A pap zsákja feneketlen… Önnek, aki ráadásul lelkipásztor is, mi jut eszébe erről a régi mondásról most, amikor az intézményfenntartó egyházak aggódnak, látva a finanszírozásuk körüli csatározásokat? A tavalyi évre vonatkozó pótlólagos kiegészítő normatívának előbb csak a töredékét kívánta megadni a kormány, s ma sem világos, mi a végeredmény. A 2006-os költségvetésitörvény-tervezet készítői az egyházi intézmények dolgozóit megfosztanák közalkalmazotti helyzetüktől. Ugyancsak ez a tervezet szállítaná le a felekezeti iskolák és szociális intézmények alapnormatíváját, szemben az önkormányzatiakkal.
– Egyház és pénz. Kétezer éves történet, hogy miként kezeli az anyagi ügyeket egy olyan közintézmény, mely rendeltetésénél fogva lelki közösség. Az evangéliumi normát nem sikerült mindig betartani. Innen is erednek az előítéletek, melyekre egy nem éppen egyházbarát kormány építhet, azt sugallva, „ezek már megint pénzt kérnek”. Miközben nem az egyház pénzéről, hanem a minden gyereknek, idősnek járó költségvetési hozzájárulásról van szó. A kérdést helyesen úgy lehet föltenni, diszkriminál-e a kormány, vagy betartja a szerződésekben is vállalt kötelezettségeit?
– Kizárt, hogy az egyházak számítják ki rosszul, mennyi jár közszolgálatukért?
– Valójában sohasem az egyházak számolnak. Van egy elfogadott számítási mód, ami része a Vatikánnal kötött nemzetközi szerződésnek, és amelyen a többi felekezettel kötött megállapodások is alapulnak. Ezeknek megfelelően történtek a szakminisztériumi számítások már 1998 óta. Az egyház-finanszírozási botrány tragikomikuma, hogy a Gyurcsány-kormány saját szaktárcáinak számításait tolja félre. Belső hatalmi szóval jelölnek ki összegeket, és ezt ultimátumszerűen közlik az érintett történelmi felekezetekkel, holott a törvények egyeztetési kötelezettséget írnak elő. Az utólagos normakiegészítés ügye erre a legkirívóbb példa. Hiszen a zárszámadási törvényben legalább három összeg szerepelt már kormányzati előterjesztésként, de még csak indokolni sem voltak hajlandók, hogyan jött ki az épp aktuális összeg.
– Akkor netán e mizéria minden részlete arról árulkodik, hogy kiürült az államkassza?
– Bár a kormány szerint dübörög a gazdaság, tisztán hallom az ön kérdését… De félretéve az iróniát, az, hogy üres a kassza, még nem magyaráz meg mindent. Igen sok fontos társadalmi csoport és intézmény csak rosszat várhat a 2006. évi költségvetéstől, ám vannak ügyek, melyekre az MSZP–SZDSZ-kormány úgy tesz, mint ha jelentős összegeket költene, szavazatvásárlási szándékkal. Választási költségvetéssel van tehát dolgunk, amely a társadalom nem kedvezményezett részei között egyfajta áldozatközösséget teremt, így például egyházi, állami és magániskolák között is.
– Csakhogy akkor nem szóltunk a diszkriminációról, mely állítólag külön is sújtja az egyházakat. Állításuk alátámasztására Göncz Kinga egy levélbeli elszólását is említik. Az esélyegyenlőségi miniszter azt írta a miniszterelnöknek: nemkívánatos az egyházi intézmények térnyerése. Ön szerint hogyan érintette a tárcavezető asszonyt, hogy lapunk leközölte levelét?
– Szerintem nem zavarta. Hiszen pártja, az SZDSZ 1996–97 óta nyíltan gyakorolja magát az egyházellenességben. Vezetői akkoriban ismerték föl, hogy már soha nem lesznek tömegpárt, fő kormányzó erő. Attól fogva megpróbálják a parlamenti küszöb feletti támogatottságukat úgy biztosítani, hogy rájátszanak a társadalom együttvéve is csak öt-hét százalékot kitevő kisebbségi csoportjainak érzelmeire. Az egyik ilyen csoport a harcos egyházelleneseké.
