Harmadik éve a Ciudad Real a végzete az amúgy daliás és majdnem mindenkivel szemben favorit Veszprémnek. Amióta ugyanis bevezették a Bajnokok Ligájában a 32-es főtáblát, a magyar sztárgárda addig száguld, míg bele nem ütközik a kasztíliai ellenfélbe – és a „karambolban” mindig maradandó károsodásokat szenved. Az akkor még Fotex névre hallgató csapat a 2003/2004-es és a 2004/2005-ös kiírásban is százszázalékosan, elsőként zárta a csoportkört (tavaly a német Lemgót is oda-vissza verte), sikerrel vívta meg a nyolcaddöntőt (két éve e fázisban a Barcelona volt az áldozata), aztán következett a negyeddöntő, mindkétszer a Ciudad Real ellenében, az eredmény pedig kettős vereség és kiesés. Az idén már a csoportban összekerült a két vetélytárs, és az október közepén, hazai pályán elért 31-29-es győzelem megtörni látszott az átkot. Ezért a vasárnapi 34-23-as veréssel nem csupán az eddigi makulátlan idei mérleg, a csoportelsőség és a nyolcaddöntőre ebből fakadó kedvezmény veszett el, hanem talán egy illúzió is. Bár Hajnal Csaba ügyvezető elnök – borús hangulata és metsző kritikája mellett – tegnapi beszélgetésünkkor ezt tagadta:
– Megrázkódtatás volt számunkra a mérkőzés, mert ennél stabilabbnak hittük a csapatunkat. Ezért biztosak voltunk benne, hogy nagy meccset vívunk, de éppen a kulcsembereink, az átlövőink mondtak csődöt. Így óriási hátrányba kerültünk, mert a kieséses szakaszban minket sorsolnak egy kiemelt ellenfélhez, ráadásul itthon kezdünk és idegenbe kell mennünk a visszavágóra. Érthető, ha a spanyol és a német együtteseket szeretnénk elkerülni, pedig akad belőlük elég. Azt viszont nem fogadom el, hogy ezzel a vereséggel semmissé tettük a 31-29-es győzelmünket, mert most olyan rosszul játszottunk, ahogyan még egyszer nem lehet. Illetve lehet, de akkor kiesünk.
Egyelőre bízzunk mégis abban, hogy nem lehet. Reményeinket nemcsak a veszprémiek korábbi produkciója, hanem a valószínűség-számítás is táplálhatja, hiszen Perez Carlosszal egy évben egyszer fordul elő, hogy fontos tétmérkőzésen mindössze egy gólra képes, és ez vasárnap már megtörtént. Pedig odaát nem is védett a sérült Sterbik Árpád, igaz, Hombrados sem akárki: a világbajnok spanyol válogatott kapusa.
Ha már belementünk az analízisbe, az is megállapítható, hogy a mai sorsoláson 5:8 az esélye annak, hogy az MKB Veszprém és a másik magyar BL-résztvevő, a Pick-Szeged spanyol vagy német riválist kapjon. A másodikokhoz ugyanis az elsőket rendelik hozzá, és utóbbiak között található a Barcelona, a Ciudad Real, a Portland San Antonio, a Kiel, a Flensburg, valamint a francia Montpellier, a szlovén Celje és a dán Arhus. Kegyetlen kínálat, bár mivel az azonos csoportbelieket nem párosíthatják össze, a veszprémiek legalább biztosan elkerülik a Ciudad Realt, a szegediek pedig a Barcelonát. Hogy ettől még a fordított leosztás nem kizárt? Azért mindennek van határa. Legalábbis kellene hogy legyen.
Az EHF-kupában még sivárabb a kép. Itt már nem is kell tartani a jövendő ellenfelektől, mert mindkét magyar alakulat kiesett. Legutóbb 2001 őszén nyolcaddöntőztek nélkülünk, akkor a Szegednek a 32 között a spanyol BM Galdar parancsolt megálljt. Most annyiban kellemetlenebb a helyzet, hogy két képviselőnk is elbukott, ráadásul török és svájci akadályon. Történt ez azért, mert egyikük sem élt a hazai pálya előnyével: a Dunaferr csupán háromgólos előnyt szerzett a Besiktas ellenében, de Isztambulban hattal kikapott – a tősgyökeres törökökből álló továbbjutó „menő” légiósa az itthon már leírt Bécsi János –, a Tatabánya pedig eleve lemondott pályaválasztói jogáról.
Pedig a sportra éppúgy igaz, mint a hadviselésre: fegyver nélkül nem érdemes elindulni a csatába. Akkor már olcsóbb és biztosabb szépen otthon maradni.
origo.hu
Akár öt év börtönt is kaphat Magyar Péter, ha beigazolódik a bennfentes kereskedés gyanúja
