Amin Magyarország sorsa múlhat

Új pénzügyminiszter kinevezése a választások előtt a pénzügyek kiszámíthatóságába vetett hitet gyengítő intézkedés. Közvetlen hatását mérsékelte, hogy éppen egy átmeneti regionális (cseh, lengyel, magyar) válság idején történt. A történtek kiemelik az euró bevezetésének fontosságát. Azok után, hogy a miniszterelnök saját kabinetfőnökét nevezte ki pénzügyminiszternek, aligha kérdéses, hogy lesz-e 2006-ban „választási költségvetés”. A magyar gazdaság szereplőinek vélekedését talán legtömörebben a portfolio.hu tőzsdeportál foglalta össze: „Tudva levő, hogy a nagyobbik kormánypárt népszerűségi mutatói a választók körében nem a legjobban állnak, vezető pozícióval a Fidesz bír. (…) A reformok többnyire kockázatosak és pénzbe kerülnek, melyet egy hátrányban levő kormányerő feltehetően kevésbé vállal. Egy MSZP-hez sokkal közelebb álló embernek a miniszteri posztra ültetésével (…) az MSZP sikere szempontjából fontos területek könnyebben kaphatnak forrást a jövő évi költségvetésből is. A fiskális politika lazasága tehát nőhet, a választási költségvetések szempontjából 2006 sem lesz majd kivétel.”
Az újabb választási költségvetés fenyegetése ismét hangsúlyozza, hogy Magyarország sorsa középtávon az eurózónához való mielőbbi csatlakozáson múlik – állapítja meg a Budapest Analyses elemzőközpont értékelése. A forint árfolyama ugyanis – amelytől tízmillió ember életszínvonala és vagyonának értéke függ – egyre inkább a választási érdekeknek alárendelt eszközzé válik.
Eszközzé, olyan politikusok kezében, akik az év első harmadában elköltötték az egész évre tervezett államháztartási hiány csaknem háromnegyedét. Eszközzé, politikai spekulánsok kezében, akik évek óta deklaráltan a forint gyengítésén fáradoznak: ennek érdekében csorbítják a jegybanki függetlenséget, továbbá leváltják az ellenőrzésre alkalmas Központi Statisztikai Hivatal és a bankfelügyelet korábbi vezetőit. A teljes évi előirányzat 72 százalékát kitevő négyhavi államháztartási hiány azt jelenti, hogy a költekezés szellemét, amelyet a 2002-es választások során engedett ki a palackból a szocialista–szabad demokrata kormány, máig sem sikerült megfékezni. Az így keletkező hiányt csakis eladósodással lehetett fedezni. Nem véletlen tehát, hogy a költségvetés első négy havi kiadásainak legjelentősebb tétele a kamatfizetés. Ezt nem is mulasztják el bemutatni a Pénzügyminisztérium illetékesei, mintegy a Magyar Nemzeti Bankot és annak magasan tartott kamatait okolva a bajért. Csakhogy indokolatlanul, hiszen az a hibás, aki az eladósodásért felelős (a jegybank már közvetve sem finanszíroz), a kamatokat pedig nem a jegybank, hanem a nagy hiány miatt aggódó piaci szereplők határozzák meg. Több mint évi négymilliárd euró a tét, amit egy 60 százalék körüli GDP-arányos adósságot felhalmozó ország csak a korábbinál drágábban kap meg a pénzek világpiacán.
Az eurózónához való csatlakozás három fő kritériuma alapján 2001-ben olyan jól állt az ország, hogy reális volt az eurózónához való 2007. január elsejei csatlakozás. (Megjegyezzük, hogy ekkoriban az éves költségvetési hiány összegszerűen is csak másfél-két milliárd euró volt.) Ennek eltolása előbb 2008-ra, azután 2010-re, majd tovább, méltán támaszthat komoly kételyeket a pénzügyi tervezés megbízhatósága iránt. Bár a megbízhatatlanság előidézésében a hozzá nem értés minden bizonnyal komoly szerepet játszik, nem zárható ki teljes bizonyossággal az, hogy a ma kormányon lévő erők számára a forint megtartása önmagában is jelentőséggel bír, amennyiben az politikai és gazdasági játszmáik egyik eszköze. Az utóbbi – tehát a gazdasági – aspektus gyanújának alátámasztására hadd emlékeztessünk a 2003. május eleji sáveltolást megelőző vehemens euróvásárlásra, aminek a kormányig terjedő szálait – sajtóértesülések szerint – a Nemzetbiztonsági Hivatal is vizsgálni kezdte. A vizsgálat eredménye azonban legjobb tudomásunk szerint mindmáig nem került nyilvánosságra.
Ma, amikor az Európai Unióba való belépés egyre inkább csupán politikai kritériumok teljesítéséhez kötött, tényleges gazdasági integrációs előnnyel csak az eurózónában való részvétel jár. Az eurózónába lépésünket viszont a jelenlegi magyar kormányzat választásokra orientált, populista gazdaság- és szociálpolitikájával de facto késlelteti. Ez a késleltetés megkérdőjelezi a jelenlegi kormánypártok szavahihetőségét, hiszen ők – a szocialisták és a szabad demokraták – éppen azt az ellenzéket vádolták az uniós tagság ellenzésével, amelynek kormányzási ideje alatt közelebb álltunk az eurózóna belépési kritériumainak teljesítéséhez, mint azóta bármikor.