A megsértett folyók viharos történetei

Folyóknak és folyamoknak szánja idei két legújabb számát is a Győrben megjelenő kulturális folyóirat, a Műhely. Az 5. szám hazai folyóinkat köszönti klasszikus és kortárs versekkel, esszékkel. A „hazai” szót tágan kell értelmeznünk, hiszen rögtön a lapszám beköszöntő írása egy Enea Silvio Piccolomini (a későbbi II. Pius pápa) tollából származó vers, A Dunához. „Hyster, a méltatlan költő bárkája hadd ússzon, / és add meg kegyesen, kellemes útja legyen. / Nem látod, roppant viharok prédája a bárka, / s megkezdett útját tán sose járja be majd. / Mert irigy, őrjítő szelek, és rossz, végzetes átkok/ óhajtják napomat megrövidíteni így…” – írja a költő-főpap, jelezve és megérezve szinte, hogy a Hyster, a mi későbbi Dunánk sorsa viharos lesz az elkövetkező évszázadokban is. Nagy Gáspár, Zalán Tibor, Kemsei István, Hárs Ernő és Lábass Endre mellett német és szláv szerzők is megszólítják a folyamot. A megsértett folyó című versében Takács Zsuzsa írja: „A téli Dunában, fönnakadva / a jeges partszegély rönkjei között / félkarú öngyilkos lebeg…”
A lap 6. száma világirodalmi kitekintés, melynek témája ugyanúgy a folyó, a folyam, mint az előző lapszámnak. Ezúttal hosszabb útra kelhetünk. Olvashatjuk a hindu Sankara himnuszát a „szent Gangeszhez”, Torquato Tasso versét a Póhoz, Luis de Góngora szonettjét „Segovia folyójához, a Manzanareshez”, Gustave Flaubert úti élménybeszámolóját a Nílus partjáról és Jorge Luis Borges verses tűnődését Hérakleitosz imaginárius folyójáról: „Folyik álomban, pincében és sivatagban. / Elragad: én vagyok ez a folyó. / Omlékony anyagból vagyok, titokzatos időből. / Talán bennem a forrás. / Talán a végzetes és délibábszerű / napok az én árnyékomból fakadnak…” A Nobel-díjas francia René Char a Sorgue folyót köszönti, míg a japán Tokutomi Roka Sónani feljegyzések című munkájában varázslatos tájra, a szent hegy, a Fudzsijama környékére kalauzolja az olvasót, ahol csónakos felvonulás köszönti a közeledő tavaszt. Az amerikai McMillin a XIX. századi prózaíró előd, Thoreau „transzcendentális folyóélményét” elemzi, megvilágítva azt a két, egymástól alapvetően eltérő szemléletmódot, ahogy a tradicionális kultúrájukat élő indiánok és a tájaikra lépő, erőszakos európai civilizátorok viszonyulnak hegyekhez, forrásokhoz, pusztaságokhoz és folyamokhoz – utóbbiak „tele ötlettel, ám csak szendergő értelemmel”.