A Móricz Zsigmond körtér, ahol a hatos megáll. Itt áll a József Attila Gimnázium épülete. A költő születésének századik évfordulója alkalmából ez a középiskola is számos programmal tiszteleg az emléke előtt. Sőt, értelemszerűen az oktatási intézmények közül talán ez az iskola ápolja leginkább a hozzá kapcsolódó hagyományokat. Szervez szavalóversenyt, időről időre megkoszorúzza az intézményben álló József Attila-szobrokat, január hetedikén, Attila-napon pedig a gimnázium igazgatója, Törőcsik Zita felavatta a költő nevét viselő centenáriumi nagykönyvet. De az emlékév részeként a pedagógusok a kiírt országos pályázatokon kívül saját iskolai feladatok elé is állítják tanítványaikat. Plakát hirdeti azt a nyolc témakört, amelyben az iskola tanulói pályázatot nyújthattak be, és jelentkező minden kategóriában akadt. Az izgalmas feladatok között szerepelt például egy József Attila-portré vagy -szobor elkészítése, valamint a költő verseinek lefordítása bármely idegen nyelvre vagy megzenésítése, de adott volt a lehetőség fotópályázat benyújtására, illetve kiadványszerkesztésre is. A gimnázium diákjai az országos pályázatokon két kategóriában is éremhez jutottak. A házon belül elért eredmények díjazása pedig a mai nagyszabású vetélkedő után 12-én, a Nemzeti Színház épületében zajlik majd. Itt folytatódik ugyanis a megemlékezés, ahol a nyertes pályaműveket elismeréssel jutalmazzák, ezen kívül bemutatkoznak régi, mára már elismertté vált „Jóskás” diákok. Fellép többek között Bálint András és Vallai Péter színművész, majd Jordán Tamás József Attila-estje lesz. Az oktatás keretein kívül, de az intézmény falain belül mindennap versfelolvasással emlékeznek az évfordulós költőre, a háromnegyed tizenegyes szünetben naponta négy-négy diák áll a Dunánál elhelyezett József Attila-szobor kicsinyített mása mellé az iskola folyosóján, és felolvas egy verset mindaddig, amíg a kötet és a centenárium végére nem érnek. A szavalás előtt meggyújtanak egy gyertyát, amit csak a felolvasások befejeztével oltanak el. Ottjártunkkor éppen a költő tizenkilenc éves korában írt verseinél csapták fel a kötetet, és a tanulók talán bele sem gondoltak abba, hogy a kamasz költő éppen annyi idős volt a lírai alkotások papírra vetésekor, mint ők, akik emlékeznek. Az nem vita tárgya, hogy vannak, akik szeretik József Attilát, és vannak, akik nem. De vajon a mai fiatalok, az érettségi előtt álló diákok hogyan vélekednek róla? Ő még mindig az a proletárköltő szemükben, aki a vasról és a kietlen táj szögletességéről ír csupán, vagy ma már más képet mutat szemükben? Az iskola épülete a következő óra kezdetét jelző csöngetéskor szinte teljesen kiürült, csak néhány 12. osztályos tanuló vonult be a középiskola könyvtárába, egy-egy József Attila-kötettel a hóna alatt, amit az elmaradt magyaróra miatt hoztak vissza. Körülállták az asztalt, ahol Székely Andreával, az iskola könyvtárosával ültünk, kezükbe fogtak egy bögre teát, majd elkezdtünk a sokarcú költőről beszélgetni. A véletlen úgy hozta, hogy éppen ugyanannyian voltak jelen a könyvtárszobában azok, akik kedvenc költőik közt tartják számon, mint azok, akik nem anynyira szívelik művészetét.
„Én egyszerűen nem tudom sajnálni. Tudom, hogy sok szörnyű dolog történt vele életében, de képtelen vagyok őt sajnálni.”
„Nem is kell, hogy sajnáld, és szerintem ő sem akarná” – ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el a fiatalok szájából pró és kontra.
Mikor megkérdeztem az ellentábortól, hogy miért nem szeretik, azt felelték, nagyon nyers nekik a stílusa és a versek beteg hangulata miatt egész egyszerűen nem tudnak vele mit kezdeni. Egy csillogó tekintetű fiú szerint viszont József Attila teljesen olyan, mint ő. Persze inkább lelkivilágát, nem pedig életútját tekintve, teszi hozzá. Már az általános iskola óta szereti olvasni a nagy költő verseit, és ő az egyetlen, akinek műveit akárhol és akármikor, bármilyen hangulatban elő tudja venni. Magától kezdett neki a Curriculum vitaének, ami nagyon izgatta, majd a költő kései költészetével kezdett el behatóbban foglalkozni. Kedvenc verse a Nagyon fáj.
Volt olyan diák, aki az elidegenedés, a magány és a bezártság költőjének tartja József Attilát, és ezért képtelen vele azonosulni, többen – ahogyan ők fogalmaztak – beteg anyaképe és nyomorult lelkivilága miatt idegenkednek költészetétől. De bízzunk benne, hogy egyszer majd az ő életükben is eljön az az idő, amikor kinyitva egy József Attila-kötetet saját érzéseik, bánataik, hangulataik visszhangzanak majd a sorokat olvasva. A gimnázium pedig remélhetőleg még ekkor is ilyen lelkesen fogja őrizni és ápolni névadójának költészetét.
*****
Névadó. Jelenleg Magyarországon harminckét pedagógiai és oktatási intézmény, közülük két művészeti, tizenhét általános, öt középiskola, két óvoda, öt kollégium és egy tudományegyetem viseli József Attila nevét.
József Attila : Hazám
1
Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,
nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,
a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor
munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.
2
Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!
S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.
Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!
3
A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.
S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.
Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.
4
Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.
Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.
Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.
5
A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.
Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.
Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják
a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.
6
Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.
Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.
Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.
Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.
7
S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad –
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
Totyogjon, aki buksi medve
láncon – nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok – szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!
Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót – nekem
add meg boldogabb énekem!
1937. május
