Fenntartásokkal fogadta utódjának rendszerátalakítási javaslatait Medgyessy Péter exkormányfő. A szocialista képviselő szerint a Gyurcsány-kormánynak tavaly év végén kellett volna megtennie azokat a lépéseket, amelyektől az ország gazdaságában jelentős és kedvező változásokat remélhettünk volna. A politikus a Népszabadságnak adott interjújában kifejtette: úgy látja, hogy a kabinet mulasztott, és a valódi reformokat nem helyettesítheti a közelmúltban megindított száz lépés programja. Medgyessy szerint az államháztartási rendszer és az egészségügy reformjára legközelebb 2008-ban, a következő választási ciklus félidejében nyílik majd lehetőség, amikor az akkori kormány már nem a korábbi és nem is a soron következő választásokkal lesz elfoglalva.
A szocialista képviselő a már nyilvánosságra került elképzelésekről úgy vélte, hogy a kormány olyan döntésekre koncentrál, amelyeket még a 2006-os választások előtt képes véghezvinni. – A következő hetekben derül ki, hogy a programpontok voltaképp mit is takarnak, s általuk igazságosabbá válik-e az ország, növekszik-e a gazdaság teljesítőképessége – mondta a képviselő. Medgyessy rámutatott: nem lehet elhallgatni, hogy minden változtatás érdeksérelemmel jár, így a tervezett lépéseknek is lesznek vesztesei.
– Az MSZP-frakció és a pártelnökség támogatója, sőt kezdeményezője volt a száz lépés programjának, az már ízlés kérdése, hogy reformoknak nevezzük-e a javaslatokat, vagy egy igazságosabb Magyarország felé vezető út állomásainak tekintjük azokat – reagált Nyakó István a volt miniszterelnök szavaira. Az MSZP szóvivője szerint ha a választók bizalmát újra elnyeri a szociálliberális koalíció, akkor ezek a lépések jó alapot fognak teremteni az átfogó reformelképzelések megvalósításához.
Kétely az egészségügyi reform miatt.Medgyessy Péter kételkedik abban, hogy a Gyurcsány Ferenc által felvázolt, háromszintű egészségügyi ellátórendszert bevezetik a 2006-os választásokig. A volt miniszterelnök a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei szervezetének közgyűlésén szólt arról is, hogy szerinte legközelebb 2008-ban nyílik lehetőség az egészségügyi reform véghezvitelére. Ezt azzal indokolta, hogy a választási ciklusok félidejében jön el az idő, amikor a hatalmon lévő kormány energiáját már nem a korábbi, s még nem a következő választás köti le – olvasható a Weborvos nevű internetes oldal tudósításában.