Tizenhatodik éve áll Óbuda-Békásmegyer élén. Az 1990-ben megalakult önkormányzatok feladatai folyamatosan bővülnek, mégis, az emberek ügyeinek többségét a helyi polgármesteri hivatalok intézik. Vont-e már mérleget Budapest egyik alapító városrészének vezetőjeként: mi változott itt a tanácsrendszerhez képest?
– A rendszerváltozástól egy kicsit többet és mást is várt a legtöbb ember, mint ami kikerekedett belőle. Az ország társadalmi, politikai berendezkedése egyértelműen pozitívan változott, a piacgazdaságra való áttérés előnyei tagadhatatlanok. Jelentősen bővült az infrastruktúra is: fejlődött például a víz-, gázvezeték-, valamint a csatornahálózat. Ugyanakkor a Budapesten az elmúlt másfél évtizedben kialakult szellemiség, valamint a gyenge jogszabályok nagyon kedvezőtlen folyamatokat is elindítottak. Közterületeinken egyre több a hulladék, gombamód szaporodnak az illegális szemétlerakó helyek, szörnyűséges plakáterdők és graffitik mindenütt. Megjelentek a többséget erősen zavaró ebtartási devianciák, és kezelhetetlenné vált a hajléktalanok problémája is. Az embereket talán a közbiztonság helyzete foglalkoztatja leginkább, s ennek alakulásában a politikai akaratot tartom a legdöntőbbnek. Budapest ezeken a területeken sajnos inkább visszalépett, mint előre.
– Mit tett a kerületi önkormányzat, hogy a kép kedvezőbb legyen?
– Csak az elmúlt három és fél évben több mint 3,5 milliárd forintért építettünk csatornát, ugyanerre az előző ciklusban 3 milliárdot költöttünk. Ez önmagában is több, mint ami előtte tanácsi beruházásból 40 év alatt épült. Büszkék vagyunk arra, hogy a Máltai Szeretetszolgálattal együtt épített játszóterek kilencven százaléka Óbudán létesült, javarészt önkormányzati forrásból. Az, hogy mi nevezhető sikeresnek, attól függ, ki hol fényképez. Ha valaki az összes illegális szemétlerakó helyet egy megfelelő pillanatban lefényképezi, és a fotókat egymás mellé teszi, azt mondhatja: íme, Óbuda. Másrészt sorozatokat lehetne készíteni a gázgyár területén kialakulóban levő tudományos-kulturális parkról vagy a már említett fejlesztésekről, a játszóterekről, és kijelenthetjük, hogy ez is Óbuda. Mindenesetre nagy dolognak tartom intézményhálózatunk megőrzését, hiszen az oktatási költségeknek az állam ma már alig a felét fedezi.
– Az idősebbek elmondása szerint egykor rangja volt óbudainak lenni. Él-e még az itt lakó emberekben ez a lokálpatriotizmus?
– Én soha nem éltem máshol. Úgy tapasztalom, az emberek tekintélyes része lokálpatrióta, hiszen a kétezer éves Óbuda szellemiségéből sokat őrzünk, annak ellenére, hogy a hatvanas évek végén itt is rengeteg bontás volt. Az óbudaiak többsége patrióta is, hasonlóan például az újpestiekhez vagy a soroksáriakhoz. Az itteniek őriznek valamit a nemzetiségi hagyományokból, és jellemzően nemzeti érzelműek, akár jobboldalinak, akár baloldalinak nevezett pártokra szavaznak.
– Ez milyen hatással van az önkormányzat működésére?
– Az elmúlt tizenöt év legnagyobb óbudai értékének a folyamatos, biztonságos működést, a stabilitást és a belső konstruktivitást tartom. Én pártokon kívüliként, a polgári pártok támogatásával lettem közvetlen választással polgármester 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben is, míg 1990-ben – amikor a képviselő-testület választott – még az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltje voltam. A testület folyamatosan baloldali és liberális többségű, mégis, Óbudán a működésben fennakadás soha nem volt, belső botrányok nem akadályozzák a munkát. A költségvetést hosszú évek óta ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadjuk el. Ez Budapesten szinte példa nélküli.
