Bármit is gondoltak előzetesen az ilyen irányú üzenetekre fogékonyak, Havel tegnapi látogatásán viharos gyorsasággal kiderült: szó sincs ilyen vagy olyan irányú megbélyegzésről, a „bársonyos forradalom” élő szimbóluma egész egyszerűen nem avatkozik be a magyarországi belpolitikába. Pedig a hazai baloldali sajtó színe-java effajta elvárásokkal érkezett a Magyar Helsinki Bizottság szervezte Az emberi jogok a demokráciamozgalomban húsz évvel ezelőtt című konferenciára. Mi tagadás, a megfáradt Göncz Árpád, az elegánsan unalmas Kőszeg Ferenc és a számos ismeretlen emberi jogi aktivista, különböző bizottsági elnök, magányos és szervezett harcos összességében sem tűnt olyan vonzó vendégnek, mint a cseh exelnök.
Václav Haveltől először a pulpituson kérdezte meg tapintatosan, de félreérthetetlenül a moderátor, mit is gondol a populizmusról. Nem válaszolt, illetve elütötte a kérdést valamilyen általánossággal. Amikor a konferencia helyszínén, az Arany János utcai Goldberger-ház első emeletén tartott sajtótájékoztatóra összezsúfolódó újságírók, operatőrök, fotósok gyűrűjében újra feltűnt jól ismert alakja, borítékolható volt, hogy a kérdést más formában, de hasonló szándékkal ismét megkapja. Hogyisne, majd a prágai sörről meg Hrabalról cserélünk eszmét, amikor valamifajta fogást lehet találni a polgári oldalon… Mintha egyetlen kérdés létezne tehát, amelyért oly sokan tiszteletüket tették. A Cseh Köztársaság volt elnöke az utóbbi napokban nyilvánvalóan ezért értékelődött fel oly viharos gyorsasággal a magyarországi posztkommunista-balliberális sajtó számára.
Havelről gyorsan kiderült, ami már az előzetes beszélgetésen is nyilvánvaló volt: egyetlen szót sem fog a száján kiejteni a magyar belpolitikai viszonyokról. A vezető magyar politikai napilap újságírója – biztos, ami biztos – azért még egyszer nekiszegezte a kérdést. Hogy is állunk a szóban forgó tanulmánnyal, mi lesz, ha Kelet-Közép-Európában előretörnek a populisták? – valami ilyesmit kérdezett.
Hiába az igyekezet. Havel mindenekelőtt leszögezte, hogy nem is tanulmányról, valójában egy beszédéről van szó, amelyet valaki leírt, majd közölt. Egyértelmű, hogy még utalni sem kíván az abban foglaltakra. Érdekes viszont, amit a saját megítélésével kapcsolatban hangoztatott:
– Akkor lennék a legboldogabb, ha semmilyen „dobozba”, irányzatba nem gyömöszölnének bele.
De mégis, mi a helyzet ezekkel a kelet-közép-európai populistákkal? – érkezik a másik, feltehetően teljes mértékben független, előre nem egyeztetett, spontán kérdés. Havel gyakorlatilag megismételte a választ, és leszögezte: a populizmussal az a legnagyobb baj, hogy rövid távon sokat ígér az embereknek, pedig a jó politikusnak hosszabb távon hasznos ügyek mellé kell szegődnie. Miután a tömegtájékoztatás ma már igen kiterjedt, a közszereplőkre egyre nagyobb súly nehezedik – így Havel, és hozzátette, ma nehezebb a kisebbségi vélemény vállalása, mint a hangzatos igazságok képviselete.
Ezután már érdemi felvetések is érkeztek Havelhez. Megtudtuk, hogy a volt elnök nem rajong a globalizációért, fájlalja, hogy a hangulatos prágai kiskocsmák helyén ma már sok helyen lélektelen bankok terpeszkednek, s mintha az emberek nem beszélgetnének annyit, mint azelőtt. Az elnök szerint a cseh–magyar kulturális kapcsolatok fejlődését kétségkívül nehezíti, hogy „nem lehet parancsszóra barátságot elrendelni”, de Lengyelországgal kiegészülve e három ország mégiscsak közös értékek mentén fogalmazza meg helyét és szerepét. Havel emlékeztetett az európai történelem egyik legfőbb tanulságára: ha a kontinens megosztott, az előbb-utóbb konfliktushoz vezet. Nem igaz az állítás, miszerint az unió kibővítésével a régi tagállamok rosszul járnának, valójában nagyon is sokat nyerhetnek, hiszen birtokába juthatnak az újonnan csatlakozott országok kivételes történelmi tapasztalatainak.
És végezetül, mielőtt Sólyom László köztársasági elnökkel találkozott volna, Havel megosztotta velünk az egyik legfontosabb gondolatát: a politikai kultúrához hozzátartozik, hogy az eltérően gondolkodó emberek is kommunikálhassanak egymással.
Hiába szerettünk volna még hallani ároktemetésről, levadászásról, szélmalomkampányról és a többiről, Václav Havelnek mennie kellett. Mindenesetre enélkül is jól értettük szavait. Jó volt látni fehérek közt egy európait.
origo.hu
A részeges szegedi karatés rátámadt egy férfira, de olyat kapott, hogy padlót fogott – videó
