Űr

Charles B. Agyagos magyar származású emberiségkutató, az intelligencia teljes hiábavalóságát és káros mivoltát bebizonyító tétel kidolgozója európai előadókörútja keretében tegnap délelőtt Budapesten, az Akadémia dísztermében tartott beszámolót a kozmoszban tett látogatásáról. A magyar sajtót érthetetlen módon egyáltalán nem érdekelte a professzor mondandója, de szerencsére az FB Press tudósítója jelen volt, így önök nem maradnak le semmiről.
A bátor tudós huszonhat hónapot töltött a világűrben, s ötletszerűen kereste fel azokat az életet hordozó égitesteket, amelyekről korábban alig tudtunk valamit. Az egyik ámulatból a másikba eső hallgatóságnak elmagyarázta, hogy a nagy felfedezéseket mindig a véletlen szüli, így aztán ő se készített útitervet. Fellövése után első útja az 1400 fényévnyire lévő Aquilea csillagra vezetett, ahol mindjárt egy olyan háború közepébe cseppent, amelyről senki nem tudta, mikor kezdődött, mindenesetre az utolsó tíz nemzedék már beleszületett. A hatvan centiméter magas, fejlett intelligenciájú, kalapácsfejű lények csápjaik színe alapján módszeresen irtják egymást. A háborúskodás kiváltó okára már senki nem emlékszik.
Jelenleg a zöld csáppal rendelkezők kerekedtek felül, miután úgy leradírozták a fekete csáposokat, hogy hírmondó se maradt belőlük, pedig korábban éppen a zöldek álltak vesztésre, ugyanis a kegyetlen sötétkék csáposak az életüket tették fel arra, hogy a zöldekből csillagport darálnak. A tudomány azonban közbeszólt, a maroknyi piros csápos nemzetség váratlanul olyan berendezéssel rukkolt elő, amely nagyfrekvenciás ionforrás segítségével, puszta rágondolás útján metángázzá alakítja át az ellenfelet. Érthető, ha a fennmaradásukért küzdő zöldek összeálltak a pirosakkal, és közösen gyilkolták a sötétkékeket, utána a barnákat, végül a sárgákat is, és amikor már fogytán volt az ellenfél, s mindent elborított a metángáz, a szövetségesek váratlanul egymásnak estek. Talán ki is halt volna az élet az Aquileán, ha ki nem fejlődik egy olyan mutáció, amely változtatni tudja a csápok színét.
Az esztelen öldökléstől megcsömörlött professzor ezután az Ursa Maior (Nagy Medve) felé vette az irányt, de se az Aliothon, se a Merakon nem tudott leszállni, ugyanis mindkét helyen elkeseredett harcok dúltak, még az űrhajóját is megpróbálták megsemmisíteni egy plutónium-sugárnyalábbal, így aztán továbbrepült, s a Capricornus kettős csillagot kereste fel, ahol szintén javában állt a bál. Az ott folyó háborút az jellemezte, hogy senki nem akart lőni a másikra, ugyanis a harcban álló feleket olyan csodaszerrel látták el a tudósok, hogy halálos találat esetén az áldozat azonnal három egészségesre osztódik, így aztán mindenki óvakodott attól, hogy bántsa a másikat, sőt a fegyvereket is megsemmisítették, nehogy valaki meggondolatlanul szaporítsa az ellenséget. Most arra várnak, hogy a másik természetes úton haljon ki. Charles B. Agyagos egyetlen épségben lévő épületet se látott, romhalmaz borítja a kettős csillag legnagyobb részét, s az egyébként magas intelligenciával rendelkező lények földbe ásott gödrökben élnek, közben keservesen éheznek, mert az élelmiszer ritka kincs arrafelé. Az állatvilágot már régen kiirtották, az utolsó lepkét is felfalták, így ma már növényi olajjal dúsított szilikátpogácsán kénytelenek élni.
A professzor következő úti célja a Corona Borealis volt, de közben kíváncsiságból leszállt a Vulpecula planetáris köd egyik óriásbolygójára, ahol gyilkos háború dúlt ugyan, de azt szemmel nem is látható nanorobotok vívták. Az őket kifejlesztő pálcikalényekből már hírmondó sem volt életben. De aztán a Corona Borealis is roppant csalódást okozott a professzornak, ugyanis az ottani, magasan fejlett intelligencia is megsemmisült. Az egymás ellen vívott sokadik háborújukban megtanulták átprogramozni egymás génállományát. Charles B. Agyagos már csak háromfejű, lábatlan torzszülötteket és hihetetlen formagazdagságú állatvilágot talált ott.
„Bevallom, amikor elindultam hazafelé, hangosan átkozódtam, szidtam az egész félresikerült teremtést, üvöltve püföltem a műszerfalat, mire sűrű meteorraj zúdult az űrhajóra. Gondolják, hogy véletlenül?” – tette fel a kérdést előadása végén Agyagos professzor.