik a bűnözők nyomába. Ugyanakkor a bűnözők is használják a lehetőségeket, az interneten közlik saját verziójukat. Izgalmas, apró fordulatokkal teli, nem túl furmányos történet, katarzis nélkül. Egy nagy kérdőjel azért van: hogy lehet az, hogy egy panelház folyosóján nem képesek egymást eltalálni a fiúk?
(Adásunkat megszakítjuk, feliratos hongkongi film, 90 perc. Rendezte: Johnny To. Forgalmazza a Mokép.)
Szerényebb, visszafogottabb, ám jóval titokzatosabb vizeken evez Wong Kar Wai (Csungking expressz, Bukott angyalkák) a Szerelemre hangolva című korábbi filmjére épülő 2046 című új alkotása. A 2046-os szobában (ez volt a Szerelemre hangolva hotelszobája is) írja könyvét Mr. Cheung (Tony Leung) újságíró egy vonatról, amely 2046-ba repíti a szereplőket, ahol megtalálhatók a régi emlékek, a múlt, ám innen még senki nem tért vissza, hogy elmondaná valóban, ott mi van (miért, itt mi van?), de most, valaki talán mégis. A rendező nem kegyelmez, az idővonat zakatol vissza a jövőbe, előre a múltba, néha nem is tudni, hol és mikor vagyunk. De mintha nem is ez lenne a lényeg: a homokszemek leperegnek és keverednek, érzelmek, szerelem és gyűlölet, csodálatos képek és hangulatok kavarognak, androidok fakadnak sírva – igaz, kis fáziskéséssel –, miközben mindenki űzi a szerelmet. A szerelem a jó időzítés kérdése, mondja Wong Kar Wai, az sem jó, ha korán, az sem, ha későn találkozunk. Vele. Aki nem arra törekszik, hogy a kavarodó idősíkokat, a történetet lineárissá alakítsa, s átadja magát a hangulatoknak, képeknek, az élvezni fogja a filmet.
(2046, hongkongi–francia–német film, 129 perc. Rendezte: Wong Kar Wai. Forgalmazza a Budapest Film.)
Sanghajtól Hongkongig. Wong Kar Wai Sanghajban született 1958-ban, majd öt évvel később szüleivel Hongkongba költözött. Grafikai tervezést tanult, később különböző drámai sorozatokban dolgozott, forgatókönyveket írt. Első nagyjátékfilmje az As tears go by (1986), öt évvel később készíti el a Days of being wild című művét.
