Odessza vonzó, sajátos hangulatú város, a Fekete-tenger egyik gyöngyszeme. A kilencvenes évek gazdasági mélyrepülése után a magára találó Ukrajna egyik potenciális turisztikai központja, tartalékok azonban még bőven vannak e téren. Mit tesznek annak érdekében, hogy több látogatót vonzzanak?
– Büszkén mondhatom, hogy az idei szezonban már másfélszer annyi turista látogatott el hozzánk, mint az előzőben. Főként a posztszovjet térség államaiból, de szélesítve e kört nagyobb számban jelentek meg a lengyelek. Nem utolsósorban azért, mert érezhetően javul az infrastruktúra, a hotelek színvonala. Jónak számítanak, a középrétegek pénztárcájának megfelelnek az áraink is, hiszen két-háromszáz dollárból már akár húsz napig is lehet nálunk üdülni. Azonban nemcsak a tengert tudjuk ajánlani, ütemesen fejlődik a falusi turizmus is.
– S milyenek a kapcsolataik Magyarországgal?
– Bőven van mit tennünk ezen a téren, s ezért is jöttünk el most Budapestre, hiszen az első komoly lépések egyikeként jobban meg kell ismernünk egymást. Jó alapot jelent az együttműködésre, hogy mentalitásunkban sok a közös. Egy felmérés szerint Ukrajnában nálunk a legnagyobb az európai integráció támogatása, szomszédos terület Kárpátalja, összekötő kapocs a Duna, és már repülőjárat is van Odessza és Budapest között, közös pontokat bőven lehet találni a gazdaságban is. Emlékszem, milyen népszerű volt nálunk régen a magyar kukorica, de általában is több lehetőség nyílna a mezőgazdaságban. Odessza környéke is jó búzatermő vidék, s itt terem az ukrajnai szőlők negyven százaléka. Nekünk szükségünk van a modern technológiára, és Magyarország jó belépő lehet az uniós piacra is. Cserébe nálunk az európai piacnál jóval nagyobb nyereséggel lehet dolgozni. Nem kell tehát félni Ukrajnától. Kitérőkkel, de Európa felé igyekszünk, s aki előbb megjelenik nálunk, többet nyer.
– Említette az ukrán fejlődés cikcakkjait. Az önök országa egy éve a figyelem középpontjában áll, s immár azt is többen tudják, akár nálunk is, hogy a déli és keleti régiók másképp szavaztak, mint Kijev vagy Nyugat-Ukrajna. Odesszában például egyértelműen Viktor Janukovics győzött. Nem jelentett ez problémát a későbbiekben?
– Egyáltalán nem. Én februárban lettem kormányzó, és rögtön világossá tettem, hogy itt nem lesznek utcai barikádok. Úgy vélem, mindenki arra szavaz, akire akar, de a választások nem oszthatják meg végletesen a társadalmat. Számomra legfontosabb a stabilitás, ezért ellene vagyok a reprivatizációnak is. Nagyon jól tudom, hogy idáig nálunk az eredeti tőkefelhalmozás zajlott, tombolt a vadkapitalizmus. Elsődleges szempontnak ugyanis ma azt tartom, hogy ezek a cégek munkahelyeket teremtsenek, normálisan fizessenek bért, és rendesen adózzanak. Ha ez így van, engem nem érdekel, hány milliárdja van a tulajdonosnak. Véget kell vetni a populista politizálásnak is, annyit kell ígérni, ami reális. Az elvem, hogy segítek, ahol tudok, s nem zavarok, ahol a dolgokhoz hozzátenni nem áll módomban.
– Odessza a kikötő és a törvénytelen „fekete lyuknak” számító kalózállam, a Dnyeszteren túli terület közelsége miatt is a korrupció, a csempészés melegágyának számít. Hogyan képes megbirkózni e kihívással?
– A vámbevételeket például napi egyről hárommillió dollárra emeltük a korrupció visszaszorításával, a tiraszpoli határ monitorizálásáról pedig az Európai Unió bevonásával a közelmúltban írtunk alá többoldalú szerződést. A valódi megoldást azonban csak Tiraszpol státusának világos rendezése jelentheti.