– Azt, hogy négyszer választották meg, személyes sikerének tartja?
– Az országgyűlési választáson rendszerint nem személyekre szavaznak, s azok az eredmények főként azt mutatják, hogy egy párt milyen erős az adott körzetben. Én 2004 tavaszán eldöntöttem, hogy nem akarok parlamenti képviselőjelöltként indulni. Óbudán tizenkét éve rendre MSZP-s országgyűlési képviselőket választanak, ám a polgármester-választásokon egyik szocialista jelölt sem tudott még csak megközelíteni sem, pedig mindent elkövettek, hogy legyőzzenek. A folyamatos újraválasztásom belső tartást ad.
– Ez azt is jelenti, hogy mindig sok baloldali választó szavazott önre. Ugyanezek az emberek a pártlistákon többnyire a baloldalra voksoltak, gyakorlatilag együttműködésre kényszerítve a politikai erőket. Demszky Gábor főpolgármester szerint viszont Budapesten a rossz önkormányzati rendszer a gátja az együttműködésnek.
– A jelenleg 36 tagú testületből 21 képviselő baloldali, illetve liberális, mégis ki tudtunk alakítani egy nagyon jó, konstruktív együttműködést. Demszky Gábor egyszerűen nem tudta maga mögé állítani a kerületeket és a kerületi polgármestereket. A fővárosban egyszínű vezetést alakított ki, túlpolitizált az önkormányzat és a közgyűlés. Óbudán tizenkettedik éve van a konzervatív érzelmű, párton kívüli polgármester mellett baloldali, liberális és jobboldali alpolgármester is.
– Nemcsak a főpolgármester, ön is gyakran hivatkozik az önkormányzati törvény hibáira.
– Csakhogy Demszky Gábor elfelejti: 1994-ben ezt a törvényt éppen az ő igénye szerint és az ő elvárásai alapján változtatták meg, és ennek következtében végképp felemássá vált. Ebben a törvényben valóban nincsenek jól elhatárolt feladatok, összehangolatlanok a felelősségek és a hatáskörök, a kétszintű budapesti önkormányzás zavarokkal küzd, azonban nem igaz, hogy még ebben a rossz közigazgatási rendszerben sem lehetne sokkal jobban működni. Az a mód, ahogy a jelenlegi főpolgármester vezeti ezt a várost, és amilyen viszonyt kialakított a kerületekkel, magában hordozza a sikertelenséget. Ma már ott tartok, hogy a jelenlegi állapotoknál még egy erősen centralizált főváros is jobb lenne.
– Láttam olyan felméréseket, amelyek külföldi turisták, befektetők kikérdezésével készültek, és azt mutatják, hogy Budapest valóban világváros. Másrészt azt itt élők naponta többnyire csak a visszásságokat tapasztalják. Ők kihez fordulhatnak problémáikkal?
– A főváros tizenöt éve sikerpropagandát folytat. Ami erről a különféle médiumokban megjelenik, gyakran köszönő viszonyban sincs a valós helyzettel. A pártpolitika rányomja a bélyegét a fővárosi munkára, pedig az önkormányzatoknak elsősorban a szolgáltatás a feladatuk. Ugyanakkor a városvezetésnek nincs valódi fejlesztési stratégiája, ehelyett akcióznak, kampányolnak vég nélkül. A legsúlyosabb probléma egyértelműen Demszky Gábor túlzóan megengedő, ultraliberális szemléletéből adódik. A gyakorlatban csődöt mondott ez a várospolitika. Budapest legnagyobb baja ma a rendetlenség. A főváros tervei általában nem egyeznek a kormányok elképzeléseivel, és ez meg is látszik az utcákon, a tereken és szinte mindenütt. Még egyszer hangsúlyozom, a szemeteléssel, a plakátozással, a graffitizéssel, a kulturálatlan kutyatartással szemben csak azonnal érvényesíthető, komoly bírságokkal lehetne eredményt elérni. A hajléktalanokat pedig szolidan, de a törvény erejével igenis megfelelő ellátási körülmények közé lehetne terelni. Nem megoldás, hogy az aluljárók, a pályaudvarok, a bérházak lépcsőházai tele legyenek hátrányos helyzetbe került emberekkel.
