Peter Martos:

Salamon Berkowitz eredeti hazájában nemcsak a Traubisodáért folytatott pert veszítette el. A hazatérőket addig fogadják csupán kitárt karokkal, amíg sikeresek. A velük szemben tanúsított türelem azonban gyorsan elpárolog, ha a szerencse elhagyja őket, mint az az osztrák–kanadai Frank Stronachnál az Austria Wien esetében történt.
Az amerikai állampolgárságú Salamon Berkowitz eredeti hazájában ugyan nem kívánta a Fradit megmenteni, viszont 12 éven keresztül jól keresett az általa újra életre keltett osztrák–magyar üdítőitallal, a Traubisodával. A Ferencváros iránt már csak azért sem mutatott különösebb affinitást, mert a klub szurkolói „nem immunisak az antiszemita indulatokkal szemben”. Ezt a saját bőrén az öndefiníciója szerint „nagyon ortodox zsidó” Berkowitz kétségtelenül gyakrabban élte át, mint azok, akik kevéssé nyíltan vállalják vallásuk szimbólumait. Berkowitz 1988-ban, egy évvel a kommunista időszak vége előtt tért vissza Magyarországra, mert saját szavai szerint vonzotta a „szellemi tulajdon” – például a biotechnológiában. „Ezen túl még létezett egy személyes oka is a hazatérésnek”, vallotta meg a Hetek című lapnak. „A kárpótlás egy formáját kívántam megteremteni, amelynek keretében olyan személyeket támogattunk volna, akik szüleik, vagy nagyszüleik üzleteit és vállalatait kívánták újra felépíteni.” Olyan személyeket szeretett volna a magyarországi befektetésekre ösztönözni, „akik az Egyesült Államokban már bizonyítottak”.
Berkowitz ezt már kétségtelenül megtette.
Szülei a második világháborút követően Magyarországra költöztek, Salamon 1948-ban született. A család 1951-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. Tanulás közben Sal (ahogyan az új hazájában nevezte magát) kezdetben bútort adott el, majd felvásárolta a főnöke cégét, és saját adatai szerint 1996-ban közel 300 millió dolláros forgalmat bonyolított le. 27 évesen már egy divatcég tulajdonosa, valamint több áruház és egy repülőtársaság birtokosa.
Berkowitz magát „ortodox zsidó amerikai befektetőnek nevezi”. Mit is jelent ez? „Számomra az üzlet része a hagyománynak.” Miközben ő a biznisz és a (vallásos) magánélet összekapcsolását hirdeti, ezzel egy időben az állam és az üzlet elválasztásának híve. „Sokan, akik idősebbek 30-nál, azt mondják, korábban jobb volt. Ha az állam tényleg változtatni akar, akkor meg kell találnia annak a módját, hogy az emberek lelkesedését ébren tartsa.” A fiatalokból hiányzik a pozitív jövőkép, „nekünk meg kell nekik tanítanunk a tanulást, a munkát, az értékteremtést”.
Egy több mint tízesztendős persorozatban elszenvedett vereségét, valamint a Traubisoda előállításának tilalmát Berkowitz arra vezeti vissza, hogy „sikeres embereknek irigyei vannak”. Különösen bántotta őt, a konzervatív embert, hogy épp a konzervatív média támadta őt – gyakran antiszemita piszkálódással.
Az antiszemitizmus nem a zsidók belügye, mint ahogyan a holokauszt sem csak a zsidók tragédiája, hanem az egész emberiségé, mondta még külügyminiszterként Kovács László egy konferencián. Országos figyelmet váltott ki Romsics Ignác, aki egy másik konferencián azt állította: a 90-es évek végétől a nyilvánosság előtt olyan szavak hangzottak el, amelyeket az országban nem lenne szabad megengedni. Romsics az ország politikai erői által stratégiai célként követett megosztását állapította meg. Ez a „két Magyarország” koncepció szoros összefüggésben van azzal a felelőtlenséggel, ami az antiszemitizmus kérdésében uralkodik.
Eme felelőtlenség számos példával igazolható. Lovas István latens antiszemitizmust gerjeszt a Demokrata nevű lapban publikált „nyílt leveleiben”. A Magyar Nemzetben olyan gyanúsítgatások jelennek meg, melyek az éppen tárgyalt témához nem kapcsolódnak. S a MIÉP elnökének, Csurka Istvánnak az antiszemita kirohanásaitól még egykori hívei is elhatárolódtak.
Berkowitz azonban a zsidó szervezeteken belül is vitatott személyiség, amióta megpróbálta a saját Mechon Simon Alapítványán keresztül a magyar zsidók kárpótlását koordinálni. Erre azonban senki sem hatalmazta fel őt, figyelmeztetett a Mazsihisz. S személyesen Berkowitz szállította kritikusainak a muníciót, amikor megtette magát az „Ortodox Zsidók Világtanácsának” elnökévé. Pechjére: a világtanács nem ismeri a nyughatatlan „újmagyart”.

Die Presse