– Ukrajna szinte kizárólag orosz ajkú déli és keleti régióival kapcsolatosan fel-felmerül a nyelvkérdés. Egyrészt érthető, hogy egy fiatal állam nehezen tehet olyan gesztusokat, amelyek gyengítenék amúgy is inkább erősítésre szoruló identitását, másrészt a helyzet álságos, és a jelen esetben többségben lévő kisebbségi nyelv hivatalos visszaszorítása ellentmond az európai normáknak…
– Nézze, én 11 évig voltam a szocialisták soraiban parlamenti képviselő, s mivel nem beszélek ukránul, mindig oroszul szólaltam fel. Ezt senki nem akadályozta meg. Úgy gondolom tehát, hogy nagyrészt kreált, a politika által felfújt problémáról van szó. S hogy tehetne-e az állam e téren valamiféle gesztust? A parlamentben régóta ott fekszik egy előterjesztés, miszerint helyi, megyei, városi szinten dönthessenek arról, hogy az orosz nyelvet hivatalos ügyek intézésekor is lehessen használni. Elfektették, pedig Ukrajna aláírta a kisebbségi nyelvek chartáját. Abban tehát egyetértek önnel, hogy az ott leírtakat be kell tartani. De hogy a kérdés ennél összetettebb, arra mondok egy példát. Én moldován származású vagyok, s a szülőhelyemen így is tanultunk. Tíz éve azonban maguk a szülők kérték, hogy az iskola az ukrán nyelvű oktatásra térjen át, s a moldovai, illetve az orosz nyelv és irodalom csupán egy tantárgy legyen. Megértették ugyanis, hogy ez már egy másik állam, és gyerekeik előmenetele rosszabb lesz, ha nem ukránul tanulnak. A kérdés tehát túlpolitizált, hiszen például a tévécsatornák többsége orosz nyelvű, vannak nemzetiségi iskolák, moldávból például tizennyolc. De vegyük azt, hogy én, a kormányzó moldován vagyok, három helyettesem orosz, ukrán, illetve gagauz, Odeszsza polgármestere pedig zsidó. Ez is azt bizonyítja, hogy kisebbségi kérdés nálunk nincs.
– Igaza van, akadnak ennél jelenleg nagyobb problémák is. A kormányváltás óta sem nagyon csituló belpolitikai válság, a közelgő választások fékezik a reformokat. Ehhez járul, hogy sokan csalódtak a reményeikben. Miként látja a helyzetet?
– Először is az ország az elmúlt egy évben egyértelműen demokratikusabbá vált, nagyobb lett a szabadság. S ez az alap ahhoz, hogy továbbléphessünk. Nem kell elkeseredni, hiszen nézzük, milyen utat tett meg Ukrajna az elmúlt két évtizedben. A gorbacsovi reformok öszszeomlottak, megszületett viszont a független állam. A reformok, ha lassan is, de haladnak. Csodák azonban nincsenek, nem a mesékben élünk. Nem kell és nem lehet többet ígérni és várni annál, amit megengednek a lehetőségeink. Nem a politikusoktól kell várni a csodát, hanem azért meg kell dolgozni. Amerika szimbóluma a cowboy, és sokan elfelejtik, hogy ez tehenészfiút jelent. Nálunk ma senki nem akar kovács, traktoros vagy fejőnő lenni, hanem üzletember, fotómodell. Az ukrán előrelépés záloga tehát véleményem szerint a munkában rejlik, s ezt tudomásul kellene végre venni. Ilyen irányba tett lépés egyébként a pragmatikus Jurij Jehanurov kinevezése kormányfővé.
– Ha a nagy változások kezdetétől, a peresztrojkától megtett utat nézzük, hol tart ma Ukrajna?
– Legfeljebb valahol a közepén járunk, s rengeteget kell még dolgozni ahhoz, hogy gyorsabban haladjunk. Az utóbbi hét hónap például inkább helyben járás volt, s most kezdtük el csupán megmászni a hegyet. Sok tekintetben változott az emberek gondolkodása, de még nem eléggé. Most nálunk mindenki Európáról beszél, azt azonban elfelejtik, hogy ott többet kell dolgozni, kevesebb a könnyen szerzett pénz, kisebb a korrupció.
A donor régió. Az ország legnagyobb kiterjedésű közigazgatási egységeként Odessza megye – köszönhetően a nyolc tengeri kikötőnek, a hajójavító üzemeknek, a nehéz- és feldolgozóiparnak, az olajfinomítónak, valamint a régió fejlett mezőgazdaságának a hat befizető térség egyike Ukrajnában. Odessza környékén mintegy 130 nemzetiség él, a moldovánoktól a gagauzokon át a bolgárokig, a nagyvárosok szinte kizárólag orosz ajkúak.
origo.hu
Így lesznek nyitva a boltok a hosszú hétvégén