– A Fővárosi Közgyűlésben nemrég felállt az egyik képviselő, és azt mondta: a világ minden táján hajléktalanok vannak, ő Rómában többet látott, mint Budapesten, ez egy természetes dolog.
– Nem hiszem, hogy a negatív jelenségeket kellene megvédeni, mindenféle jogszabályi környezetből kiragadott álságos külföldi példákkal. Nekünk az a dolgunk, hogy a saját városunkban rendet tegyünk. Budapest lakosságának túlnyomó többsége ki van éhezve a rendre.
– A rendteremtést nem az önkormányzatok táján kellene kezdeni? Például Budapest tömegközlekedése, a BKV évek óta a csőd szélén táncol…
– A városházi illetékesek szerint ugyan az állam nélkül nem lehet egy ekkora város tömegközlekedését megszervezni, de nézzük meg, hogy a BKV Rt. tulajdonosa, maga a fővárosi önkormányzat, hány százalékban finanszírozza cégének működését. Messze tíz százalék alatt, úgyhogy eléggé aránytalan és sunyi álláspont a városvezetés részéről a csőddel való fenyegetés. Szintén ilyen a metrókérdés. Budapesten ma tárgyilagos szakmai vitát már nem lehet lefolytatni a metróról, mert azt a városvezetés egyértelműen politikai, érzelmi kérdéssé degradálta. Most már csak arról van szó, hogy velünk vagy ellenünk. Ez ostobaság, de sajnos a főváros egész szemléletére jellemző. Demszky Gábor nemrég úgy fogalmazott: „Márpedig azért sem lesz a jobboldalé a főváros.” Ez hibás szemlélet. A főváros nem azért van, hogy ezé vagy azé az oldalé legyen.
– A főváros nemrég elfogadott egy Podmaniczky Frigyesről elnevezett tervet, igaz, már egy évtizede hangoztatott fejlesztési ígéretekkel. Ez nem tárgyalási alap?
– A főpolgármester úr nyilatkozatai engem Nyikita Hruscsovra emlékeztetnek. Az idős szovjet politikus mondta mindig az orosz népnek, hogy ennyi és ennyi év múlva fogják az Egyesült Államokat utolérni. Ez az úgynevezett Podmaniczky-terv is ilyen, 2013-at célozza meg befejezési határidőként. Ráadásul részben állami beruházásokat jelenítenek meg, uniós forrásokra hivatkozva. Kérdezem: hol van a Római-part gátja, mikor épül az aquincumi híd?
– Annak, aki 2006-ban a főváros élére kerül, fel kellene találnia a spanyolviaszt?
– Nem. Tizenöt éves polgármesteri gyakorlatom alapján merem mondani, hogy ez a kérdés valószínűleg sokkal egyszerűbb. Ugyanakkor nem mindegy, hogy a város mennyire adósodik el 2006-ig, és milyen hosszú távú kötelezettségeket vállal. Bizonyos törvényeket mindenképpen felül kell vizsgálni. Bár ez a parlament feladata, a kezdeményezés a főváros felelőssége. Már említettem az azonnal érvényesíthető bírságokat, de módosítani kell az önkormányzati, a forrásmegosztási és a közbeszerzési törvényt is. A helyi adókról szóló jogszabály például elképesztően rossz. Az ilyen típusú közterheknek átengedett adóként kellene működnie, kiküszöbölve a párhuzamos adóztatást. Az áfa sok országban osztott adó, Magyarországon nem, ezt az állam teljesen lenyeli. Be kellene vezetni ugyanakkor egyfajta telekérték-növekedési adót, amelynek bizonyos hányadát közcélokra igénybe lehetne venni.