– De vajon melyik párt egyházpolitikai akarata érvényesül ebben a koalícióban?
– Nem a kormányalakítástól, hanem 2001 decemberétől kell indítani a történetet. Azon az adventen az ország valamennyi lelkipásztora egy eléggé édeskés hangvételű levelet kapott Medgyessy Pétertől. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje fölajánlotta együttműködését a szeretet és a rászorultak iránti közös érzékenység jegyében. Medgyessy később is igyekezett elkerülni a nyílt konfliktusokat a hívő társadalommal. Gyurcsány Ferenccel más a helyzet. Erről árulkodott az is, hogy egy éve „bevállalta” – gondolom, az SZDSZ támogatóinak nagy tetszésére –, hogy majd ő megbeszéli a magyar katolikus püspökök „nagyfőnökével” a Vatikánban, hogyan viselje ezután magát a hazai klérus. Gyomorfordító volt, mikor Rómából azt „kommunikálta” Magyarországra, hogy ő egyenrangú partnerként egyezkedhetett a szentatyával és bíboros államtitkárával a magyar püspökökről. Holott a pápa utolsó mondata az volt a találkozón, hogy a Szentszék elvárja a vatikáni megállapodás betartását. De hát éppen ez a gyurcsányi módszer: Fütyül a valóságos történésekre. Azt gondolja, hogy a szöveg, ha elég sok csatorna közvetíti, eltakarhatja a tényeket. Ez az egyházellenesség végső soron bizalmatlanságot kelt, a társadalom további atomizálását célozza.
– Azt botorság volna feltételezni, hogy Gyurcsányék rendezik az ez évi idevágó elmaradásaikat?
– Árulkodó körülmény, hogy az egyházak közszolgálati intézményeivel szemben nemcsak ebben az évben, hanem az évek folyamán is felhalmoztak tartozásokat. Ami az idei eseteket illeti, a jelek arra mutatnak, hogy az egyház alapműködéséhez szükséges, szerződés szerinti járandóságok utolsó negyedévi részét – az úgynevezett maradványképzési kötelezettségre hivatkozva – átviszik jövő évre. Veszélyben vannak az egyházi közgyűjtemények működési támogatásai és a hittantanítás után járó óradíjak. Ugyanez a helyzet a kistelepülési lelkészek jövedelempótló támogatásával. Azt már elismerte az egyházügyi államtitkár, hogy a szerződésbe nem foglalt mértékű műemléki támogatások jó része sohasem fog megérkezni. Ezzel folyamatban lévő templomrenoválások maradnak majd félbe.
– Hogy áll az elkobzott egyházi ingatlanok tulajdonrendezése?
– Áll. Ennek a kárpótlásnak a folyósítását időarányosan ütemezve, 2011-ig vállalta az állam. De jogszabály sem született az aktuális törlesztőrészletről. Pedig ennek nagyobb része azokat az önkormányzatokat illetné, amelyek kötelesek természetben visszaszolgáltatni a vagyont.
– Akárhogy is, szépülnek a vallásos élet színhelyei, új épületek is emelkedtek. Ez sem jó hivatkozási alap arra, hogy az egyházi vezetők „kapzsik”?
– Aki ennek bedől, elfelejti, hogy az egyház, ha támogatást kap, ahhoz a hívek adományaiból, még ha azok szegények is, rendszerint hozzátesz kétszer annyit. A másik, ami homályban szokott maradni: a pénzeket az egyház nem könyöradományként kapja, hanem mert – például egy lelkész jelenlétén át – leszakadó vidékek kistelepülésein is fenntart egy kulturális minőséget, civilizációs végpontot.
