Tony Blair döntött

Senkit sem lepett meg a brit miniszterelnök bejelentése, hogy május 5-én tartják az Egyesült Királyságban az általános választásokat. Tony Blair, aki maga is jelen volt katolikus feleségével együtt a westminsteri székesegyházban tartott gyászszertartáson, nem akarta, hogy közvetlenül az egyházfő halála után kezdődjön meg a hivatalos választási hadjárat.

Kikezdték a közelmúlt brit politikai eseményei azt az éveken át megkövült véleményt, hogy a toryknak semmi esélyük sincs, ezt a választást a konzervatív ellenzék eleve menthetetlenül elvesztette, és a Munkáspárt uralma legalább 4-5 évre biztosítottnak tekinthető.
A Munkáspárt előző két választási győzelme két pilléren nyugodott: az Új Munkáspárt elnevezésen, ami lényegileg a piacgazdaság alapjain nyugvó szociáldemokráciát jelentett a korábbi meghatározhatatlan szindikalista–utópista–félmarxista keverék helyébe, és Tony Blair megnyerő személyiségén.
A miniszterelnök népszerűségét és szavahihetőségét teljesen aláásta az iraki háború, valamint az, hogy a kormány sok választási ígérete félig-meddig vagy sehogyan sem vált valóra. Vannak, akik szerint a miniszterelnök túlságosan lelkesedik az Európai Unióért, az európai alkotmányért és az euróért, sokan mások diktatórikus hajlamokat vélnek felfedezni Blair kormányzási módszerében.
A legújabb közvélemény-kutatások szerint Charles Kennedy, az ellenzéki Liberális Demokrata Párt vezetője messze megelőzte Blairt – és mellesleg a toryk első emberét, Michael Howardot is. Ez nem elegendő ahhoz, hogy a liberáldemokraták kormányképes párttá váljanak, hiszen még mindig huszonöt százalék alatt vannak.