Bolívia sorsát máig meghatározza az 1998-as gazdasági válság, amelyet követően az amúgy is eladósodott, legszegényebb latin-amerikai ország államfője az Egyesült Államokhoz fordult segítségért. Az akkori elnök azonban a kért összegnek csak töredékét kapta meg, ráadásul George W. Bush még a Valutaalap utasításait is az államfő figyelmébe ajánlotta. Mindkét mozzanat Washington ellen hangolta a kárvallott ország lakóinak többségét.
Bolívia a földrész második legnagyobb földgáztermelője, amely legfőbb bevételi forrása, ám jórészt külföldi befektetők kezében összpontosul. Nem egy elnök próbálta már rendezni a szénhidrogén-kitermelésre vonatkozó törvényt, de intézkedéseivel vagy a külföldi befektetők, vagy az üzemanyag árát sokalló lakosok ellenkezésébe ütközött. Ez a most vasárnapra előre hozott választás egyik legnagyobb tétje is: sikerül-e államosítani Bolívia ásványkincseit, és ha igen, olyan formában-e, hogy elégedettek legyenek mind a külföldi befektetők, mind Bolívia. A voksolásnak ráadásul borongós hátteret nyújt a gázszállítási útvonal kérdése, amiért Chilével megromlott a tengeri kijárattal nem rendelkező ország viszonya. Így nem mindegy, milyen álláspontot képvisel a hadsereg: a legesélyesebb jelölt, az indián származású Evo Morales a maga mellé állított tiszteket azzal biztatja, hogy megválasztása esetén külföldről – értsd: nem az Egyesült Államoktól – vásárol fegyvereket, és visszaállítja az intézmény tekintélyét.
A La Paz-i amerikai nagykövet akaratán kívül döntő szerepet játszott a Mozgalom a Szocializmusért nevű párt vezetőjének a felemelkedésében. A 2002-es választások kampányában nyíltan bírálta a még alig négyszázalékos népszerűséggel szerénykedő valamikori kokatermesztőt, de ezzel épp az ellenkező hatást érte el: Evo Morales támogatottsága a legutolsó felmérések szerint már 34,2 százalékon állt.
origo.hu
Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc utódja
