Néma dráma

Siralomház. Ásító inas. Rőzsehordó asszony. Életképek a nyomorúságos magyar valóságból. Főleg ezeket a képeit népszerűsítették idehaza évtizedeken át a képzőművészeti albumok, a középületek folyosóira kiaggatott reprodukciók, a levelezőlapok. Csodálkozhatunk-e, ha újabb kori nyomorúságok elszenvedőiként untuk kissé a komor témákat sötét tónusú kompozíciókban megörökítő Munkácsy Mihályt? Amikor pedig a sosem remélt szabadság egyik – mellékes – adományaként a kilencvenes években egymás mellé került hazánkban a művész három világhírű Krisztus-képe, a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo, inkább csak a szenzációt ünnepeltük, nem pedig azt a káprázatos képességet, amellyel a festő ezerféle indulatot és drámát tudott hatásosan felszikráztatni méreteivel is lenyűgöző vásznain. Aztán a tulajdonlási kérdések kerültek a fő helyre a médiában, a (bulvár)lapok címoldalára: együtt maradhat-e e három festmény, vagy a kereskedőszellem és a hazai pénztelenség ismét szétválasztja azt, ami – Debrecenben a Déri Múzeumban megbizonyosodhattunk róla – oly erősen együvé tartozik? (Bezzeg Munkácsy kortársai, egy Renan, egy Joyce, ők a fantasztikus produkció mögött felfedezték és értékelték a rendkívüli tehetséget is! Ez az én Krisztusom, nyilatkozta a vallástörténész Renan, amikor az „ember alakban megjelenő Isten-képet” megpillantotta. James Joyce, a modern európai irodalom fenegyereke pedig, amikor Írországban szembekerült a három képpel, szinte megsemmisült a trilógia „csodálatos, mély, néma drámaisága” láttán.) Amidőn pedig csendesültek a viharok a Magyarországon közös kiállításon szereplő Krisztus-képek körül, megint hátrább szorult Munkácsy Mihály. Homály borította ismét annak az első – s talán mind a mai napig egyetlen – magyar származású képzőművésznek a munkásságát, akit a világhír a legmagasabb helyre, a zeneszerző és zongoraművész Liszt Ferenccel egy szintre emelt.
Most sem sokat foglalkoznak vele, pedig sosem látott gazdagságban van jelen az életműve hazánkban, a Magyar Nemzeti Galériában, a Munkácsy a nagyvilágban című időszaki kiállításon. Még azok is inkább fanyalognak, ahelyett hogy a nyilvánvaló érdemek mentén értékelnének, akik a külföldi gyűjteményekből kölcsönkapott képekkel teljessé tett oeuvre-rel foglalkoznak. Munkácsy „kiszínesedő palettája”, a tájban elhelyezett életképei, a plein airhez és az impresszionizmushoz közelítő művészi megoldásai sem bűvölik el mai magyar kritikusait. Főleg konzervativizmusát ragozzák, ha szólnak róla egyáltalán. Legyinthetnénk is akár e különös jelenség láttán, megesett ez a szegény kis asztalosinasból lett művésszel már máskor is – mondhatnánk. (Európa legjobban fizetett festőjét akkor csipkedték meg a hazai zsurnaliszták, amikor a tengerentúlon „az erény arisztokratáját és a szellem méltóságát” ünnepelték benne.) A művei valamiképpen mégis újra meg újra kiküzdötték maguknak az őket megillető helyet a hazai közgondolkodásban. Ha kellően nem ismerték, nem is ismerhették Munkácsy életművét honfitársai (festői hagyatékának viszonylagos teljességét idáig egyes-egyedül egy 1914-ben kiadott, fekete-fehér illusztrációkat tartalmazó album képviselte), akkor is. Ezúttal azonban „segédeszközt” is kapunk az életmű tüzetesebb megismeréséhez, nem is akármilyet. Káprázatos illusztrációs anyag kíséretében mutatja be az igazi Munkácsy Mihályt az a négynyelvű, angol, német, francia és természetesen magyar szöveggel kiteljesített album, a Szemimpex Kiadó pompás kiadványa, amely a nagyvilágban jelenleg számon tartott valamennyi Munkácsy-képet tartalmazza. Azokat is, amelyek nem jutottak el a budapesti tárlatra. A mindössze ötvenhat évet élt művész pályaképét Bakó Zsuzsanna tanulmánya tárja az olvasó elé, messze kerülve az idehaza a hasonló jellegű kiadványokban oly szívesen alkalmazott szakzsargont, de a sors és a lélek rettenetes mélységeit és káprázatos magaslatait megjárt embert kikezdő történeteket is. A szöveges oldalaknak is köszönhető, hogy tiszteletre méltó, nagyszabású kiadvány lett Munkácsy 2005-ös albumából. A fő érdem azonban nem az írásoké, hanem azé a 226 képé, amely a testes könyv nagyobb részét teszi ki, és a minden körülmény között magyarnak megmaradt Munkácsy Mihály hatalmas tehetségét tanúsítja. S nem is csak angol, német és francia nyelvterületen, hanem még idehaza is.
(Munkácsy. Szemimpex Kiadó, Budapest, 2005. Ármegjelölés nélkül)