– Annyi bizonyos, haszonelvű gondolkodással megmagyarázhatatlan, mikor egy hívő közösség abban lát fantáziát, hogy nonprofit módon idősotthont létesítsen…
– Éppen erről beszélünk a legkevesebbet. Van-e nagyobb értéke egy országnak, mint ha szakmai tudással is felruházott emberek a szeretet attitűdjével szolgálni akarnak másoknak, azzal a meggyőződéssel, hogy erre maga Isten hívta el őket? Ki lehet-e fejezni anyagilag azt a többletet, amit egy ilyen egyházi intézmény kínálhat az életük alkonyán ellátásra szorulóknak?
– Az egyházaknak ezek szerint tehertétel a jelenlegi kormány. De nem jelenthet-e másfajta tehertételt a keresztény felekezetekre, amikor konzervatív politikai erő van hatalmon? Hisz az utóbbiak akár azt is mondhatják, mi kiállunk mellettetek, de cserébe elvárunk direkt politikai támogatást.
– Ilyen elvárások – urambocsá! – politikusok fejében megszülethetnek. De ahogyan az Antall-, úgy az Orbán-kormány sem rövid távú politikai számításból, hanem nemzetstratégiai szempontból mutatott más kormányoknál mélyebb megértést a hívők világa iránt. Az Orbán-kormány ahhoz igyekezett hozzásegíteni az egyházakat, hogy a legsajátosabb feladataikat tudják végezni. Hirdessék az evangéliumot és szolgáljanak a szegényeknek. Mindez a közösségek megerősödését fogja hozni, ez pedig a polgári magyar nemzetstratégia egyik fő célja. Mi azt szeretnénk, ha erős közösségek lennének Magyarországon és a Kárpát-medencében, mert csak ilyenek képesek megvédeni a nemzet építőelemeit a negatív külső hatásoktól, és képesek az emberek belső szabadságának jegyében a hatalom kontrolljaként fellépni.
– Orbán Viktor elkötelezte magát a keresztény értékek mellett. De lehet-e feltételezni, hogy nála a szó szoros értelmében vett hit is motiválja-e a keresztény attitűdöt?
– Mások keresztyénségének a megítélésében nagyon visszafogottnak kell lennünk. Az Úristen az, aki megítélheti a szíveket. Valamit azonban mi is láthatunk: a „gyümölcsöket”. Az a közösségépítést szorgalmazó kormánystratégia, ami az Orbán-kormányt jellemezte, magáért beszél. Nem hiszem, hogy ilyen felemelő és bensőséges millenniumi ünnepségeknek lehettünk volna tanúi országszerte, ha a végrehajtó hatalom élén állók többsége nem tekintette volna magáénak az olyan fogalmakat, mint keresztény és magyar. Az emberek is megéreztek ezt, rezonáltak is rá. Szerintem ez is oka volt annak, hogy 2001-ben 7,3 millióan vallották magukat a népszámláláskor történelmi kereszténynek.
– Mikor, hogyan történt Orbán Viktor világképében ez a változás? Ön régóta közelről ismeri, talán szolgálhat felvilágosítással.
– Én inkább a Fidesz-generáció útjáról beszélnék. Amikor a „legkérlelhetetlenebbnek” látszó antikommunista erő, az SZDSZ összeállt a múlt rendszer képviselőivel, hiszen 1994-ben belépett a Horn-kormányba, a Fidesz az MDF-fel, a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal maradt a rendszerváltó oldalon. A kérdés az volt: hol van az a szellemi, lelki erő, történelmi hagyomány, építő gondolat, s a hozzá tartozó közösség, melyre az új Magyarországot építeni lehet? Hol van az a szövetségi rendszer, amely képes 1993–1994-ben is valami másnak az ígéretét hordozni, mint a rendszerváltozás előtti szocialista idők folytatása? A racionális elemzés eltalált a kereszténységhez, melynek intézményei, az egyházak egyedül voltak képesek lelkileg és jogilag megőrizni saját maguk folyamatosságát negyven év kommunizmusa alatt is. Joggal lehet hát remélni, hogy ma is, az áruk fogyasztására épülő világban segíthetnek az embereknek visszatalálni az élet mély kérdéseihez, az új-régi közösséghez.