– Az ön által felsorolt célokhoz viszont politikai akarat kell. A jelenlegi éles szembenállás után ez megteremthető?
– Bárki kerüljön a főpolgármesteri székbe, meg kell oldania, hogy a baloldal és a jobboldal között legyen egyfajta praktikus közeledés. Én Óbudán a többségben lévő baloldalnak jó ideje együttműködést ajánlok, és ez nagyon eredményes. Saját értékrendünkből csak akkor tudunk valamit megvalósítani, ha a másik oldalt nem tekintjük ellenségnek, hanem megpróbálunk a városvezetés kérdéseiben egyezségre jutni. Budapesten is így lehetne előbbre lépni.
– Azért láthatóan nagyok a különbségek. A főpolgármester nyitott és multikulturális világvárosról beszél, Budapesten kiemelt szerepet játszanak a parádék. Ezzel szemben Óbudán nagy hagyományai vannak a kulturális életnek, mégis sokan a Sziget Fesztivállal kötik össze a városrész nevét.
– A Sziget Fesztivál hatalmas rendezvény, Demszky Gábor kedvence. Ez meghatározza a munkamegosztást is: a főpolgármester learatja a messziről jött emberek előtt a fesztivál valamennyi sikerét, az óbudai polgármester meg kénytelen megoldani a sziget körül képződő és helyben megjelenő kellemetlen problémák sokaságát, amit aztán a legkülönbözőbb módon tárnak a közvélemény elé. Egy európai főváros kulturális politikájának másról kellene szólnia. A főváros nem sokat törődik a minőséggel, és eléggé egyoldalú: a magyar kultúrát külföldivel helyettesítik, nem pedig megismertetnek azzal. Ami a színházak és a mozik körül folyik, az valóságos dráma. Mi Óbudán már harmadik éve szervezünk könyvnapot a magyar irodalom, az olvasás népszerűsítésére. Ez főként a gyermekek számára fontos, akiket meg kellene tanítani: az informatika, a számítógép csupán eszköz a műveltség megszerzéséhez.
– Egy lakossági fórumon újpesti kollégája, Derce Tamás azt javasolta: legyen ön a jobboldal főpolgármester-jelöltje. Ha a pártoktól is kapna ilyen felkérést, elvállalná?
– Mostanában városszerte, több civil fórumon is jelezték, hogy támogatnának. Önjelölt semmiképpen nem lennék, és megosztó szerepet sem szeretnék játszani. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke felkérése nélkül senkinek nem érdemes találgatásokba bocsátkozni. Ettől függetlenül meggyőződésem, hogy a főpolgármesteri posztra nem szabad olyan pártkatonát jelölni, aki soha nem nyert komoly választást, de olyan „ejtőernyőst” sem, aki tapasztalatlan vezető és járatlan a közigazgatásban. Én kerületi polgármesterként ötödször már valószínűleg nem indulok. Egyetlen székbe sem kell kapaszkodnom, de a közéletben továbbra is szeretnék részt venni, esetleg valamilyen fővárosi feladatot vállalni. A várospolitika életem fontos része.
Tarlós István Óbuda–Békásmegyer (a főváros III. kerülete) polgármestere 1990 óta. 1948. május 26-án született Budapesten, nős, három felnőtt gyermeke és két unokája van. Az Árpád Gimnázium humán tagozatán érettségizett, majd mélyépítő mérnök lett. Beruházóként, kivitelezőként dolgozott, a rendszerváltozás előtti években egy mérnöki irodát működtetetett. 1989-ben az SZDSZ-ben kezdett politizálni, ahonnan 1994 nyarán kilépett. Polgármestersége alatt több mint húsz állami és egyéb kitüntetésben részesült.
