Ügynöklisták Szlovákiában és Magyarországon

El kell veszítenie a társadalom bizalmát annak az embernek, aki együttműködött a titkosszolgálatokkal, – vélekedett Ján Langos, a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke a szerda délutáni Dilemmák vagy fenyegetések? címmel rendezett, a volt állambiztonsági szervek ügynöklistáiról szóló beszélgetésen, amelynek szervezője a budapesti Szlovák Intézet és a Visegrádi Klub volt. A rendezvény a nemrégiben nyilvánosságra került szlovák ügynöklistát, valamint a magyar ügynöktörvényt és a különböző internetes honlapokra felkerült magánlistákat övező problémákról és a közvélemény ez iránt mutatott érdeklődéséről kívánt vitát nyitni. A kétórás beszélgetést követően a résztvevők többsége arra a megállapításra juthatott, hogy a XX. század elnyomó rendszereinek besúgói és ügynökhálózatának felfedésében a szlovák állam rendkívül precíz és a társadalom számára értékes munkát végzett. A magyar ügynökvitát körülvevő hercehurcát azonban leginkább a rendezvény címében jelzett dilemmák uralják.
Mint ismeretes, Pozsonyban tavaly hozták létre a Nemzeti Emlékezet Intézetét, amelynek levéltárában hozzáférhetővé váltak a csehszlovák államrendőrség (StB) egykori ügynökeinek, bizalmasainak, besúgóinak, hivatalos állományban levő munkatársainak, a szocialista rendszer által megfigyelt személyek és szervezetek névjegyzéke, valamint az egykori jelentések és vizsgálati dossziék. A sértettek, a megfigyeltek és meghurcoltak egyéni kérelem alapján tanulmányozhatják a róluk készült jelentéseket. 2004 ősze óta a Szlovákián belüli elhárítással foglalkozó – előbb az egykori kassai, majd a besztercebányai, legutóbb pedig a pozsonyi kerület – névjegyzékeit tették közzé. Ezzel azonban még nem maradéktalanul teljes az ügynökök és megfigyeltek névsora, mert nyárig a Prágában nyilvántartottak névsorát is közzéteszik. Ezt követi a fasiszta szlovák állam biztonsági ügynökeinek listája, végül a zsidótörvények végrehajtóinak, a zsidóvagyonok árjásítását lebonyolító személyeknek a névsora.
A Nemzeti Emlékezet Intézetét a szlovák parlament egy 2002-es törvénye alapján hozták létre azzal a céllal, hogy a náci és kommunista rezsimek titkosszolgálatai által végrehajtott üldöztetések iratait a nyilvánosság elé tárják. Langos lapunknak arra a kérdésére, hogy a szlovák közvélemény mennyire követelte az egykori ügynökök listájának megismerését, az elnök azt felelte, hogy a szlovák államban népképviselet van, tehát a parlamentben meghozott törvény az emberek akaratát is képviseli. Szlovákiában egyébként nem készült külön ügynöktörvény, mert ezt teljes mértékben helyettesíti a nemzeti emlékezet hivataláról szóló jogszabály.
A magyarországi ügynökiratokkal kapcsolatban az ebben illetékes Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Gyarmati György és főigazgató-helyettese, Kónyáné Kutrucz Katalin adtak tájékoztatást, és megjegyezték, Magyarországon az állam jóvoltából központi ügynöklista még nem került a nyilvánosság elé, azt a levéltár vezetői nem is szorgalmazzák. Ennek legfőbb oka szerintük az, hogy az 1980-as évek végén a számos megsemmisített dosszié miatt nem létezik elegendő adat ahhoz, hogy egy ügynöknévsort gyorsan és hitelesen felállítsanak. Hazánkban az ügynökök beszervezése féléves beszervezési tervek alapján történt. A bökkenő éppen itt fordul elő, hiszen azok neve is bekerült a vizsgálati dossziékba, akik ellenálltak a felkérésnek, beszervezésük tehát nem sikerült. Mivel maguknak a beszervezéseknek gyakran nem is maradt nyomuk, az áldozatokról fennmaradtak az őket terhelő kartonok. A számukra elkészített munkadossziék üresen tátongtak. Kónyáné Kutrucz Katalin szerint a gyakorlatban nincsenek kialakult szabályok, amelyek alapján a levéltár kutakodhatna. Az iratok hiányossága miatt csak egy, a Political Capital vagy a Szakértő ’90 típusú magánlistákhoz hasonló gyűjteményt állíthatna össze a levéltár. Ebben azonban az a veszély rejlik, hogy a beszervezettek és a beszervezők neveit összemossák.
Egy hiteles lista elkészítéséhez évekre van szükség – jelentette ki Kónyáné Kutrucz Katalin, ám e kijelentése a nézők soraiból szimpátiát nem, csak egy Erre volt 15 év! felkiáltást váltott ki. A levéltár lényegében a pártállamot vádolja a pontatlan és logikailag követhetetlen dossziék és vizsgálati anyagok létrehozásával, amelyekkel ma már nem lehet kezdeni semmit.