– Ez az a közösségi tőke, amelyről már beszéltünk?
– Úgy van. E felismerésre építve úgy 1993-tól folyamatos eszmecsere, személyes kapcsolat volt a keresztény, magyar világgal. Ezt természetesen segítették azok is, akik a Fideszen belül, vagy mint én, a párt holdudvarában mindig is hívő emberként voltak jelen. Azoknak viszont, akiknek nem adatott meg, hogy szüleiken keresztül mintegy belenőjenek a hitbe, egy ilyen racionális-politikai felismerést követően személyesen is át kellett gondolniuk a történteket. Sok fideszes ekkoriban alapított családot. Ha az ember apa lesz, megkérdezi, milyen értékeket szeretnék adni gyermekeimnek. Ezen túl persze minden ember saját utat jár be, amíg egyszer kimondja: én szeretnék a keresztény közösségnek, az egyháznak tagja lenni. Ha gyermekkorában megkeresztelték, mint például Orbán Viktort, akkor erre lehet építeni, de ha ez nem történt meg, akkor sem indul nulláról senki, mert Isten már azelőtt is szerette, mielőtt erre maga is ráébredt.
– Ha ez így van, miért kell az egyházakra, vagy a kereszténydemokrata partnerekre hagyni a radikális kiállást olyasfajta kérdésekben, mint a magzati élet védelme?
– Amerikában olyan társadalom van, ahol abortuszellenességgel kormányzati többséget lehetett szerezni. Bush azért nyerte meg olyan fölényesen a legutóbbi választásokat, mert vállalta a „pro life”, az életpárti álláspontot. Magyarország sajnos nem ilyen ország. Hogy fokról fokra életpártivá váljunk, ahhoz meg kell változnunk. Ehhez nevelésre van szükség, s mindenekelőtt értékeink vonzó, derűs, hiteles képviseletére szavakkal és tettekkel. Az erős egyházi intézményrendszer, s minden igazi közösség keretet nyújthat ezeknek a tetteknek. Mindezt viszont csak egy olyan higgadt, nagy gyűjtőpárt tudja intézkedéseivel elősegíteni, amely képes a kormányzati hatalom átvételére és megtartására.
Szdsz-es hangulatkeltés. A vatikáni megállapodás megtámadása miatt katolikusellenes az SZDSZ egyház-finanszírozási javaslatcsomagja, amelynek alapját fölmelegített valótlanságok képezik – értékelte Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a kisebbik kormánypárt hét végi tájékoztatóját. Ezek lényege a párthonlapon egy időben megjelent levélpublicisztika címében található: „Tartsd el a papjaid, kedves hívő!” A levél csak a katolikus és a református híveket szólítja meg. A püspök ebben kimondottan keresztényellenességet lát, hisz más vallási közösségeket nem szólítanak meg, holott azok is a keresztény egyházakhoz hasonló megállapodás alapján kapnak a költségvetésből. Veres szerint az, hogy az SZDSZ ma nem kerülne be a parlamentbe, megmagyarázza, miért használja cinkelt kártyaként az egyházak elleni hangulatkeltést. Utóbbiak sokszor cáfolták már, hogy szociális intézményeik másfélszer annyi támogatást kapnának, mint az önkormányzatiak. A helyi- és gépjárműadó-mentesség – mutatott rá a püspök – nemcsak az egyházakat, hanem például a költségvetési és a társadalmi szervezeteket, de még a pártokat is megilleti. – Az egyházi személyek után az MKPK egy összegben fizet járulékokat – tett helyre Veres püspök egy másik valótlanságot, azt is leszögezve: papjaik munkáját a hívek fizetik, ezért csúsztatás azt sürgetni, hogy a hitéletet többé ne az állam finanszírozza. Jegyzet az 7. oldalon
