Januártól aligha számíthatunk jelentős mértékű áresésre a hatályba lépő áfacsökkentés nyomán – legalábbis ezt valószínűsítik a szakértői tanulmányok és a nyugat-európai tapasztalatok.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzésében a normál áfakulcs 25 százalékról 20 százalékra csökkentésének két hatását vette számba. Egyrészt a forgalmi adó leszállítása a csökkentés évében, tehát 2006-ban egyszeri, közvetlen hatással lesz az árakra. Ha a cégek teljes mértékben beépítenék áraikba a csökkenést, akkor az infláció az elkövetkező évben 1,9 százalékkal lenne alacsonyabb. Feltételezhető, hogy a piaci szereplők közötti verseny, a kereset árrugalmassága és az árak ellenőrizhetősége fogja meghatározni, hogy a vállalatok mennyit „nyelnek el” az adócsökkentésből saját profitjuk növelése érdekében. Az áfa leszállítása csak egyszeri jelentősebb befolyással van az árakra. A Világgazdaság összeállítása szerint ellentmondásosak, eltérőek az EU-tagországok tapasztalatai arra vonatkozóan, hogy az áfakulcsok mérséklése az árak csökkenéséhez vezet-e. A lap példaként hozza fel Írországot, ahol hiába mérsékelték a forgalmi adó kulcsát, azt a vállalatok nem „adták” tovább a fogyasztóknak. Dublin ezt követően „viszszaemelte” az áfakulcsot – ma is ez van érvényben. A Népszabadság a témában úgy fogalmaz: csalódás érheti azokat, akik januártól jelentős és teljes körű áresésre számítanak a boltokban az áfacsökkentés nyomán. Az élelmiszereket az adóváltozás nem érinti, sok más terméknél pedig a költségnövekedés emészti fel az áfa mérséklődését.
Áfacsökkentés: ellentmondásos hatások
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!